𝑃𝑖𝑎𝑛𝑜 •𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤•

ʚ𝑡𝑤𝑜ɞ

- Figyi, gondolkodtam ezen a dolgon, és eszembe jutott valaki. Ő a legmegfelelőbb számodra.- mosolyog rám, amit nem tudok viszonozni így kora reggel.

- És ki lenne az a valaki?- kérdezem álmosan, nem érdekel stílusban.

- Majd meglátod. Több barátnője is volt már, és a suliban az összes lány érte csorgatja a nyálát. Azt hallotam, hogy nem volt még komoly kapcsolata, de ért a csajozáshoz, hidd el ő a te embered.- veregeti meg a vállam.

Csak sóhajtottam egyet. Nekem egyáltalán nem tetszett ez az egész. Nem szerettem volna magamra erőltetni senkit azzal, hogy "nem tudok csajozni, taníts pár dolgot kérlek". Ez szánalmas. Szánalmas vagyok.

És még csak nem is egy lányról van szó...

Sokan elítélik a melegeket, ezért sem mondom el senkinek, kivéve persze Chimet. Nem bánom, ha azzal "sértegetnek", hogy egy strébet nyomi vagyok, azt még eltűröm. De azt nem szeretem, ha azzal jönnek, hogy egy kis buzi vagyok. Utálom magam másságom miatt, tudom, hogy nem helyes, de már bele törődtem. Ilyen vagyok és kész.

Az utat a suli felé csendben tettük meg. Pontosabban én kussban voltam, míg szeretett barátom vígan magyarázott nekem minden félét, és olyannyira benne volt a magyarázkodásban, hogy észre sem vettem, hogy megérkeztünk közben az iskolának nevezett börtönbe. Jiminnel egy osztályban vagyunk, így nem váltak el útjaink.

Együtt szomorodtunk az órákon, mint két jóbarát.

Pocsék nap volt. Nem tudom miért, de már akkor rossz kedvem volt amikor felébredtem. És Jimin sem tudta feldobni a napom, akárhogy próbálkozott. Egyszerűen csak rossz kedvem volt, és ilyenkor csak a zene tud megnyugtatni.

- Naa~. Ne legyél már ennyire komor.- biggyeszti le alsó ajkát, bevetve boci szemeit.

- Ne velem törődj, csak edd a kajádat.- nyúlok pálcikájáért és egy adagot kivéve az ételből a szájába nyomom.

Még van három óránk, jelenleg az ebédlőben vagyunk.
Jimin reggel óta azért könyörög, hogy ne legyek ennyire "komor".

Kikérem magamnak én soha nem vagyok komor. Csak egyszerűen szar napom van, mindenkivel megesik.

- Tae!!- dob meg barátom valamivel hírtelen.

- Mi van már?!- kapom rá kissé dühös tekintetem.

- Nézd!- int szemével a hátam mögé.

Kicsit indulatosan fordulok meg, és nem azért mert megakartam, csak azért, hogy békén hagyjon végre. Nem voltam ideges, csak egy kis csendre vágytam, és ha hozzám szól ilyenkor valaki, akkor nagyon könnyen felkapom a vizet.

De...amint megfordultam, tekintetem találkozott az övéivel.

Komoly képet vágott, mint mindig. De, amint ránéztem arca meg lágyult, elmosolyodott, és kezével intett nekem egyet köszönés képen.

Zavarban voltam, elkezdtem össze-vissza pillantgatni, majd én is küldtem felé egy vissza fogott intést. Szerintem nem is látta, hisz alig emeltem meg a kezem...na mindegy.

Egy éve tetszik, és ez volt az első alkalom, hogy egyáltalán észre vett, és még köszönt is. Kicsit segített is azon a nagyon szar napomon.

- Jimin, láttad ahogy köszönt?!- fordulok vissza barátomhoz izgatottan.

- Láttam, te nagy szerelmes. Remélem ez boldoggá tett és beszélni fogsz velem végre.- veti be ismét boci szemeit.

- Örülök, hogy észre vett, de nem vagyok lány, Jimin. Amiatt, hogy rám köszönt a fiú aki tetszik nem fogok álmodozva az asztalra folyni.- eszek bele a még érintetlen kajámba.