South Park || One Shots

You are such a Stalker!

Nyögvenyelősen kelek fel az ágyamból, majd felkapom magamra a jól ismert narancssárga dzsekimet amit természetesen az arcomig felhúzok hisz ez már a védjegyemmé vált. A fejem lüktet a tegnap történtek miatt, sóhajtva lépek ki a szülői fészekből, nem tőrödve a részegen kiabáló szüleimmel, morogva lépkedek a hóban és a gondolataimba merülök.

- Hé - meglepetten kapom fel a fejemet az ismerős hangra, majd elvigyorodok a barátom láttán.

- Stan - ölelem át a testét majd egy barackot nyomok a fejére aminek nem annyira örült, de csak a szemét forgatta a tettemre.

- Hova készülsz? - veszi fel a sajátos tempómat és a kezeit zsebrevágva halad mellettem.

- Nem tom - rántok vállat majd a tekintetemet visszahelyezem a járdára.

- Te emlékszem valamire a buliból? - kérdőn nézek rá, mire felnevet zavarában.

- Nem igazán - feleli de nem hajlandó a szemeimbe nézni, néhány percig vizslatom majd szemem tágranyílik.

- Baszki! - felnevetek mikor eszembe jut a tegnap esti részeges Stan tettei.

- Megcsókoltad Kyle-ot - nevetek fel örömtelien, miközben a nemlétező könnyeimet törölgetem drámaian.

- Egy hiba volt - nyög fel, és elvörösödik.

- Nah - kuncogok fel - Egymásnak vagytok teremtve - lököm meg a vállánál fogva.

- Úgy gondolod? - néz rám félénk tekintettel, mire egy bólintással reagálok.

- Csak valld be neki - küldök felé egy fogvillantós mosolyt és egy öleléssel elbúcsúzok tőle, majd mikor már nem látom a barátomat úgy döntök hogy a legközelebbi kávézóba megyek.

Amint egyre közelebb érek a kávézóhoz, a hangulatom egyre inkább romlik, tudom hogy nem kéne kínoznom magamat ezzel amit már 4 éve is csinálok, de nem tudok távol maradni tőle.

Látni akarom Craig-et.

Nem is tudom hogy mikor kezdtem el felfigyelni a fiúra, de úgysem számít ez hisz ő már foglalt egy szőke fiú által, és akármennyire is gondolnak egy kurvának, sosem lennék képes szétszakítani egy boldog párt. Így nekem csak a vágyakozás és a képzelgés maradt. Amint beértem a kávézóba, azonnal helyet foglaltam a legfélreesőbb helyen és csak bámultam az egyik asztalt ahol ő is üldögélt a telefonját nézegetve.

Eddig még sosem vett észre ami legbelül fáj, de tudom hogy ennek így kell lennie.
- Kenny, mit hozhatok - jelenik meg a látókörömben a szőke egyén akit a legkevésbé szeretnék látni.
- Kávét - bólintok megerősítésként, és igyekszem közömbösnek tűnni. Hevesen bólogat a zöldszemű majd el is ment a kért rendelésért, én pedig visszatérhettem Craig Tucker nézéséhez, elmosolyodok a szokásos kócos éjfekete haján amibe úgy beleszeretnék túrni és kissé megtépni a tincseket, de a gyönyörű türkizkék szemei ami vonzzák az én tekintemet úgy igazán, hisz akárhányszor belenézek az övéibe olyan mintha transzba esnék tőlük.

Elfintorodok egy néhány másodpercre mikor ismét eltakarja Craiget a szöszi, de egy "köszönöm"-et elmotyogok és egy pillantást vetek a szinte sugárzó fiúra aki előttem álldogál. A szőkeség elköszön és odabatyog a többi vendéghez, én pedig visszatérek a hobbimhoz ami az elmúlt hónapokban alakult ki.

