South Park || One Shots

Megtagadott érzelmek

- Hé srácok! - intettem a buszmegállóban álldogáló barátaimnak, kik hevesen vitatkoznak valamin - Hogy vagytok gyíkok? 

- Mivan dagadék - vakkantot felém a zsidó, mire szemetforgattam és bemutattam neki, a mai napon valamiért nem éreztem késztetést hogy veszekedjek  a vöröshajú fiúval.

- Épp a legújabb játékról beszéltünk - morogja Kenny, ezzel enyhítve a feszültséget ami ismét közénk állt.

- Úgy érted, te csak hallgattad mivel csóró vagy hogy megvedd - bólogattam vigyorogva, és kiérdemeltem egy enyhe ütést a csóró szőke sráctól, jajgatva felordítottam a fájdalomtól. 

- Bazdmeg, Kenny! - kiáltottam a vigyorgó szőkére aki csak vállat vont - Inkább anyádat vállalnám be, de téged is elviszlek egy körre ha fizetsz - kacsintott rám, míg én elfintorodtam magára a gondolatra is hogy hozzám érjen a gyerek.

- Undorító - morogtam az orrom alatt, majd a figyelmemet a zsidó fiúra fordítottam, aki éppen a legjobb barátjával beszélgetett, ránk sem figyelve.

A gyomrom görcsbe rándult ahogy a két fiút néztem, elkapott egy fura érzés hogy szétszakítsam a párost és elvonszoljam a vörös fiút a barátjától. Stan éppen valami nagy dolog közepén tartott, mikor megérkezett a busz, magamat is meglepődve tapasztaltam hogy öntudatlanul is hálát adtam az istennek hogy a busz megérkezett, és a két fiú többet nem kommunikált egymással, vagyis legalább addig míg felnem szálltak a buszra. Kyle és Stan helyet foglaltak, Kenny pedig Butters mellé ült, én pedig valami oknál fogva a két legjobb barát mögött foglaltam helyett. Az ablaknak dőltem és behunytam a szememet, nagyot sóhajtottam és hagytam ahogy a gondolatok elözönjék a fejemet.

Kyle. 14 éve már hogy az életemben van a zsidó hajú fiú, nap mint nap csak veszekedtünk és martuk egymást, utáljuk egymást és ez volt a természet rendje. Az élet körforgása.

Mégis...

Néhány hónapja már hogy nem érzek késztetést hogy ténylegesen megöljem őt, pedig mindig arról álmodtam hogy milyen kínok között leljen halált a zsidó. Vörös jersey fiú volt, amit régebben a fejéhez is vágtam nemegyszer, egy kapzsi vörös zsidó srác. Halványan elmosolyodok, de a vigyor hamar leolvad mikor rájövök hogy ezt a mosolyt Kyle Brovloski váltotta ki.

Mi a fene van velem?

- Hé - egy bökést veszek észre mire morogva fordulok a zaklatóm felé. Heidi.

- Mi az? - morgok a lányra, nem fordítva felé semmilyen fajta figyelmet.

- Mire gondoltál? - mosolyodott el halványan.

- Anyádra - ugattam a lánynak, majd visszafordultam az ablak felé, fejemet nekidöntve a hideg üvegnek.

- Eric - egy kéz simult a kézfejemre, mire összerezzentem - hónapok óta fura vagy...

Meglepődve nézek az aggódó barna szemeibe, és nagyot nyelek. Ennyire feltűnő lett volna? 

- Nincs semmi - morgok ismételten, és elrántom a kezemet a lányétól.

Néma csend telepszik közénk, a gondolataim a lánynak hála mégjobban összezavarodtak, szinte ordítottak rám. Felsóhajtottam majd a lányra néztem, aki kiváncsian figyelte minden vonásomat. Egy kérdést felakarok neki tenni.

- Heidi - mondom halkan a nevét - Milyen érzés szerelmesnek lenni? 

A lány meglepődik majd felkuncog - Hát érdekes kérdést tettél fel most Eric...

- Csak válaszolj már, az istenit! - csattanok fel vörös arccal, eleve kínos volt ilyen kérdést önmagamtól feltennem - Te voltál szerelmes belém elsősorban - fájdalom suhan át az arcán, mikor utaltam neki az egyoldalú szerelmünkre.

