Tudsz szeretni Addams?

17. rész: Szülő nap

-Hogy aludtál?-kérdezte Xavier miközben sétáltunk.

-Jól. Főleg, hogy mellettem voltál-néztem fel a fiúra mosolyogva.

-Ha hiszed ha nem, amióta Rowannel történt ami történt azóta most először aludtam ki magam. Minden éjjel valamire felijedtem. Olyan volt mintha..Rowan kísértene vagy nem is tudom-szomorkodott kicsit.

-De Rowan már nincs.-kulcsoltam össze a kezeinket séta közben. Xavier még így is szomorúan lehajtotta a fejét.
-Hé ne búslakodj. Minden rendben lesz. Örülök annak, hogy ki aludtad magad az éjjel-léptem elé miközben megsimogattam másik kezemmel az arcát de az össze kulcsolt kezeink most sem váltak szét.

-Szeretlek-mondta mosolyogva lenézve rám.

-Én is téged-mosolyodtam el én is. Xavier kezeit a derekam köré fonta, közelebb húzott magához és megcsókolt. Végre közel érezhettem őt magamhoz. Imádom ahogy csókol. Ám a pillanatot elrontotta az eső. Vagyis csak akarta. Miközben csókolóztunk elkezdett esni az eső. Egy pillanatra elhajoltunk egymástól és felnéztünk az égre nevevetve de aztán folytattuk.

-Na jó, gyere mostmár nehogy lebetegedj nekem-hajolt el nevetve Xavier aztán elkezdett vissza futni a suliba húzva engem maga után.

Eltelt lassacskán a hét is. Xavierrel tehát kijelentve: újra együtt vagyunk. A szülők szombat reggel már érkeztek is köztük a mi szüleinkkel. Wednesday a tetőn figyelte őket a kis távcsövével mikor felsétáltam hozzá.

-Már érkeznek?-álltam oda a nővérem mellé.

-Igen. Mennünk kell-jelentette ki miközben össze csukta a távcsövet. Már indultunk is le és beálltunk Enid mellé.
Az igazgatónő mondott egy beszédet amibem megemlítette Eugenet is.

-Rendben van? Inkább kómában. Egy hete lassan-suttogta Wednesdsy pont úgy, hogy csak mi halljuk Eniddel. A beszéd után mindenki rögvest örömmel indult el a szüleihez kivétel persze hármunkat.

-Mint az élő koporsók-fordítottam oldalra a fejem amint megláttam a feketébe öltözött családomat. De persze ez a mondat nálunk bóknak számít.

-Nézzétek az én családomat-akadt ki Enid is.
-Anyám 2 mp-ig sem bírja ki, hogy ne köthessen bele valamibe.

-Essünk hát túl rajta-mondtam nagy levegőt véve és mindhárman elindultunk a családjaink fele.
Miközben Wednesdayel sétáltunk a szüleinkhez még körbe néztem utólag, hogy nem e látom valahol Xaviert, hogy mégis inkább vele töltsem a hétvégét de sajnos nem láttam. Viszont volt olyan érzésem, hogy valaki engem néz.
Tehát kénytelen voltam a családomhoz menni.

Xavier szemszöge:

-Úgy látom téged keres-lépett oda hozzám Bianca aki szintén látta, hogy Essi körbe néz valaki után.
-Apád idén sem jön?

-Nem. Ma reggel küldött sms-t. Hát az anyukád?-kérdeztem rá a lánytól.

-Gabriel azóta nem írt amióta ide kerültem. Gondolom most valamilyen szigeten sütteti magát-mondta Bianca csalódottan ám a mondandóját egy női hang zavarta meg.

-Édes kislányom. Megjöttem. Semmiért sem hagytam volna ki ezt az alkalmat-vigyorgott végig a hölgy aztán Bianca felé fordultam.

-Úgy tűnik tévedtél-húztam egy pimasz mosolyt aztán magukra hagytam őket.

Vissza Tuesdayhez

Felkellett mennünk az igazgatóhoz amint a szüleink megérkeztek. Anyánk és apánk szokásosan beindultak egymásra tekintve. Aztán egy kis beszélgetés után az igazgató elküldött minket Wednesday psychológusához. A hölgy kinézete is felidegesített.