Két Potter a Tekergők közt

Fordulat

Ahogy felkeltem az jutott eszembe, hogy péntek van végre! Végre végre végre!!! El sem hiszem. Eltelt az első hetem. Nem baj. A mai napot végigszenvedem, és utána szerencsére azt csinálok amit akarok. A mai napot nem írom le részletesen, elég annyi, hogy fárasztóan és átlagban unalmasan telt. Beszélgettünk néha de mindenki inkább csak fizikailag volt ott. Kicsöngettek utolsó óráról mire indultunk a Nagyterembe. Az étkező fullig csurig pupig meg széltében meg hosszában szóval mindenhonnan nézve tele volt emberekkel. Mi is benyomorogtunk aztán miután belapátoltuk a kajánkat, utána rohantunk is ki a kertbe vagyis én mert a többiek mentek fel. B elefutottam Isabella-ba. Sétáltunk vele egy jó nagyot talán egy órát majd ő rohant kórusra hivatkozva viszont nekem még nem volt kedvem bemenni, így szimplán tovább sétálgattam. Egyszer csak két kezet éreztem a derekamon, mire halkabban felsikkantottam, és felkúszott az orromba az a tipikus mentol illatot ami mindig egy személyt kísért aki nem más, mint Kevin. Bezony bezony. Viszont mire észbe kaptam volna már a levegőben himbálóztak a lábaim, én pedig körbe-körbe forogtam, majd Kev letett a földre és szembe fordított magával. Csak a szokásoshoz híven belebámultam a csokoládéiba mire édesen elmosolyodott. Uhhh nem is mondtam, de megszereztem az ikertükröket így meg is kell kérdeznem mikor van a szülinapja. Hátha itt van a közelben és akkor oda is adhatom őket neki.

- Haliiiii!! Mizu? Hogyhogy itt kint?

- Csak sétálgattam de megláttalak. Gondoltam örülnél társaságnak. – Pirult bele teljesen amire óvatosan elmosolyodtam, és megsimítottam a karját.

- Persze, hogy örülök. Na gyere, sétáljunk sötétedésig.

- Jó ötlet. Menjünk.

