Pioneer |Ushiwaka × Reader - Befejezett|

fourteen

A szakításunkat követően Wakatoshival, nem igen aludtam jól. Sokszor forgolódtam és nem éreztem magamat kipihentnek. Azonban most, annak ellenére, hogy fájt a lábam, nagyon jól aludtam. Azóta nem aludtam ilyen jól, mióta szakítottunk. Ez pedig nem másért volt, mint azért, mert a fiúval együtt aludtunk. Akkor, szinte fel sem fogtam ennek a nagy jelentőségét, viszont teljes mértékben örültem, hogy így alakult az este. Míg a karjaiban feküdtem, biztonságban érezhettem magamat. Érezhettem az illatát egész este és azt is, ahogy magához ölel, illetve itt van mellettem.
  Reggel, amikor felébredtem az ébresztőmre, akkor azonnal ki is nyomtam. Kicsit kinyújtóztam és meglepetten realizáltam, hogy teljes mértékben elférek az ágyon. Álmosan nyitottam fel a látókáimat és eszméltem rá, hogy egyedül vagyok az ágyban. Pislogtam párat, majd felültem rendesen. Hiába néztem hosszadalmasabb ideig, Wakatoshi nem volt mellettem. A lábamra pillantottam, kicsit megmozdítottam, de nem éreztem nagyobb fájdalmat benne. Habár a lábam jobban volt, úgy éreztem, hogy én ismét visszaestem. Nem tudtam, hogy merre van a zöld hajú és a fürdőben sem hallottam mozgolódást. Néhány percet még vártam, majd magamtól elbicegtem a fürdőbe és felöltöztem. Mikor ezzel megvoltam, bekentem a lábamat és visszamentem az ágyra pihenni. Mikor már egy ideje pihentem az ágyon, az ajtó nyitódott és Wakatoshi bejött rajta.

  – Jó reggelt – köszönt, majd letett kettő automatás innivalót a boltra és egy csokit is.

  – Jó reggelt. Merre voltál? – érdeklődtem meg.

  – Beszéltem az edzőkkel rólad. Washijo–sensei kicsit mérges volt, de megengedte, hogy a szobában maradt, délutáni edzésig. Lassan reggeli, felhozom neked – ült le a bárszékre, majd felé fordult, amit hozott magával – Húztam kettő fajta innivalót és egy csokit is neked – pillantott felém.

  – Köszönöm – néztem rá hálásan, viszont nem tudtam mosolyogni – Hogy aludtál? – kérdeztem rá.

  – Jól – sóhajtott egy aprót – A lábad, hogy van?

  – Jobban – biccentettem.

  – Elmegyek a reggelinkért – állt fel a bárszékről.

  – Wakatoshi.

  – Igen? – nézett rám, ahogy megfordult.

Nem szóltam, csak felé tartottam a kezemet, ezzel jelezve, hogy szeretnék egy ölelést. Ő kicsit összehúzta az ajkát és kicsit oldalra nézett.

  – Reggeli után, jó?

  – Miért? – csuklott el a hangom, ugyanis nagyon rosszul esett, hogy az egyik pillanatban hűvös volt velem, míg a másikban simán hozzám ért és megölelt.

  – Visszajövök és utána majd – nyomatékosította azt, amit mondott.

  – Miért csinálod ezt? Ha nem akarsz már semmit, akkor ne csinálj olyanokat, amik félreérthetőek – szóltam rá finoman.

  – Nem csinálok semmit – nézett rám értetlenül.

  – A fenéket nem! Este összebújva aludtunk el, most pedig csak egy ölelést szeretnék tőled – húztam össze fájóan a szemöldökömet – Ha...Ha tényleg azt akarod, hogy hagyjuk, amíg haza nem érünk, akkor ne tedd ezt – suttogtam elrepedezett hangon.

Wakatoshi szólásra nyitotta a száját, azonban nem szólt semmit se végül. Nézett engem egy darabig, majd olyat tett, amivel teljesen felbosszantott. Szó nélkül indult el, majd hagyott magamra. Amint elment, mérgesen keltem fel az ágyamról, kaptam le a kulcsot a pultról, majd zártam be belülről az ajtót.

  – Menj a fenébe – döntöttem a homlokomat az ajtónak, miközben igyekeztem nem elsírni magamat a bánattól és a haragtól.

