Pioneer |Ushiwaka × Reader - Befejezett|

two

Mikor leértünk az udvarra, akkor megkerestük a többieket, hogy ne legyünk szanaszét. Lent Tendouval beszélgettem, Wakatoshi pedig Ohira társaságában társalgott pár dologról. Tendou ismételten rákérdezett, hogy volt–e valami a szobában, viszont elmondtam neki, hogy nem történt semmi. Közben Kuroo Tetsurou apukája is megjött, hogy elkezdhesse azt a tájékoztatót, amit minden egyes évben elmond nekünk. Ennek ellenére minden egyes alkalommal végighallgattuk őt. Nagyon rendes ember volt és tényleg azért csinálta ezt az egész helyet, hogy mi fejlődhessünk és jól érezhessük magunkat. A közel negyedórás tájékoztatót követően inkább megvártuk, hogy eloszoljon a tömeg és majd utána mehessünk el mi is. Mielőtt felmentünk volna, én meg akartam nézni, hogy melyik csarnokban leszünk idén. Előttem volt a három nagy sportcsarnok, melyeknek a tetején A, B, és C számozással volt megjelölve a csarnok, Mögötte helyezkedett el a medence, ami mellett ott volt a kisebb sportpálya. A bal oldalamon volt az étkező, ami mellett padok és faasztalok helyezkedtek fel. Végezetül, jobb oldalt volt a szállás, ahol minden évben laktunk egy teljes hétig, amíg a tábor tartott.

  – [Név]! – szólított meg valaki, én pedig a hang irányába fordultam és megpillantottam Sugawarat, aki egy mosollyal az arcán jött felém.

  – Oh, szia! – léptem közelebb hozzá vidáman – Mi újság?

  – Nagyon meleg van – kezdte el legyezni magát – Meg lehet sülni.

  – Nem ugyanaz, mint vidék, igaz? – nevettem fel – Minden oksi?

  – Persze, rendben vagyok – bólintott – Bár az elsősöket kicsit nehéz kézben tartani, de megbirkózom velük.

  – Ne is mondd – ráztam meg a fejemet, miközben belegondoltam, hogy néha mennyire nehéz kezelni Goshikit.

  – Ushiwakaval is megvagytok? – kérdezett rá érdeklődve.

  – Szakítottunk – mondtam el neki őszintén.

  – Mi? – pislogott nagyokat, aztán realizálta, hogy mit is mondtam neki – Szétmentetek? Mikor?

  – Három hete körülbelül.

  – H...Hogy hogy? Ha nem baj, ha megkérdezem – szólt aggodalmasan.

  – Ami azt illeti, Wakatoshi szerette volna, hogyha így lesz.

  – Nem voltatok már meg?

  – Pont ellenkezőleg. Nagyon jól megvoltunk, mindössze összejött pár dolog az életébe. Otthon nincs minden rendben, előkészítőkre is jár az egyetem miatt, hogyha nem kapna ajánlást és ott van még a röplabda is, valamint az edzések. Dolgozni is elkezdett egy ideje, szóval nem nagyon volt a másikra időnk. Csak a suliban találkoztunk már vagy kettő hónapja és most, hogy itt a nyár, még ennyi időt se tudtunk egymással tölteni. Annak ellenére, hogy mind a ketten a röpicsapatban vagyunk, nehéz volt megoldani azt, hogy kettesben legyünk.

  – Sajnálom – húzta össze aggodalmasan a szemöldökét.

  – Suli és edzés után konkrétan hazaesett este, ha nem ment dolgozni és aludt. Nagyon nehezen vette rá magát arra is, hogy beszéljen velem erről. Először nem fogtam fel, de aztán rájöttem, hogy nem azért teszi ezt, mert már nem szeretne, csupán nincs ideje rám. Bár sokszor abban az egy–két órában, már ha volt annyi, próbált velem lenni, viszont nekem is ott voltak a saját dolgaim.

  – Részmunkaidőzöl még, igaz?

  – Igen – bólintottam – Amikor neki lett volna jó, akkor nekem nem volt jó és fordítva is így volt. Hiányzott veszettül, azonban nagyon le van terhelve két hónapja körülbelül és magára sincs ideje. Beszélt velem, elmondta, hogy így látja a legjobbnak és közös megegyezés alapján mentünk szét. Viszont barátok maradtunk – mosolyogtam zavartan – Mindig is jó barátságban voltunk amellett, hogy együtt is voltunk. Nem mondom azt, hogy könnyű, de támogatom, amiben csak tudom és odafigyelek rá továbbra is.