South Park || One Shots

Emlékezz rám

Mindenki készülődött az egyik legkedveltebb ünnepre itt South Parkban. Az ablakomból kitünő kilátás nyílt az utcára, amit nemsokára sok jelmezbe bújt gyerek töltött meg, mosolyogva néztem ahogy veszekednek és igyekeznek minél több édességet szerezni mint a másik fél. Régebben mi is ugyanezeket csináltuk, de már kinőttünk belőlük, így a csokoládék szerzése helyett mi a gyerekeket ijesztgetjük különféle módokkal.
- Tweek! - a hang irányába nézek ahol az egyik jóbarátom, Clyde álldogál, kezével tölcsért formálva.
- Megyek már - forgatom szemeimet, majd kimászok az ablakomon és a jól ismert "szuperhős" landolással érkezek a földre.
- Ez most szükséges volt? - nyújt egy kezet Token amit örömmel elfogadok, így már biztos lábon álldogálok.
- Lusta voltam lejönni a lépcsőn - vontam meg a vállamat és elnyomtam egy ásítást.

5 éve hogy már nem iszok kávét, ugyanis kiderült valamilyen oknál fogva hogy a szüleim egész végig drogot raktak az adagomba is és azt itatták velem, majd mikor erre fény derült, hónapokon át nem álltam velük szóba és mindent elutasítottam tőlük. A kávé vagyis inkább a drog hiánya eléggé meglátszott rajtam, mivel egyre ingerlékenyebb és agresszívabb lettem, a barátaim segítettek átvészelni ezt a korszakot.
- Mi a terv? - kérdezem mellettük sétálva miközben egy fidget spinnert pörgetek az ujjaimon.
- N-n-em t-o-o-m-m - von vállat Jimmy, kérdőn nézünk a barna hajú fiúra aki a szokásos piros dzsekijét viseli.
- Hát nem tom - fújtat Clyde majd kezeit zsebrevágja majd elgondolkozik egy pillanatra a mai esti terven - Menjünk "arra" a helyre - csillan fel a szeme izgatottan és a szája szinte a füléig ér.
- A kísértetházra gondolsz? - ijedten kapom fel a fejem és kétségbeesetten nézek Tokenre - Az itt van nem messze - mutat a sarkon levő utca irányába.
- Ezaz! - Clyde elkezd ugrálni mint egy ötéves és szinte már fut az utca irányába, miközben a fiúk hevesen tárgyalnak a titokzatos helyről, én úgy éfzem hogy ez tökéletes alkalom arra hogy meglépjek innen.

Éppen mikor már fordulnék megfele, mikor egy kéz ragadja meg a vállamat és átkarolja a testemet, ijedtemben felugrok kissé és hevesen kapok levegőért könyörögve.
- Jó móka lesz! - vonszol Clyde a barátaink felé, nemtörődve az ellenállásommal.
- Én inkább ott megvárlak titeket - mosolygok idegesen és a lehető legtávolabb pontra mutatok.
- Tweek - fújtat Clyde majd elkezdi rázni a fejét csalódottan.
- Én biztos hogy nem megyek be - ellenkezek és ellenállást tanúsítok az ötlet ellen.
A többieket viszont nem izgatja a sajátos véleményem és megsem állnak míg ahhoz a régies házhoz nem érnek.

- Biztos jó ötlet ez? - kérdezem ijedten és enyhén megremegek a gondolatra is hogy belépjek a házba.
- Itt leszünk mögötted - ijedten fordulok hátra a válaszra ami Tokentől érkezett.
- Mit jelentsen ez?! - nyikkanok fel és hátrálni kezdek a srácoktól.
- Mivel annyira félsz - mosolyog rám Clyde kissé sem nyugtatóan - arra gondoltunk hogy te mész be elöszőr.
- Biztos hogy nem! - kiáltok fel és már menekülni akartam volna, ha Jimmy nem állta volna az utamban, kétségbeesetten nézek a mosolygó komédiás fiúra, aki enyhén visszalökött egyenesen a démonok karjaiba.
- Minden rendben lesz Tweek - simogatja meg karomat Token és felém küld egy biztató mosolyt.
- Ígéred? - sóhajtok fel megadóan, eléggé igazságtalan helyzetbe kerültem, és nem is látok több menekülési útvonalat.
- Ígérjük - felelték egyszerre, majd Clyde kinyitotta a rozoga ajtót.

Nagyot nyeltem majd egy utolsó pillantást vetettem a barátaimra és végül beléptem az ajtón, egy suhogás követte a tettemet majd egy hatalmas csattanás érkezett hátulról, kissé sem férfiasan felsikoltottam és hátrafordulva tapasztaltam hogy az ajgó bezárult és így egy ajtó választott el a barátaimtól.
- Nyugi Tweek! - kiabál Token kintről, kezeimet a hajamba vezettem és kezdtem el tépni a szőke tincseimet idegességemben.
- Csak reggel 6-ig kell túlélned - nevet fel Clyde majd ezt követte egy jajgatás, valószínűleg Jimmy és Token megütötte a kisebbik fiút.
- Mi?! - visítottam fel mikor feldolgoztam a történteket - Ezzel ne vicceljetek! Engedjetek ki! - rángattam az ajtót, eredménytelenül.
- 50 dollárt tettünk fel erre - értetlenül nézek magam elé - Maradj bent reggel 6-ig! Kérlek! - Clyde hangja könyörgövé vált, és ennek köszönhetően  összeraktam a kirakós darabkáit.
- Ti fogadást kötötettek?! - akadok ki és még jobban ütni kezdem az ajtót.

Néma csend telepszik le, hallom ahogy elsétálnak és engem itt hagyva, elárulva érzem magamat, de ez a legkisebb gondom jelen pillanatban. Egy sóhaj kíséretében elengedem a kilincset és körbepillantok, a szemeim megakadnak egy könyvekkel teli polcon, mellettük a falon egy kép kapaszkodik kétségbeesetten a régi szögbe, a képen egy fiatal pár van és egy kisbabát tartanak a karjaikban.
Közelebb megyek, de ekkor mintha hangokat hallanék az egyik szobából, homlokomat összeráncolom és próbálok nem a sistergésre figyelni, nagyot nyelek majd ahelyett hogy a hang felé venném az irányt mint minden személy egy horror filmben, én inkább a legközelebbi kanapéhoz igyekszem és leülök rá. Amit megtanultam a horror filmekből az az, hogy soha ne menj a fura hangok irányába, főleg nem egyedül.

Lábaimat a mellkasomig húzom és kezeimmel átkarolom vékony és remegő testemet, szemeimet szorosan lehunyom és reménykedek arra hogy visszajönnek, bár kétségeim támadtak.
- Új barátok kellenek - suttogom magam elé, majd a gondolataimba merülök.
A karórámra pillantok ami 1 perc múlva üti az éjfélt, a telefonom még mindig világít ezzel egy kis fényt ad nekem, csak remélni tudom hogy kibírja a reggelt.
Csendben ülök a kopott kanapén és hallgatom a lélegzetvételemet mint időtöltés, egyszercsak egy kattanó hangra leszek figyelmes és egy kék szempár pillant rám, néhány percbe telik míg felfogom a helyzetet és amint ez bekövetkezett egy hatalmas sikolyt eresztettem ki önmagamból.