Rá se ismertem, és olya viselkedést tanúsított, ami teljesen új volt tőle. Összezavart és szerintem ő se tudta pontosan, hogy mit szeretne. De ezzel nem csak magát, de engem is bántott. Úgy éreztem, hogy most elértem arra a szintre, ahol mérges legyek a viselkedése miatt és azt mondjam, hogy állj. Nem bírtam tovább ezt a helyzetet, ahol egyszer olyan volt, mintha együtt lennénk, a következő pillanatban pedig, mintha csak barátok. Utáltam ezt és azt akartam, hogy elmúljon.
  Miután bezártam az ajtót, eldobtam a kulcsot a pultra és visszafeküdtem az ágyba. Telefonozni kezdtem. Tudom, irtózatosan gyerekes dolog, amit tettem, de annyira felbosszantott abban a pillanatban, hogy nem tudtam megálljt parancsolni magamban. Még akkor sem, ha tudtam, hogy miattam ment le a reggeliért és hozott nekem az automatából innivalót és csokit is. Mindez hirtelen a feledés homályába veszett, amiért nem válaszolt nekem és kérdések között hagyott.
  Negyedóra se telt el, amikor az ajtó kilincse elmozdult, de nem nyílott. Wakatoshi próbálkozott párszor, de nem jött neki össze. Mikor ez nem jött össze, elkezdett kopogni, majd kicsit dörömbölni az ajtón. Mivel ekkor sem nyitottam ajtót, ő elkezdett hívni engem. Rögtön kinyomtam őt és nem foglalkoztam a hívással. Ekkor írt nekem, hogy miért nem tudom kinyitni az ajtót. Hallotta a telefonom csörgését és tudja, hogy bent vagyok. További is hívogatni kezdett, de mivel nem válaszoltam, máshoz folyamodott.

  – [Név], ne akard, hogy berúgjam az ajtót! – szólt rám kintről.

Tudtam, hogy úgyse tenné meg, csak üres fenyegetés az egész. Kezdett büntudatom lenni, amiért kizártam, és kicsi kellett ahhoz, hogy ne nyissam ki neki.

  – Kérlek, nyisd már ki nekem az ajtót! [Név] – lágyult el a hangja.

Úgy éreztem, hogyha most kinyitom, akkor hülyét csinálok magamban. Egész végig úgy éreztem, hogy lehet még közöttünk valami, ám ekkor ő közölte, hogy majd akkor beszélünk róla, hogyha hazamentünk. Erre tessék. Ő mondta ezt, mégis annyira aranyos volt velem tegnap és vigyázott is rám. ma pedig kezdődik újra az, ami eddig is volt. hagytam, hogy akkor legyen velem ilyen, amikor csak akar és akkor váljon hűvössé, amikor csak akar. Én viszont ezt nem tudtam elviselni. nem akartam, hogy bolondot csináljon belőlem.

  – [Név]! – ne csináld már ezt! – kiabált be nekem.

Ekkor hirtelen keltem ki az ágyból, fogtam meg a kulcsot, majd nyitottam ki az ajtót, de nem engedtem, hogy Wakatoshi belépjen.

  – Megbeszéljük? – kérdeztem azonnal, ahogy felnéztem rá. A kezében ott volt egy kisebb doboz, amiben valószínűleg a reggeli volt – Megbeszéljük, ami történt?

  – Mit kéne megbeszélni? – kérdezte meglepetten, majd a kajára mutatott – Elhoztam neked a reggelit.

  – Ne vesztegess már meg ezekkel! – szóltam rá érzékenyen – Nekem nem tárgyka kellenek tőled, hanem te! Te kellesz nekem! Éppen ezért esik olyan rosszul, ahogy viselkedsz velem. Olyan, mintha egyszer kellenék, aztán nem.

  – Mindig törődtem és foglalkoztam veled...

  – Tudom. Tudom, Wakatoshi – suttogtam egy fájdalmas mosoly mellett – Viszont amióta a táborban vagyunk, sokszor átmegy egy másik szintre a törődésed. Éppen emiatt nem értem, mit szeretnél tőlem.

  – Otthon megbeszéljük, [Név] – húzta össze aggodalmasan a szemöldökét – Átbeszélünk mindent, csak ne most keljen ezt.

  – Miért jössz mindig ezzel? Miért nem tudjuk itt megbeszélni? – blokkoltam le és úgy éreztem, hogy bármit is mondhatok neki, ő nem fog velem együttműködni.

  – Légy szíves – szólt rám finoman, majd felém tolta a kajámat – Edd meg egyedül, ha nem szeretnél látni. Tendounál leszek.

  – Tudod...lehet, hogy igazából nincs is mit megbeszélnünk – csuklott el végérvényesen a hangom, majd visszacsuktam az ajtót.

Az ajtó becsukását követően úgy éreztem, hogy az ezernyi érzés mellett, ami tombolt bennem, összetörött a szívem.