- Igaz - suttogja halkan fejét elfordítva tőlem, s kezeit az ölébe rántva - Nem tudom hogy írjam le...

- Nem kell regényt költened - rántom meg a vállamat és inkább hátradőlök az ülésen, mintsem tovább támaszkodjak az ablaknak.

- Talán úgy írnám le hogy a személy boldoggá tétele a legfontosabb dolog számunkra, ha ő mosolyog vagy boldog, akkor te is annak érzed magad, nem számítva a jelenlegi hangulatod, vele érzel együtt - válaszolja Heidi elgondolkodva - Igyekszel mindig mellette lenni és segíteni neki, féltékennyé válsz ha mással van vagy beszél, és legszívesebben csakis vele töltenéd a maradék idődet - elgondolkodok a szavain, olyan deja vu ez a érzés amiket leírt az imént a lány.

- Idegessé válsz a közelükben és ez több dologban is kifejeződhet - bólint Heidi majd Stan-re mutat aki épp átült Wendy-hez - Stan folyamatosan ideges volt és hányt Wendy közelében, kellett egy kis idő míg ez enyhült - kuncogott fel a a csaj.

Hümmögök és a gondolataim ismét az előttem üldögélő vörös hajúra terelődik.

- Elkezdesz több dolgot is észrevenni az adott személyen amit eddig nem vettél észre...

Kyle szeme folyton felcsillan ha valami számára izgalmas dologról beszél, szeplői néha mintha felcsillannak mikor mosolyogni kezd, és szemei sokkal zöldebbnek tűnnek ilyenkor. Halványan elmosolyodok az előttem ülő fiún, aki elszundított egy ócska fülhallgatóval a fülén.

- Eric - ránézek a lányra, míg ő kiváncsian figyeli az arcomat - Talán szerelmes vagy valakibe?

Szerelmes? - a gondolat úgy suhan át az agyamon, és egy percre úgy érzem mintha lefagynék már csak a gondolatra is.

- Dehogy - kiáltok fel idegesen nevetve - Tudod egyáltalán kiről beszélsz? 

- Igen, egy csodálatos fiúról - nem nézek többet rá, szavai fájdalommal töltenek el.

- A fenéket...- morgom halkan.

- Eric, nem randiztam volna veled ha nem kedveltek volna - fogja az arcomat a kezeibe és kényszerít hogy az ő mogyoróbarna szemeit nézzem - Nem vagy rossz srác, tény hogy vannak rossz tulajdonságaid, és egy nagy bunkó vagy - szemeimet forgatom a szavait hallgatva - mégis van benned sok jó tulajdonság is amit szerettem.

- Heidi - kezeimet az övéire teszem és elhúzodom tőle - Kedves tőled, de ejtsük a témát oké? 

- Tudom mit gondolsz magadról Eric - morogva figyelek tovább a makacs lányra, aki nem vette tudomásul az imént mondott parancsomat.

- Te is megérdemelsz valakit magad mellé - mosolyodik el - Akkor is, ha az a személy nem én vagyok - von vállat de a mosoly még mindig ott van az arcán. Rohad sokat beszél ez a nő...

Az út hátralévő részében csendben maradunk, és végre ismét magamba fordulhatok. Elgondolkodok a beszélgetésen amit Heidi-vel folytattam, és fáj beismernem még önmagamnak is, de a legtöbb tényleg arra utal hogy szerelmes lennék.. Én a hatalmas Eric Cartman beleszeretett örök riválisába, abba a fiúba akit utálnia kéne és annak a gyilkosságán töprengenie.

Morogva kapom fel a táskámat és szinte mindenkit odébb lökök az utamból, és szinte rohanok az intézménybe eltökélt szándékkal. Lehet hogy érzek valamit Kyle iránt ami nemcsak utálat már hanem sokkal több ennél, de a becsületem nagyobb annál hogy ezt beismerjem. Ez biztosan Isten műve, biztos vagyok benne hogy Jézus megátkozott amiért egy aljas seggfej voltam egész életemben, de bekaphatja a méretes dákómat, mivel én írom a saját sorsomat és cselekedeteimet, és inkább meghalnék mintsem beismerjem ezeket az érzéseket a rohadt aljas zsidó iránt.