South Park || One Shots

Nincs több verekedés

Unottan lapozgattam a CoonStagramot, néha-néha elkapva egy hangfoszlányt Clyde beszédtémájából ami történetesen senkit sem érdekelt, ismét Bebéről beszélt.
- Craig - bökött meg Clyde sértődötten.
- Mi van? - morogtam rá se nézve, helyette belájkoltam Tweek posztját ahol Stripe is jelen van.
Clyde szólásra nyitotta a száját mikor egy érdekes jelenetre leszek figyelmes, nem is olyan messze tőlünk. Kyle hevesen csapkod és Stan igyekszik visszafogni legjobb barátját hogy a szart is kiverje a dagadt fiúból.
- Mi a fene? - aggódva állok fel majd igyekszek a másik csoporthoz, nem tőrödve az utánam kiabáló barátaimmal.

Kyle mindig is híres volt az indulatáról, könnyen elvesztette az önuralmát Cartman közelében, de az utóbbi időkben csak rosszabodott a helyzet. Mindig is utálták egymást és Cartman igyekezett mindig Kyle agyára menni, ami gyakran végződött orrvérzéssel a dagadt részéről. Sosem értettem miért hergeli a vörös fiút, mikor tudja hogy sokkal erősebb nála a vézna srác.
- Kyle? - szólalok meg mikor odaértem  a ellenségünk asztalához, a többi diák a háttérben éljenzett és szurkolt, néhányuk meg nyugodtan étkeztek tovább.
Kyle rám nézett és láttam ahogy az eddigi kemény tekintette ellágyul, zöld szemei ami eddig utálattal voltak megtöltve, most szomorúan csillogtak.
- Craig - suttogja a nevemet majd Stan-től ellép és egyenesen a karjaimba fut a vöröske.
Morogva ragadom meg a kezét és vonszolom az üres gyengélkedőbe, utálom mikor verekedésbe keveredik, ami mostanában egyre gyakrabban fordul elő.
- Ülj le! - mutatok a legközelebbi ülőkére majd kinyitom az egyik kis szekrényt ahol vannak sebtapaszok, és egyéb gyógyszerek az ilyen helyzetekhez. Kiveszek egy kis flakont, gyanítom fertőtlenítő, majd megragadok egy nagy vattapamacsot és becsapom az ajtaját a komódnak.
- Sajnálom - fordítja el a fejét zavarában, gondolom tudja hogy mérges vagyok és nem mer rám nézni.
Óvatosan lehajolok hogy egy szintben legyek vele és elkezdem lekezelni a sebét, a csinos arca most fel van dagadva és a csókolni való felrepedt és vérzik is, jobb szeménél egy hatalmas monokli díszeleg.
- Mit tett ezúttal? - kérdezem monoton hangon, bár sejtem hogy mi okozhatta a mostani konfliktust.
- Nem lényeges - feleli egy pár néma csend után - nem számít.
- Igenis számít! - morogva ragadom meg az arcát és kényszerítem hogy rám nézzen - Minden számít ami veled kapcsolatos! - Kyle elpirul, de megmakacsolja magát.
- Ismered őt - nevet fel erőltetten majd  elcsapja a kezemet - Igen - felelem, majd úgy döntök hogy meglepem őt a következő cselekedetemmel, beleültem az ölébe.
- Ahogy ismerlek téged is - karolom át a nyakát és elmosolyodom a vörösödő arcát látva.
- Szóval? - vonom fel a szemöldökemet, válaszra éhezve.

Kyle az ajkait rágja, ami nála annyit tesz hogy idegessé vált, legszívesebben átvenném a mostani szokását és az én ajkaimmal helyettesíteném, de visszakellett fognom magamat.
- Ő csak mondott dolgokat - vallja be végül suttogja, fejét a vállamra hajtja és a kezével átkarolja a derekamat.
- Miket? - suttogom vissza, kezeimet amik eddig a nyakán csüngtek most a derekára tértek át.
- Nem számít már - suttogja halkan vissza majd kisse elhúzódik.
- Rólam volt szó - bököm ki végül a gondolataimat, mire csak egy enyhe bólintást kaptam válaszul.

Sóhajtva veszem el kezeimet a derekáról majd helyezem át a szeplős arcára ami most sebekkel van tarkítva.
- Tudod hogy leszarom mit gondol Cartman - símitom meg a pofiját.
- Tudom - feleli miközben a szemeivel engem bámul - De annyira rossz volt hallanom amiket mondott rólad - mordult fel ingerülten és láttam ahogy kezei ökölbe szorulnak.
- Ez Cartman- rántok vállat majd kiszállok az öléből és a kezemet nyújtottam a barátom felé.
- Utálom mikor verekedésbe keveredsz - morgom halkan amint a kezeit az enyémbe mélyeszti és feláll ő is.
- Sajnálom - sóhajt fel már kitudja hányadjára - Szeretlek - hajol közel és egy lágy csókot nyom az ajkaimra.
- Szeretlek te bolond - nevetek fel az aranyos kis puszi után, s helyette lehúzom egy hosszabb és érzelmesebb csókra ami tőlem tellik.
- Woah - hangja ámulattal volt tele amikor a levegő hiány miatt elváltunk.
- Nincs több verekedés, értem? - nézek rá szúros szemekkel, remélve hogy komolyan vesz.
- Nem ígérhetem - nevet fel halkan Kyle, sóhajtok egyet a válasz hallattán amire számitottam tőle majd a szemeimet megforgatva indultam az ajtóhoz, de mielőtt ezt megtettem volna, egy erős csapást mértem a barátom seggére ami az üres szoba miatt visszhangzott.
- CRAIG TUCKER! - kiabált utánam a barátom mérgesen, míg én nevetve hagytam el a szobát.