Regénynevelde Írástechnika Tanácsok

Narráció közelítése 2. Érzékelés

A mély nézőpont alkalmazásának egyik fő célja, hogy az olvasó maga is úgy érezze, mintha része lenne az eseményeknek, viszont ne csak egyszerű megfigyelő legyen, aki a játéktér széléről lesi az új fejleményeket, hanem a karakterekkel együtt élje át őket. A mély nézőpontnál nem egyszerűen megismertetjük az olvasót a főhősünkkel, hanem beköltöztetjük őt a fejébe és a bőrébe.

Ennek a legfőbb eszköze a nézőpontkarakter érzékelésének ismertetése. Az írónak jelenet közben bele kell képzelnie magát a szereplő helyzetébe, és le kell írnia, hogyan érzékeli a környezetét.

Vegyük azt, hogy a karakter éppen a szabadban van, a tengerparton. Milyen az időjárás? Nem, nem elég, ha leírod, hogy tiszta volt az ég, de az évszakhoz képest hűvösebb volt. Azt írd le, hogyan érzékeli a karakter az időjárást. Ha hideg van, írhatsz a szélről, ami áthatol a vékony kabátján, és lúdbőrrel borítja be a karját, az elgémberedő ujjairól és a zsibbadó ajkairól. Emellett leírhatod a homokot a talpa alatt, a sós párát, amit belélegez. Használj testérzeteket, tapintást és szaglást.

Egy másik jelenetben mondjuk a karakter egy elegáns bálba hivatalos. Ott lehet írni a kényelmetlen cipőről, ami összeszorítja a lábujjait, a nyakkendőről, ami dörzsöli a nyakát, de aztán végre leültetik, és kezébe nyomnak egy poharat, ami hideg és nyirkos az ujjai alatt az üveg oldalára kicsapódó párától, az italnak pedig enyhén citrus illata van. Találj érzékletes részleteket, és használd az összes érzékszervet a leírásoknál.

Ez már inkább a leírás témájához tartozik, de azon is érdekes lehet elgondolkozni, hogy a szereplőnek melyik a domináns érzékszerve. Aki érzékeny az illatokra, ha belép egy szobába, ahol kellemetlen szagok terjengenek, az tűnik fel neki legelőször. Hosszútávon nem is lesz képes megmaradni abban a helyiségben. Aki inkább a tapintás alapján szerzi a tapasztalatait, az lehet, hogy úgy ismerkedik egy szobával, hogy körbemegy, és mindent felemel, megtapogat.

Az is fontos kérdés, hogy mi az, amire a nézőpontkarakterünk felfigyelhet. Ha belép egy idegen házba, mást fog észrevenni egy lakberendező, egy építész vagy egy rabló. Egy tengerész, aki megtanulta apró jelekből megjósolni a vihart, érzékenyebb lesz a levegő változásaira.

Ezek a szempontok mind befolyásolhatják a karakterünk percepcióját, de ami a mély nézőpont szempontjából a lényeg, hogy közvetítsük az olvasó számára, hogy pontosan mi az, amit a nézőpontkarakter lát, hall, szagol, tapint, ízlel, érzékel.

Ugyanez vonatkozik az érzésekre is. Az szó volt arról, hogy az érzelmek mutatásának egyik eszköze a testbeszéd alkalmazása, csakhogy van néhány dolog, amit a nézőpontkarakternél nem használhatunk. Például az, hogy "könnytől csillogott a szeme" nézőponttörés, mert a nézőpontkarakter nem láthatja kívülről magát. Viszont az ő esetében megvan az a nagy előnyünk, hogy leírhatjuk „belülről" az érzelmet.

Milyen érzés, ha valaki mérges? Mit tapasztal közben fizikailag? Például ami kívülről úgy mutatkozik meg, hogy az embernek elvörösödik a feje, az belülről leírható úgy, hogy a vér feltódul a fejébe, és úgy érzi, mintha égne az arcbőre. Ha az ember ideges, általában megugrik a vérnyomása, és ezt át lehet fordítani olyan fizikai érzetekre, mint hogy hallja a saját felgyorsult szívverését, vagy cseng a füle, remeg a keze, izzad, légszomja van, ezért kapkodva lélegzik, ha kiabált, utána fáj a torka... Ne elégedj meg azzal, hogy egyszerűen kijelented, a nézőpontkaraktered „dühös volt" vagy „érezte, ahogy elönti a méreg", hanem mutasd be, hogy az milyen érzés.

A személyes érzékelés alkalmazása kéz a kézben jár a „mutasd, ne mondd" szabállyal, és az ott bemutatott eszközökkel együtt, mint a leírás, a dialógus és a testbeszéd arra irányul, hogy az érzelmek megnevezése helyett megjelenítsük őket. Mindezekkel a technikákkal a szerző segít az olvasónak jobban megérteni és átélni, hogyan érzékeli a főszereplője a világot, és az események milyen hatást váltanak ki benne.