South Park || One Shots

Fallen Angel

- Mi történt? - kábultan ülök fel a földről, majd lassan körbenézek.

Meghaltam?

Megint?

Gyönyörű fehérség tárul elém egy hatalmas nagy kapuval az élen, a kapunál pedig szárnyas őrök álldogálnak, megpillantok a földön egy csodaszép hófehér szárnyat, csodálkozva nézek a hátamra ahol azok a bizonyos szárnyak is helyezkednek el.

Meghaltam.

Próbálok emlékezni a történtekre, de valamiért most nem megy, pedig eddig mindig emlékeztem a halálom kiváltó okaira.
- Bemehetek? - kérdezem érdeklődve mikor már képes voltam megmozdulni, így mostmár ismét kétlábon állok várakozva az engedélyre.
A két őr egymásra néznek majd egy halk csevej után elutasítják a belépési jogaimat.
- Mi? - lepődök meg, de egy újabb kérdésre sajnos nem futotta az időm, mivel megnyílt alattam a talaj és elnyelt a sötétség.

Zuhantam a semmibe, sóhajtva beletőrödtem a sorsomba, és várakoztam a landolásra ami nemsokára meg is érkezett.
Morogva feküdtem a földön, majd felálltam és leporoltam magamat, mérgesen néztem a jól ismert helyszínt.

A pokolban vagyok.

- Zuhantam 30 percen át - kiáltottam fel dühösen majd a szárnyaim segítségével berepültem a Sátán "kastélyába", viszont sokkoltan tapasztaltam hogy annak a fia tartózkodik a helyiségben.
- D-dami-i-ien? -  dadogom zavarodottan az említett személy nevét mire csak egy nevetést ad válaszul.
- Üdv ismét, Kenny! - biccent egyet majd egy felkap egy furcsán kinéző kést.
- Rég találkoztunk- nevetek fel halkan, ami való igaz hisz igyekeztem a lehető  legbiztonságosabb életet élni, ami eddig a pontig sikerült is.
- Hiányoltalak - vallja be Damien, és a kést elkezdi élezni, szemeimmel követem mindenegyes mozdulatát.
- Az mire? - bökök a kés felé majd viccelődve hozzáteszem - Vacsorával kínálsz?

Ahogy Damien felemeli a fejét és ahogy azokkal a rubint vörös szemeit rám mereszti, kirázott a hideg.
- Olyasmi - válaszol monoton hangon, majd int egyet, mire engem hátulról megragadnak és a falhoz cipelnek, hiába rángatóztam és szitkozódtam, nem használt semmi.
Kikötöztek, szárnyaim szabadon lógtak, míg én teljesen mozdulatlanul feküdtem kiszolgáltatottan.
- Damien? - suttogom félénken mikor a késsel közelít felém.
- Mit csinálsz?

- Ne aggódj - kezeivel végigsímit a szárnyakon, majd egy pillantás erejéig a szemeimbe néz - Hamar túl leszel rajta.
Éreztem ahogy a kés a húsomba mar, fájdalmasan felordítottam mikor megéreztem azt a pokolian ismerős érzést. Lihegtem amint a fájdalom elillant, szemeim könnyeztek és a számból is rengeteg nyál és csordogált ki, azt hiszem hogy elharaptam a nyelvemet.
Elkezdte egyenként kitépkedni a nagyobb tollakat a szárnyamból, és mindegyik nagy fájdalommal járt, amint megcsonkította a szárnyamat, visszavette a kést a kezébe és folytatta a húsom átvágását.

Egy szárny lezuhant a földre.

Damien ismét felemelte a véremmel teli kését majd a másik szárnyamhoz vezette az eszközt és elvégezte ugyanazokat a mozdulatokat mint az előbb, hiába könyörögtem és ordítottam, ő nem hagyta abba és senki sem jött segíteni.
- Gyönyörű leszel, igérem - símitotta meg vörös kezével a szőke hajamat, amit ezzel a tettével pirossá festett néhány tincsemet.
- Az én bukott angyalom - suttogta halkan a fülembe, homályosan tekintettel néztem amint letette a kést az asztalra és távozott.

Eszméletemet vesztettem.