𝑃𝑖𝑎𝑛𝑜 •𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤•

ʚ𝑡𝑤𝑒𝑛𝑡𝑦-𝑓𝑖𝑣𝑒ɞ

Eltűnt.

Már egy hét telt el azóta az este óta, és Jungkook teljesen elzárkózott tőlem. Megint azt csinálja mint múltkor, eltűnt. Nem látom a suliban, és nem is érem el sehogysem. Emlékszem akkor az anyukája miatt volt úgy, de most mi van? Komolyan miattam lenne ennyire rosszul?

Azon az estén, amikor nálunk vacsoráztak, írtam neki miután elmentek. Nem azonnal, vártam este tízig, és ráírtam, de nem válaszolt rá semmit. És tegnap előtt is írtam neki, hogy aggódom érte legalább annyit mondjon, hogy jól van, de arra is szart válaszolni.

Teljesen kivannak az idegeim miatta, komolyan mondom. Hogy lehet valaki ilyen?! Ha ennyire nem érzi jól magát amiatt a hülye csók miatt, akkor nem kellett volna hagynia, hogy megtörténjen!

Még Yoonánál is voltam, abban reménykedve hátha ott van, de azt mondták, hogy a koncerten látták őt utoljára. Ott már sírhatnékom volt.

Bocsánatot kértem tőle, üzenetben mert nem hajlandó találkozni velem a seggfej. Úgy tízszer leírtam neki, hogy mennyire sajnálom, hogy rávetettem magam akkor éjjel, és hogy felejtsük el, ne érezze magát rosszul miatta, de persze arra is baszott válaszolni.

Szóval eldöntöttem, hogy nem érdekel többé. Ha ennyire nem akar már belőlem akkor én sem akarok belőle! Nem akar találkozni velem?! Oké! Leszarom, nem érdekel, csináljon amit akar, és ha keresni fog én is ignorálni fogom őt!

Amúgy is, miután megtanult volna zongorázni, eltávolodott volna tőlem, így ez hamarabb megtörtént és én könnyebben túltudok lenni ezen a nagyon furi, nem is tudom minek nevezzem, "kapcsolatunkon"? Azt sem tudom mik vagyunk egymásnak, barátok? Vagy két diák akik utálják egymást, de azért megtanítja zongorázni mert megkérte rá?

Mindegy, minden hülyeség, Jungkook és én ismerjük egymást, ennyi, se több se kevesebb.

Ma szombat van, semmit nem terveztem mára, és kedvem sincs semmihez, szóval itthon maradtam tanulni. Egésznap a könyveket bújtam, még abból is tanultam amiből még nem fogunk vizsgázni, nem árt felkészültnek lenni.

Kb olyan este nyolcig bírtam, pontosabban eszembe jutott valami ami annyira lekötötte a gondolataimat, hogy már nem tudtam a tanulásra koncentrálni. A zene írás. Nem vagyok valami nagy dalszöveg író, nagyon ritkán firkantok le pár szót, ha ihletem van, és úgy érzem most van.

A szobámban megállás nélkül járkáltam ide-oda a füzettel a kezemben, egy dallamot dudorászva. Szeretném megcsinálni ezt a dalt, már majdnem kész van, csak nem szeretném elkapkodni. Valami érzékit akarok, valami szenvedélyes egyben romantikus is legyen.

Vagyis nem úgy mondom, hogy legyen, hanem az lesz, mert megfogom csinálni, és Yoongit kérem meg, hogy segítsen benne. Azt mondta, hogy ő is odáig van a zenéért, szóval biztos ért hozzá. Legalábbis remélem.

Mindig is szerettem volna egy saját dalt, de eddig nem nagyon foglalkoztatott, most viszont nagyon élem. Egy dalban sok mindent elmondhatsz. Elmesélheted az életedet, vagy elmondhatod az érzéseidet is...jó érzés, hogy leírod az érzelmeidet, és még sem tudják, hogy pontosan ez most akkor miről is szól.

Csak te tudod, csak te érted, mivel azt te írtad, az rólad szól, és ami a legjobb, hogy önmagad lehetsz. Egy dalban lehetsz szenvedélyes, romantikus, kemény, és lehetsz gyenge is, tulajdonképp akárki, vagy akármilyen lehetsz.

Nem tanultam ezeket soha, egyszerűen tudom őket. Úgy érzem, hogy én ezzel születtem. Zenei tehetséggel, bár lehet csak túlzok, na mindegy is.

***

- Képzeljétek, elkezdtem írni egy dalt.- szólalok meg vacsoránál.

- Oh, ez remek, kicsim.- mosolyog rám anya.

