hype. - Vajon hány szerelmet bír még el a Wattpad?

6.5 Tanár úr, lécci!

Reggel idegesen keltem. Tudtam, hogy ma dől el minden, délután, amikor Holly végre visszahív, és elmondja a döntésüket a Hamarosan pirkadról.

Átgondoltam az előző napi eseményeket, és már kevésbé láttam olyan sötétnek a jövőt, mint azt megelőzően. Sőt, reménykedni kezdtem benne, hogy Holly igenis a jó döntést fogja meghozni, mert igenis látni fog valamit a kemény munkával elkészített történetemben.

Alkudozni kezdtem, és ígéreteket tettem magamnak. Ha tényleg lesz ebből valami, és a Hamarosan pirkad megkapja a neki járó figyelmet, akkor lezárom a Mindjárt Hajnalt valami nyálas happy enddel, hadd örüljön minden béna kis olvasó, utána pedig onceupona_girl végérvényesen eltűnik a Wattpadról, és nem ír többet. Ők megkaphatják, amit akarnak, és senkinek nem kell, hogy bántódása essen. Vagy egyszerűen csak törlöm az egészet a francba, hogy megóvjam őket a csalódástól, mert nem láttam garanciát arra, hogy ez a legkegyetlenebb tréfa mindig titok marad majd.

A tegnapi nappal ellentétben Becca megállapításain is jót nevettem. Ugyan, mit számít a hülye Arisztotelész véleménye, ha Holly szerint mégis kiadható a Hamarosan pirkad? Minek törődjek vele? Az egész egy baromság, és oké, sosem tudom meg, hogy jó vagy rossz az egyik vagy a másik, de mit számít a végén ez, ha végre értékelni fognak és észrevesznek, és többé nem ülök majd magányosan egy toronyban?

Suliba menet megnyitottam a kommentelő üzeneteit, amikre utoljára tegnap délután válaszolgattam, amíg a szerkesztőre vártam. Már ezt is nevetségesnek tartottam. Persze, mert majd két kis hülye gimnazista fogja újradefiniálni a művészetet. Ez a srác lehet, hogy hitt ezekben a baromságokban, de én már nem. Majd pont mi tudnánk újat mondani, amikor a filozófusok is csak újrarágják folyamatosan ugyanazt? Nem volt értelme az egésznek, hasztalan időpazarlás ez is, ha elérem a célom, és kiadnak. Magasról leszarom, hogy ez az i.w_ant_2CU művészetnek gondolja ezt vagy azt a regényemet. Úgyis csak azért érdekelt, mert az egyiket senki nem vette észre, de ha ez változna... akkor teljesen mindegy, mit gondol. A kiadás validálná, hogy nem teljesen értelmetlen, amit csinálok, és nekem csak erre a megerősítésre volt szükségem, mert egy olyan visszaigazolás lenne a birtokomban, amihez nem ér fel valami jöttment netes kommentelő véleménye.

És akkor kaptam megint egy üzenetet, egy újabb felvetéssel, egy újabb kérdéssel, egy újabb nézőponttal, egy újabb megfejtendő rejtéllyel. Nagyon úgy éreztem, hogy csak a kérdőjeleink száma nő ettől a haszontalan beszélgetéstől, de nem jutunk sehová. Nem tudtam és főleg nem is akartam lépést tartani vele most, hogy időt kellett szánnom Becca barátnőire is, és hamarosan a leendő könyvem kiadásával is el leszek foglalva. Idegesítő, okoskodó srác. Inkább le is tiltottam gyorsan, még mielőtt meggondolhattam volna magam.

A suliba beérve az aulában huppantam le az egyik padra, amíg Peterre vártam. Colin és a srácok is odaköszöntek, amikor megérkeztek, és el is csevegtünk pár percig, mielőtt tovább indultak volna az óráikra. Beccáék is megálltak egy kicsit, és Mary meg Sue izgatottan meséltek arról, mennyire várják már, hogy Luciana is beérjen és kiderüljön, tetszett-e neki a Mindjárt Hajnal további néhány része. Frusztráltan elpanaszoltam Beccának, hogy a nyakamba sózták Petert a mai napra, így sajnos délelőtt biztos nem lehetek ott a kupaktanácson, pedig én is olvastam ám belőle azóta vagy tíz részt! Becca őszinte szomorúsággal győzködött arról, hogy amúgy megvárhatnak vele és nem kell lemaradnom róla, én pedig komolyan elgondolkodtam rajta, hogy csak miatta fent hagyom a Wattpadon azt a vackot, amikor befejezem. Ha már ennyit jelent neki... És nem mintha ki akarnám adatni ezek után.

Peter csak nem érkezett meg. Az összes ismerősöm elrohant már órára, én meg egyedül ültem az aulában. És a telefonom megkísértett.

Elővettem és gyorsan megnyitottam a Wattpadot. Évek óta titkoltam, hogy közöm lenne az oldalhoz, éppen ezért rutinos voltam. Betekintésgátlós volt a kijelzőfóliám, így akkor sem kellett aggódnom a lebukás miatt, ha Peter valahogyan a semmiből jelent volna meg mellettem. Áldottam az eget, hogy még a gimi első évében gondoltam erre és megcsináltattam, így nem kellett bajlódnom vagy aggódnom, hogy valaki belelát abba, amit éppen pötyögök.