Regénynevelde Írástechnika Tanácsok

Több nézőpontkarakter E/1-ben

Az E/1-es elbeszélések esetében nagyon fontos a hang, és itt persze nem beszédhangra gondolok, hanem arra, hogyan fejezi ki magát a narrátor verbálisan.

E/3 narrációnál az izgalmas cselekmény megmentheti az írást akkor is, ha a karakterek nem annyira érdekesek, de egy rosszul alkalmazott E/1 narrátor, aki unalmasan mesél, vagy akivel az olvasók nem tudnak kapcsolatot teremteni, tönkreteheti még a legjobb történetet is.

Egy olyan karakter, aki bármit képes izgalmasan elmesélni, elkendőzheti az információadagolási problémákat is. Olvastam egy olyan regényt, ami ugyan egy jó jelenettel indít, de a második fejezetre átvált a főhős élettörténetének ismertetésébe. Az amatőr megoldás ellenére azért olvastam tovább, mert az E/1 narrátor volt annyira érdekes, hogy elnézzem neki az egyébként kissé unalmas beszámolót.

E/1-ben a szöveg stílusának teljesen alá kell rendelődnie a narrátornak, az ő személyiségének, nemének, életkorának, származásának, társadalmi helyzetének, iskolázottságának stb. Ezek fogják meghatározni, hogy ő hogyan fejezi ki magát, milyen szavakat, hasonlatokat használ, használ-e tájszavakat, szlenget vagy a munkájához kapcsolódó szakszavakat.

Ugye, E/1-ben ez nemcsak a párbeszédekre vonatkozik, hanem a szöveg egészére is. E/1-ben nem szerepeltethetünk olyan szavakat az írásunkban, amelyeket a narrátor nem ismer vagy nem használna.

A legegyszerűbben úgy lehet elrontani egy művet, ha az elbeszélés stílusa nem illik a szereplőhöz (például egy írástudatlan szolga úgy szólal meg, mint egy nemes, az irodalomprofesszor úgy, mint egy építőmunkás). Habár E/3-ban is hozzá szokták igazítani a narrációt a karakterhez egy bizonyos fokig, az rugalmasabb ebből a szempontból.

Ha ellenkező nemű nézőpontkaraktert írunk, mint amilyenek mi vagyunk, nagyon oda kell figyelni, hogy a szereplő hitelesen fejezze ki magát.

Ugyanezen okokból (ahogy korábban említettem) E/1-ben nagyon nehéz olyan narrátorral dolgozni, akinek mentális zavara van, autista, beszédzavara van, valamilyen függőségtől szenved (alkohol, drog), és ezért szokatlan vagy eltorzult formában látja a valóságot. Ez a helyzet a kisgyerekekkel is.

Több nézőpontkarakter E/1 narrációban

Természetesen E/1-ben is használhatunk több nézőpontkaraktert, de ebben a narrációban a sok szemszöget nehézkesebben lehet kezelni, mint E/3-ban.

Az E/3-as elbeszéléseknél ha valaki szeretne, akár hét különböző nézőpontkaraktert használhat a művében, de E/1-ben ez nehezebben kivitelezhető. Először is, E/3-ban lehet fejezeten belül nézőpontot váltani, E/1-ben viszont nem, de legalábbis ki kell írni, ha váltás történt.

Másodszor pedig, és ez lényegesebb ok, ha hét (vagy akárhány) karaktert akarsz E/1 narrátorként szerepeltetni, akkor mindegyik számára egy saját hangot kell kidolgozni, amely alapján az olvasó megkülönbözteti őket.

Olvastam olyan regényt, ahol öt nézőpontkarakter volt E/1-ben, és a szerző nem írta ki a fejezet elején, kinek a szemszögében leszünk, így gyakorlatilag az ötből három karakter összekeverhető volt. Még egy gyakorlott írónak is nehéz külön nyelvi jellemzőket kitalálni több szereplőhöz.

Még ha csak két E/1 narrátorral dolgozik is az író, ha például az egyikük nő, másikuk férfi, egyikük tinédzser, másikuk felnőtt, egyikük városi, másikuk vidéki, hiba, ha a különböző hátterük ellenére mindketten ugyanúgy hangoznak. Ilyen esetben is muszáj, hogy megkülönböztethető legyen a nézőpontkarakterek hangja.

E/3-ban főleg a párbeszédekben lényeges, hogy a szereplő stílusa passzoljon hozzá, jellemző legyen rá, de maga a narráció lehet semlegesebb. Például E/3-ban ha gyerek a nézőpontkaraktered, nem kell a történetet végig egy gyerek hangján elmesélni.

Valamint E/1-ben ha több nézőpontkaraktered van, akkor az ő „tudatuk" közti váltás jobban kizökkenti az olvasót, mint E/3-ban (még a közeli E/3 is megtart némi távolságot a szereplőtől).