Pioneer |Ushiwaka × Reader - Befejezett|

seven

A kisebb pityogásomból zokogás lett, amit egyszerűen nem tudtam kontrolálni. Én tényleg csak ki akartam adni magamból picit, alig pár percet sírni. Erre az történt, hogy amint felvette a telefont a legjobb barátnőm, egy percet se beszéltem és elkezdtem bőgni. Fájdalmasan hiányzott nekem Wakatoshi és szerettem volna, hogyha újra együtt vagyunk. Nem volt jobb, hogy itt volt velem folyamatosan, mint barátom, ugyanis nem tehettem meg vele azokat, amiket eddig megtettem. Én viszont meg akartam. Hozzá akartam érni, puszit és csókot akartam adni neki és hozzábújni. Vele akartam lenni és szeretni őt. Viszont nem lehetett...

  – Meg tudtál nyugodni kicsit? – kérdezett rá barátnőm, miközben ki volt hangosítva és a mosdókagyló szélére volt téve. Közben megmostam az arcomat és a tükörbe néztem. Pirosak voltak a szemeim és az orcám is – [Név]?

  – Igen, jobb kicsit – töröltem meg a törölközőben az arcomat, hogy ne legyen vizes – Sajnálom, hogy kiborultam...

  – Bármi van, kérlek szólj nekem – kért aggódó hangon – Szeretném, ha jobban lennél.

  – Köszönöm Risa – szipogtam kicsit, majd mikor már száraz volt a kezem, a kezembe vettem a telefont, visszavontam a kihangosítást és a fülemhez emeltem – Mikor kell menned?

  – Majd nemsokára. Lesz egy bemutató, amin részt kell vennünk.

  – Majd küld videókat, ha lehet videózni. Jó?

  – Mindenképpen küldök! – mosolygott a telefonba – Biztos nem szeretnél amúgy Ushijimaval beszélni erről a dologról?

  – Biztosan – bólintottam, bár ő ezt nem láthatta – Jobban leszek, csak nagyon az elején vagyok még.

  – Félek, hogy nem. Viszont szorítok azért, hogy rendben legyen minden, csak kérlek próbáld elterelni a figyelmed.

  – Nem könnyű ebben a helyzetben – sóhajtottam fel és hallottam, hogy kint nyitódik az ajtó – Visszajött – suttogtam a telefonba.

  – Elköszönök akkor. Ne feledd, nagy levegő, húzd ki magad és tudd, erős vagy.

  – Szeretlek – küldtem pici puszit a telefonba Risanak.

  – Én is nagyon szeretlek! – adott cuppanós puszit a telefonba – Majd jelentkezem.

  – Jó. Szia – mosolyodtam el.

Risa elköszönt és bontottuk a vonalat. Közel háromnegyedórát beszéltünk egymással. Nem gondoltam volna, hogy így elhúzódik az egész, de most jobban érzem magamat kicsit, hogy kijött belőlem. Még összekapartam magamat (már amennyire tudtam külsőleg) és kimentem a fürdőből.

  – Voltunk lent Tendouval a medencénél – magyarázta Wakatoshi, miközben az utazójában pakolászott, nekem háttal – Kellemesen fúj a szél, a nap is elbújt a felhők mögé és naptejjel, valamint napszemüveggel simán le tudunk menni a medencéhez – fejezte be, majd felállt és felém nézett.

  – Menjünk akkor – mosolyodtam el.

Wakatoshi engem nézett hosszadalmasan, majd letette a cuccokat a kezéből az ágyra és aggodalmas arctekintettel megindult felém.

  – Lehet, hogy nem volt jó ötlet az, hogy együtt legyünk egy szobában – szólaltam meg egy gyermeki nevetés mellett, majd zavartan oldalra fordultam és a saját cuccomhoz mentem.

Éreztem a fiú folyamatos tekintetét a hátamon, de nem fordulhattam meg. Nem tudtam volna végig nézni azt, ahogy néz engem. Így gyenge módon háttal álltam neki és tűrtem, hogy nem mond semmit a szavaimra.