Tényleg sötétedésig sétáltunk és beszélgettünk. Annyira jó volt, hogy el sem tudom mondani. Nagyon szeretek Kevinnel lenni. Olyan nyugtató a hatása. Már sötét volt amikor egyszerre hat alak körvonala rajzolódott ki a sötétből mögülünk, mert már mentünk vissza a kestélyba. Kicsit meghökkentem. Mi a frászt keres ott az a hat ember és miért. Mikor meglátták, hogy őket figyeljük elkezdtek piros csóvákat lövöldözni felénk. Nem tudtunk volna szembeszállni, így egy futás kiabálása után sprinteltünk befele. Szerencsére az előcsarnokban belefutottunk McGalagony professzorba és hadarva mondtuk el neki, mire kirohant és a következő pillanatban vissza is fordult, mert mint kiderült még többen lettek. Elmormolt egy varázsigét mire a következő percben az igazgató állt mellette úgy ahogy a többi tanár is. Mi csak lefagyva ácsorogtunk és nem fogtuk fel, hogy mi történik. Szerencsére Ily és Jamesék egyszerre tűntek fel a többi diákkal együtt akiket a Nagyterembe parancsoltak gondolom, hogy ha odáig fajul a dolog könnyebb legyen megvédeni minket mert akkor mindenki egy helyen van. Kirángattak minket a bűvkörünkből és jó helyeket foglaltak. Most csak a Roxforti zászlók lógtak az asztalok fölött, így nagy keveredés lett. Hallottuk ahogy az előcsarnokban intézkednek, vagy varázslatokat szórnak ki a kastéyra. Vágni lehetett volna a feszültséget. Senki nem tudta, hogy mi történik vagy mi fog történni. Féltünk, és izgultunk ami néma csöndet eredményezett ezért még hátborzongatóbb volt amikor meghallottuk az első komolyabb átok becsapódását a kastélyba. Minden fal beleremegett a tanárok pedig egyre kétségbeesettebben kántálták az ellen és védő varázslatokat. A levegő hirtelen megfagyott, és ahogy kinéztünk a szigetelt ablakokon megláttuk a dementor csoportokat. Tízesével lebegtek, és befele "néztek". Mindenki egyszerre kezdett el rajtunk kívül sikoltozni és rohangálni, mert a csoportunk egyszerűen megfagyott a látványtól. Beléptek a professzorok, és párokba rendeződve álltak. Feszülten figyeltek egy általunk ismeretlen jelre és amikor gondolom megjött, mindenki egyszerre mondta ki ugyan azt a varázslatot: Expecto Patronum. A pálcákból fényes állatok léptek elő és néztek engedelmes szemekkel a gazdájukra. A párok összeérintették pálcáikat mire a két állat elkezdett összeolvadni és egy hibridre hasonlító állat lépett ki mindn párból. A két állat keveréke csak annyi különbséggel, hogy kétszer háromszor biztos erősebb volt mint az eredeti. Azt hiszem a lélektársak egyesítették varázserejüket. A patrónusok egyszerre szálltak át a falakon, és látni lehetett ahogy a dementorok tűnnek el és melegedik a levegő. Az állatok továbbra is kint szaladgáltak, de a varázslók közül csak egy-kettő ment el így még mindig állt kinnt vagy húsz csuklyás maszkos alak. Folyamatos Ostrom alatt tartották a kastélyt. A professzorok viszont láthatóan gyengültek. Ennyi ideig fennt tartani a patrónust kemény erőfeszítés. Minden diák bátorsággal és bizonyítási vággyal állt egyszerre fel. A prefektusok a komolyabb bűbájokat hajtották végre, hogy a tanároknak legalább erre ne kelljen figyelni. Mi vagy tárgyakat lebegtettünk az ajtók, ablakok elé vagy a nagyobbaknak vittük a vizet és az ételt. Mindenki eszméletlenül fáradt viszont a csuklyások két óra múlva már lecsökkentek nyolc tíz emberre. Nehéz volt kivenni a sötétben. Ha nem ételt vittünk akkor a lámpásokat meg a gyertyákat gyújtogattuk illetve egyesek trágyagránátokkal lövöldözték a kintieket. Pont vizet vittem az igazgatónak amikor oldalra pillantottam, és megláttam ahogy McGalagony prof. Kiejti a kezéből a pálcát és holt sápadtan összeesik. Rohantam segíteni neki szerencsére a tekergők is velem egyszerre figyeltek fel. Lily kezelésbe vette mi pedig folytattuk tovább a hurcolkodást. Az alakok már csak hárman voltak, majd egyszer csak egy pukkanással felszívódtak. Gyáva népség, elhopponáltak. Biztos feloldták azt a bűbájt. Az iskola amint felfogta, hogy "nyertünk" egy emberként kezdett el ünnepelni, tombolni ordítani és ugrálni. Fogadni merrnék, hogy egy koncerten nem volt még olyan hangulat mint ott és akkor. Attól függetlenül, hogy mindenki izzadt volt, büdos a trágyagránátoktól és még mindig sápadt a dementoroktól együtt örültünk. Szerencsére a házvezetőnőnk is felébredt amit úgy ünnepeltünk Jamessékkel és néhány felsőbb éves griffendélessel, hogy a vállukra vették és úgy ünnepeltünk tovább. A professzor asszony szoros kontya kioldódott és dús gyönyörű barnás őszes hosszú haja a vállára omlott. Ami még meglepőbb volt, hogy ő is ünnepelt és velünk örült. Abban a pillanatban úgy nézett ki mint anya. Hasonlított rá. Anya is ránctalan barnás őszes hajával fiatal volt még. Akkor döbbentem rá, hogy ahhoz képest Minny se öreg csak sok a gondja. Az a megérzésem támadt, hogy hát nos nem mi fogjuk a gondjait levenni a válláról sőt de.... Na mindegy. Én is a többiekkel örültem, és őszinte mosolllyal az arcomon vittek tovább Minnyt. Egy kis melegséget éreztem meg magam mellett, mire odapillantottam szembe találtam magam Blackkel. Nos túlontúl közel. Szinte összeért az orrunk. Belepirultam a helyzetbe, mert a lehelete csiklandozta a bőröm. Tudtam, hogy Sirius az előbb üt utána kérdez típus ha valakinek jobban tetszik így ő a tettek embere. Gyors felmérés után rájöttem, hogy két választása van. Az egyikkel engem tör össze(nem tudom miért éreztem így hiszen ő csak a legjobb barátom) a másikkal pedig a barátságunka vágja haza. Egyik sem tetszett így előtte kellett lépjek. Gyorsan a nyakába ugrottam, és onnan átmásztam a hátára. Hagytam, hogy cipeljen egészen a klubbhelységig ahova vonultunk Minny vel. Mindenki bemászott, és megszólalt Dumbli bá felerősített hangja. Annyit mondtott, hogy mindenkinek hálás köszönete és még meg fogja tettlegesen is hálálni illetve, hogy a hétvégén ne nagyon játsszunk host ergo ne mászkáljunk elhagyatott részein a kastélynak ami amúgy le lesz zárva így ki se tudunk menni. No problem. Majd elütöm valahogy az időt. Minny összeszedte magát és egy gyors köszönet után mindenkit ágyba parancsolt mondván hulla fáradtak lehetünk egy ilyen kaland után. Én inkább traumának nevezném az elejét, a végét pedig őrült ünneplésnek de ahány ház annyi szokás.

