Pioneer |Ushiwaka × Reader - Befejezett|

six

Az edzést követően nagyot nyújtóztam, ahogy felálltam a padról. Közben a többiek lejöttek a pályáról és akik hozzánk tartoztak, megkörnyékeztek engem. Megmutattam nekik, hogy mit írtam össze a mai edzéssel kapcsolatban és az egyéni információkat is megnézhették, ugyanis azokat is le szoktam írni. Folyamatosan járnia kell a szememnek ahhoz, hogy mindenkitől le tudjak írni valamit a meccsek alatt. Nehéz volt az elején, de ma már eléggé belejöttem, így gondtalanul tudom ezt véghez vinni.

  – Elég jó lett a mai teljesítményem! – nevetett Tendou, ahogy lepacsizott Semivel.

  – Wakatoshinak picit nehezen ment a szerválás – gondolkodtam el, és el is lapoztam az ő részétől, ugyanis nem akartam, hogy lássa.

Folyamatosan edzett és megerőltette magát, éppen ezért nem akartam, hogy lássa az eredményét, ugyanis akkor csak jobba fog hajtani, ami nem tesz jót a szervezetének.

  – Mindent fel tudtál írni? – állt meg mellettem a zöld hajú és lenézett rám.

  – Persze! – csuktam össze a mappámat.

  – Ma írtál egyénit? – nyúlt a mappám felé, azonban elhúztam és a hónom alá nyomtam.

  – Csak egy–két embernek – legyintettem – Rólad most nem írtam, bocsi.

  – Láttam az övét – szólt furcsán Semi.

  – Ezt muszáj volt? – néztem csúnyán a szürke hajúra.

  – Baaasz...Bocsi – húzta be a nyakát és inkább elment a környezetemből.

Tendou nézte egy ideg Wakatoshit, majd elindult kifelé a többiekkel.

  – Kérem – tartotta felém a kezét, ahogy lenézett rám semlegesen.

  – Semmi újat nem írtál – motyogtam magam elé – Különben is...Ez az én saját kis firkám...

  – Én vagyok a csapatkapitány – jelentette ki az egyértelműt – Kötelességed odaadni – lett mélyebb a hangja.

  – Sokat rontottál a szerválásnál – mondtam el röviden azt, amit kicsit hosszabban írtam le – Ennyit írtam le hozzád. Azért nem akartam megmutatni, mert akkor ezen emésztenéd magad és csak jobban meg lennél terhelve.

  – Azért vagyok itt, hogy fejlődjek. Ez egy edzőtábor, [Név]. Ha ezzel van gond, akkor ezen javítok. Nem értem, hogy miért nem akartad megmutatni – vonta fel a szemöldökét.

  – Aggódom érted és nem akarom, hogy túlhajszold magad – pillantottam fel az arcára.

  – Még mindig? – bukott ki belőle, de egyáltalán nem bunkó hangon.

  – Barátok vagyunk, persze, hogy aggódom miattad. Ez egy természetes emberi dolog.

  – Tisztában vagyok vele.

  – Megmutatom az eredményeid, de akkor ígérd meg, hogy nem hajszolod túl magad. Jó? – kérdeztem rá aggodalmasan.

  – Rendben van – bólintott rá – De tényleg látni akarom őket, hogy min javítsak.

  – Látni fogod – fogtam a kezembe a mappámat, majd gyorsan odaléptem hozzá, átöleltem őt (nem érdekelve, hogy le van izzadva), majd el is engedtem – Menj, zuhanyozz le.

  – Úgyis megyünk medencézni, szóval felesleges lenne – vont vállat – Majd utána.

Bólintottam egyet, majd elindultam kifelé. Kint rettentően erősen sütött a nap, így a kezemet a szemem elé tettem, hogy lássak is valamit. Mikor rendesen lássam, magam mögé néztem, hogy Wakatoshi ott van–e. Ez egyfajta megszokás volt, hogy mindig magam mögé néztem, hátha lemaradt.