𝑃𝑖𝑎𝑛𝑜 •𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤•

ʚ𝑛𝑖𝑛𝑒ɞ

Taehyung pislogás nélkül bámulta a fehér plafont, kora reggel az ágyán elterülve. Az agya csak úgy pörgött, folyton a feketén járt az esze.

Egy hét telt el azóta, hogy együtt ettek Jungkook kedvenc helyén. És azóta a fekete teljesen máshogy viselkedett Taehyunggal. Eddig sem volt az a beszélgetős, csak akkor beszélt, ha kérdezni akart valamit, vagy ha Tae szólt hozzá, de mostanában teljesen magába fordult.

Az iskolában nincs a barátaival, folyton bent van a termében, és ha vége van az óráknak haza is megy. Egy hete egy szót nem szóltak egymáshoz. Taehyungot ez nagyon nyugtalanítja, érzi, hogy történt valami a feketével, de eddig még nem kérdezett rá, mivel tudja, hogy Jungkook úgysem mondaná el neki, ennyire már ki ismerte.

Ma viszont úgy kelt fel, hogy nem érdekli, ha elfogja küldeni, akkor is rákérdez a feketénél, hogy mi a baj. Egyszerűen csak bántja a dolog. Nem tudja, hogy mi van vele, és ez nem hagyja nyugodni. Még ő maga sem érti miért érdekli őt ennyire a másik hogy léte, de nem is foglalkozik ezzel, úgy érzi, hogy muszáj rákérdeznie. Még zongorázni sem jött el hozzá, pedig Taehyung úgy gondolta nagyon fontos Jungkooknak, és ez még jobban rátett arra, hogy aggódjon.

Jiminnel beszélt már erről, és a szőke is azt javasolta, hogy beszéljen vele, mert lehet tényleg történt valami. Taehyung azt kívánta bár ne lenne semmi baja. Annak ellenére, hogy nem kedvelte, aggódott érte, és folyton azt hajtogatta; bárcsak ne lenne semmi baj.

- Én el mentem!- kiabálja be szüleinek, akik a konyhában a reggeli kávéjukat itták, és el is hagyta a házat.

Szülei már akkor itthon voltak amikor Taehyung a feketével volt az étteremben. A fiú nem számított rájuk, azt hitte több ideig lesznek távol. Szülei elmondták neki, hogy az üzleti út hamarabb befejeződött, így haza tudtak jönni, aminek a fiú természetesen örült, hisz hiányolta őket.

Az utat az iskola felé egyedül tette meg. Most nem barátjával ment, egyedül akart lenni, és gondolkodni. Nem tudta hogyan közelítse meg Jungkookot, hisz eddig sem beszéltek a suliban. Félt oda menni hozzá, nem akarta felidegesíteni a másikat, és zavarni sem szerette volna. De aggodalma sokkal erősebb volt, és el határozta magát, hogy ma ő bizony beszélni fog vele.

- Tae!- nyújtja fel jobbját Jimin, amint belépet a terembe.

- Szia, Jiminie.- ül le mellé, hangja hallk volt, és fejben sem járt a Földön.

- Még mindig nem beszéltél vele?- Taehyung nemlegesen fejet ráz, és nem is szándékozott beszélgetni, szomorú volt.

Ezt persze ő nem mondta, és nem is kellet, barátja anélkül is tudta mi bántja, ha nem is beszélt vele erről. Jimin jól ismerte Taehyungot, és tudta, ha valaki közel kerül a szívéhez, hajlamos sokat agyalni, és aggódni azért a személyért, ha történik vele valami. És ez a személy jelen esetben, Jungkook volt.

A fiú mindig tagadta, hogyha Jimin rákérdezett; "kedveled őt". Ezt persze a szőke nem hitte el, hisz ahányszor róla mesél neki, már egy rossz szava nincs a feketére, mint az első pár napban ahogy volt. Kedveli, de csak mint barátot.

Taehyung egész nap a feketét kereste a folyosókon. Azt hitte a szünetekben össze futhat vele valahol, de ez nem történt meg. Jungkook mintha ott sem lett volna. A fiú csalódottan adta fel a keresést, de egy valamit még megakart tenni, nem olyan volt aki olyan hamar teljesen felad valamit.

Miután vége lett az óráknak sietősen ment ki az épületből, és megállt az iskola kapujában, ahol általában Jungkook szokott rá várni. Még a többi diák előtt kijött, és abban reménykedett, hogy ki szúrja valahol a feketét.