Kevin szemszöge:

Jessica barátai berángattak minket a Nagyterembe, és egy helyre ültünk le. Feszült várakozással telt az idő, majd megláttuk a dementorokat. Nem szeretném részletezni, mert a közelükben mindig a húgomat látom ahogy anyámék kicsinek cruciozták mert leette egy csöpp fagyival a pólóját. Hallom a sikolyait, és ezt srácként kimondani fura de az ájulás kerülget, mert a húgom jelenete után meglátom a bátyámat a lelki szemeim előtt ahogy engem védett anyáéktól amikor nagyon kicsi lehettem talán hét nyolc éves, mert egy házimanónknak véletlenül odaadtam a köpenyem, hogy tegye el nekem a szekrényembe. Az lényegtelen volt, hogy a másik három manó megmaradt. Olyan dühösnek még sose láttam őket. Eleinte engem crucioztak majd a bátyám meghallhatta az ordításomat, mert berohant a pincébe és elém állt. Már 15 éves volt, és közölte anyáékkal, hogy hagyjanak békén különben elvisz magával engem és hugit is. Ez az info ott és abban a percben mosolyt csalt az arcomra amihez az is hozzájárult, hogy bíztatásképp hátrafordult és rámvigyorgott. A mocskos szüleink pedig igazi mardekárosként hátba támadták és két lila fény hasított a bőrébe. Mindenhol vágások jelentek meg a testén, és láthatóan sápadt. Az apám és anyám mint aki jól végezte dolgát kivonult. Én ordítottam könyörögtem nekik. Sírtam, mert Sebastian (Sebi/Seb) nagyon gyorsan vérzett. Nem sírt pedig láttam az arcán a tiszta fájdalmat. Bátor volt, a griffendélben lett volna a helye ahogyan nekem és a húgomnak is. Nem mertem kockáztatni, hogy ezt tegyék Margarettel. Az utolsó szavai : Tarts össze Greta-val és ne engedd, hogy elnyomjanak. Harcolj! Légy önmagad. – Mosolygott egyet, és lecsukta a szemeit. Belőlem kitört az addig visszafolytott érzelemhalmaz. Csak zokogtam és zokogtam esetleg ordítottam. Több órán át ültem a holtteste mellett. Már hideg volt ami még inkább a sírásra késztetett. Rádőltem a kedvenc bátyámra és elaludtam. Arra keltem, hogy könny cseppek hullanak arcomra. Felettem állt Marg és zokogott. Úgy ahogyan én nem sokkal ezelőtt csak nekem már kiapadtak a könnyeim és csak mérhetetlen ürességet éreztem, és tömény gyűlöletet azok iránt akik fizetnek rámk, mert azt sem mondom, hogy felnevelnek. Marg odabújt hozzám és hárman akkor aludtunk együtt utoljára. Mind a kettő testvéremet szorítottam magamhoz mintha az én életem rajtuk múlna egyedül az nyugtatott, hogy Sebi már nem szenved. Reggel egyszerre keltem Greta-val. Valahogyan reflex szerűen ez a név jutott eszembe, mert Seb így hívta. A nap első sugarai bekúsztak a pincébe. Mind a ketten csurom véresek voltunk. Tudtam, hogy nem temetik el így a manók segítségével megástam a sírt, Greta pedig elkészítette a koszorút. Eltemettük csendesen. Addigra már neki se volt könnye. Elmondtam neki, hogy szerintem miattam halt meg mire lemondóan rázta a fejét és azt mondta: Nem, nem miattad halt meg, hanem az igaz szíve miatt. – Mennyire igaza volt akkor ám én ezt akkor úgy éltem meg. Azóta is ő tart minket össze, és minden nap rágondolunk. Minden nap emlékezünk rá és mindig ő lesz a példaképünk. Vissza a jelenbe... Az ünneplés alatt láttam ahogy Jess Sirius hátára mászik és ezen elvigyorodtam. Reméltem, hogy össze jönn nekik a dolog, mert nagyon összeillenek. Szurkolok nekik. Mi a mardekár klubbszobájában ücsörögtünk és néhányan elemezték a történteket. Én azonban nyomottan ültem, mert tudtam, hogy a szüleim közöttük voltak...

Haliiii! Mindenkinek szép estét! Végre hétvége ugyi? Már csak egy hét és szüneeeeeeet.......... Végre. A rész elég nyomott hangulatú lett és ne haragudjatok érte. Remélem tetszett!!!!! Várom a kommenteket. Vissza a nyomott hangulatra. Nos ki kellett írjam magamból és sorry. Mindnkinek pusziiiii....

Beka:)