- Valóban?- néz rám apa, hangja komoran cseng, mint mindig.

- Mhm.- bólintok. - Tudjátok, hogy nagyon szeretem a zenét, és eddig nem nagyon foglalkoztatott az, hogy saját dalom legyen, de ez valamiért megváltozott bennem... Nem is tudom.- simítok tarkómra.

- Miről szól eddig?- teszi fel a következő kérdést, és már nem is foglalkozik az étellel, csak engem figyel. Ilyenkor mindig nyomást helyez rám, mert tudom, hogy azt várja milyen komoly szándékaim vannak.

- Erről még nem szeretnék beszélni, ha nem gond. Még egyáltalán nincs kész, és csak akkor szeretném megmutatni nektek, ha már tökéletes lesz.- magyarázkodom.

- Rendben.- bólogat szemüvegét megigazítva. - Ha szeretnéd kibérelhetsz magadnak egy stúdiót...- közli velem pár pillanat gondolkodás után, én meg ezek hallatán örömömben felugrok a székemről.

- Komolyan?!- szélesedik ki mosolyom. Anya kuncogva nézi a történéseket.

- Ha!- persze, az a bizonyos, ha, mindig mindenhol ott van! - Komolyan veszed a dolgot, és nem valami hülyeséget szeretnél csinálni.

- Ugyan apa, hisz ismersz. Számomra a zene művészet, nem hülyeség.- közlöm vele komoly hangnemben.

Apa ismét rábólintott a dologra, hozzá rohanva öleltem meg, és köszöntem meg neki, hisz így sokkal könnyebb dolgom lesz, meg amúgy is, már régóta gondolkodom azon, hogy jó lenne egy saját stúdió.

Persze ez nem sajátom lesz, csak kibérelünk egyet, de a vacsora folyamán még beszélgettünk erről és elmondtam nekik, hogy egy sajátot is szeretnék, erre az volt apa válasza, hogy kikell érdemelnem. Tehát előbb ezt a dalt kell megcsinálnom, és miután hallani fogja, hogy nem valami hülyeséget csináltam, akkor kaphatok egy sajátot ami a házunkban lesz megcsinálva.

Vacsora után boldogan mentem fel a szobámba, ez most nagyon feldobta ezt a napom végét. Nagyon fontos számomra a zene, és az, hogy a szüleim ilyen jól viszonyulnak ehhez az még boldogabbá tesz.

Előbb bementem a fürdőszobába, letusoltam megcsináltam az esti kis rutinomat és már mentem is bedobni magam az ágyamba. Ezt majd elkell mondanom Jiminienek. Már nem nagyon van ideje hétköznap a táncórái miatt, hétvégén viszont mindig szabad, szóval arra gondoltam, hogy elhívom őt és Yoongit kajálni.

Yoongit megszeretném kérdezni, hogy nem lenne-e kedve segíteni nekem, Jimin meg csak szimplán hiányzik és szeretnék vele is időt tölteni. Yoongs azt mondta, hogy ő is szokott dalokat írni, szóval gondolom csak nem utasít el, igaz?

Tudom, hogy a szülei nem szívlelik, ha ezzel foglalkozik, de amiről nem tudnak az nem fáj nekik.

Nem bírtam elaludni, így hát magam köré tekertem a takaróm és kimentem az erkélyre friss levegőt szívni. Még kiskoromban, csak emiatt választottam ezt a szobát, az egész házban csak ennek a szobának van erkélye, és már akkor nagyon tetszett. Az anyám még amikor kicsi voltam soha nem engedte, hogy nyitva hagyjam az erkély ajtaját, ami amúgy ablakos teljesen, mert mindig attól félt, hogy leesem innen.

Örülök, hogy végül csak ez maradt a szobám, szeretek kijönni ide estékként. Mindig ide szokok kiülni gondolkodni, ha valami nagyon bánt, vagy, ha valaminek annyira örülök, hogy képtelen vagyok aludni.

Jelenleg mindkettő érzelem bennem cikázik. Szomorú vagyok egy bizonyos seggfej miatt, viszont még is örülök a stúdió és a dalom miatt.

Ezerszer eszembe jut, még olyankor is, ha nagyon boldognak érzem magam, mert bennem van az, hogy vele is megszeretném osztani, ha történik velem valami, de mindig arra kapom magam, hogy "de most nem vagyunk valami jóban..."

Folyton őt hibáztattam, de rájöttem, hogy ez tényleg az én hibám volt. Én ittam le magam, én voltam az aki kezdeményezte azt a buta csókot, minden az én hibám!

Bár ne úgy alakult volna az az éjjel...
-------------------------------

➡✨
～♡～