Minden ugyanúgy ment mint mindig, de mikor már meguntam a hosszas bámulást, egy érdekes és megdöbbentő dolog történt ami lesokkolta az egész lényemet.
Craig ugyanis észrevette ahogy ő nézem, nagyot nyeltem és fejemben ordítottam önmagamra hogy forduljak el, de képtelen voltam.
Felvonta a szemöldökét majd egy sóhajt eresztett meg és a telefonját a zsebébe rakva, állt fel a helyéről és egyenesen hozzám ült.
- Mi az Mccormick? - kérdezi a szokásos színtelen hangján, amitől nyelni támad kedvem.
- Ugyan, mi lenne - nevetek fel kényszeredetten.
- Akkor másképp kérdezem - szemei összeszűkülnek majd kissé előrébb hajol és egyenesen az arcomba mászik - Miért nézel folyton? - dönti oldalra a fejét és ajkain egy kis mosoly jelenik meg.
- É-én? - szám tátva marad majd gyorsan ellenkezni kezdek és a kezeimmel magam előtt csapkodok.
- Dehogy figyellek téged - heveseb bólogatok, de nem nézek többet rá.
- Hát oké - von vállat majd hátradől a széken, de a vigyor nem tűnik el az arcáról - Egyfajta hobbi mi?

Nem szólalok meg, de őt nem izgatva a hallgatóságom, sőt szerintem még élvezte is a hatalmas felettem.
- Oké - sóhajtok fel megadóan.
- Talán ezt csináltam, és akkor mi van? - kapucnim lecsúszik miközben hátradőlök én is, kezeim összefonva vannak a mellkasom előtt.
- Eh - von vállat vigyorogva - Mondjuk hogy ijesztő?
Számat húzom és legbelül igazat kell adnom neki, nagy valószínűséggel én is kiakadnék ha valaki hónapokon át figyelne engemet.
- Sajnálom - mondom megbánásokkal teli hanggal de legbelül megbánás nélkül hangzott el a fejemben a mondat, hisz egyáltalán nem sajnálom ahogy bámultam őt. Nekem már csak ez maradt, így kiakartam élvezni minden egyes percet ami megadatott nekem.
- Tegyük fel hogy elhiszem - bólint egyet, mire felszisszenek azon hogy ennyire nyilvánvaló volt hogy nem igazán sajnálom az egész dolgot.
- Mit akarsz hallani? - motyogom megtörten.
- Az igazat - nagyot nyelek amikor hirtelen karon ragad és kivonszol a kávézóból majd a falnak vágja a testemet.
- Szóval? - vonja fel a szemöldökét várakozóan.
- Rendben - lököm el magam a faltól majd felé fordulok
- Az igazat akarod? - tárom szét a kezeimet - Rendben, kurvára belédszerettem és mivel kibaszottul jársz Tweekel már lassan 7 éve, nekem csak ez maradt! A képzelgés és a vágyakozás a lehetetlen után, hisz akármennyire is mondanak egy kibaszott kurvának, nekem is van szívem és semmiképpen sem szakítanék el két boldog párt!

Craig nem szól semmit a kitörésem után, sóhajtok majd a kapucnimat ismét a fejemre húzom, remélve hogy ezzel láthatatlanná válhatok.
- Mióta figyelsz? - ragad karon és nem enged el, morogva nézek fel a szemébe - Néhány hónapja - vallom be, majd igyekszem kitépni a kezeimet az övéből, de meglepően erős a szorítása és képtelen vagyok kitörni belőlük.
- Honnan veszed hogy járok Tweekkel? - hitetlenkedve nézek fel rá, míg ő vigyorog.
- Mindenki tudja hogy ti ketten egy pár vagytok - rázom a fejemet.
- Hát pedig már úgy fél éve szakítottunk - magyarázza - Csak nem hozzuk nyilvánosságra - ránt vállat majd elenged.
- Mi? - hevesen pislogok és nem tudom elhinni az előbb elhangzottakat.
- Micsoda egy zaklató vagy - rázza a fejét majd magához ránt, ami már azért is meglepő hisz ő nem szokott így viselkedni.
- Nem mintha bánnám - elmosolyodik majd egyre közelebb hajol az arcomhoz, szemeim felcsillanak és gyorsan átkarolom a nyakát, s bezárom a távolságot ami közöttünk jött létre.