Pioneer |Ushiwaka × Reader - Befejezett|

sixteen

Sugawara nem sokkal később visszaírt, hogy neki ebéd vagy délutáni edzés után lenne jó, ha beszélgetnénk. Miután visszaírtam neki, Toorut elküldtem, ugyanis jelenleg nem velem kellett volna lenni, hiába nem akarta magának ezt bevallani. Ismételten egyedül maradtam, de ez idő alatt kicsit összepakoltam és kitakarítottam a szobát. Az ablakokat is kinyitottam, hogy levegő jöhessen be. Közben kinéztem a kertvárosra és a város forgalmán kívül mást is észrevettem. Oldalra néztem, ahol ismételten cigiztek páran. Tudják jól, hogy nem lehetne, mégis megkockáztatják ezt minden évben. Monoma–san nem bolond, szerintem pontosan tudja, hogy van egy cigis hely, még akkor is, ha a csikkeket össze is szedik, vagy úgy dobják el a srácok, hogy azt mások ne lássák. Ahogy néztem a fiúkat, észrevettem Toorut is, aki feszülten magyarázott Iwaizuminak, miközben elnyomta a kezében tartott cigit és másikat emelt elő. Fél órája még úgy küldtem el, hogy a menedzserükhöz megy, nem pedig hátra, hogy elszívjon egy egész doboz cigit. Nem is értem, hogy min tudta magát felhúzni ennyi idő alatt. Nem szóltam amiatt, hogy cigizett, mert az ő dolga volt, viszont féltem, hogy lebukik. Iwaizumi telefonozott, miközben Tooru magyarázott neki, így magamhoz vettem a telefonom, visszamentem az ablakba és miközben feléjük fordultam, írtam az unokatestvérem legjobb barátjának. "Nézz fel." Ennyi állt az üzenetemben. Iwaizumi a telefonozás közben beleszívott a saját cigijébe, majd ráhunyorított a telefonjára és felnézett. Először szemmagaságba, majd fel a mi szintünkre. Mikor meglátott, nagyokat pislogott. Nem akartam odakiabálni nekik, így máshoz folyamodtam.

  – Tegyétek le! – szóltam halkan és közben rendesen artikuláltam.

A kezemet a számhoz emeltem, a cigit mutattam, majd azt, hogy dobják el és végül elhúztam az ujjamat a nyakam előtt, ezzel szimulálva, hogy ha ezt folytatják és lebuknak, akkor végük lesz. Iwaizumi semleges arckifejezéssel kocogtatta meg Tooru vállát és mondott neki valamit. Mivel a hatodik szinten voltam és a legutolsó szobában, ezért nem hallottam, hogy mit is beszélnek az épület másik felében. Mikor Iwaizumi befejezte a beszédet, Tooru megfordult, felvont szemöldökkel és felnézett. Kicsit méregette, hogy ki is van ott, vagy hogy tényleg én vagyok–e (szemüveges, szóval nem csodálkozom el azon, ha nem látott engem rendesen), majd grimaszolt egyet. Csúnyán néztem rá, hátha valamilyen módon észreveszi. Ő méregetett még egy ideig, majd hirtelen hátat fordított nekem és tovább magyarázott Iwaizuminak, mérgesen. Az eszem megállt tőle. Újra írtam Iwaizuminak és miután elolvasta, elkerekedett a szeme és kicsit megrángatta Toorut, majd megmutatta neki az üzenetet. Unokatestvérem olvasgatta, majd mérgesen felém nézett, elvette Iwaizumitól a telefont, majd elkezdett hívni Messengeren.

  – Le ne merj ide jönni, ilyen arckifejezéssel! – szólt a telefonba, ahogy felvettem – és ne bámulj már minket ennyire eszelősen, mert a végén ideidézel egy tanárt!

  – Igen, szerintem is én fogok odaidézni valakit. Nem is a füst szak, a csikkek, vagy netán a beszélgetés, ami gyanúsan az épület mögül jön – szóltam rosszallóan – Csináljátok, nem azt mondom, de akkor legális helyen. Nagyon meg fogjátok szívni, hogyha valaki észrevesz. És remélem tisztában vagytok vele, hogy a tanári szobák alatt vagytok.

  – Évek óta nem buktunk le.

  – Miért érzem úgy, hogy Monoma–san fedez titeket? – húztam össze a szemöldökömet – Annyira érthetetlen számomra, hogy még mindig nem kapott rajta titeket senki, pedig elég feltűnő, hogy hova mentek és mit csináltok.

  – Hát, ő nem csinált ide dohányzó helyet.

  – Mert ez egy edzőtábor, Tooru! Még Ukai–san is kimegy addig az utcára, ahol van egy kijelölt hely. pedig ő aztán elég nagy bagós.

  – Minket nem engednek ki, ha erről van szó – panaszolta és beletúrt a hajába – Ushiwaka a medencénél van a vörössel. Valamit nagyon tárgyalnak – váltott témát.