𝑃𝑖𝑎𝑛𝑜 •𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤•

ʚ𝑠𝑒𝑣𝑒𝑛𝑡𝑒𝑒𝑛ɞ

- Megjöttek már?- szaladok le a lépcsőn egy hatalmas mosollyal az arcomon.

- Még nem, de bármelyik pillanatban betoppanhatnak. Légy türelmesebb egy csöppet fiam.- morogja apa. Sóhajtva dobtam le magam a kanapéra és türelmetlenül dobolni kezdtem lábammal a padlón.

Szombat van, tehát szabad az egész napom, és ma fog átjönni a bácsikám egy kis angyallal. Ritkán találkozom velük a suli miatt, és a bácsikám is sokat dolgozik így nincs idője többször meglátogatnia minket. Hozzá pedig csak akkor tudok menni, ha ő hív meg - mint mondtam, sokat dolgozik. - A napjait a munkával tölti és alig van otthon, kislányára is mindig a dadusa vigyáz. Már nagyon hiányoztak, rég láttam őket, úgy egy hónapja, azt hiszem.

A tegnapi napot Jungkookkal töltöttem, amit már lassan kezdek megszokni. Sokat zongoráztunk, elmentünk Yoonához és ott tanultunk pár órát, és megkell mondjam, Jungkook nagyon gyorsan tanul, minél jobban csinálja, akárhányszor leülünk a zongorához annál jobb benne. Ha így folytatja tovább nagy tehetség lesz, ezt látom benne, de ezt így a szemébe még nem mondtam, és nem is fogom, még elszáll önmagtól a végén.

Egyébként, sokat gondolok rá...

Amióta elmondta nekem, hogy elvesztette anyukáját folyton eszembe jut, ha rá gondolok. Vajon hogy érezheti magát? Igaz már régen történt, de akkor is, az édesanyjáról van szó. Ezt egy gyerek soha nem tudná kiheverni szerintem, én biztos nem tudnám túl tenni magam, ha elveszíteném anyát, meg is bolondulnék. Ebbe még bele gondolni is rossz, elképzelni nem tudom, hogy Jungkook mit érezhet... Sajnálom őt, de próbálok úgy viselkedni előtte mint aki nem tud róla, hisz azt mondta, hogy nem szereti, ha sajnálkozva néznek rá, így hát én sem teszem, csak, ha nem látja.

De örülök neki, hogy megosztotta ezt velem mert így jobban megtudom őt érteni. Igaz semmit nem tudok róla, pedig több időmet töltöm mostanában vele mint Jiminnel, de akkor sem tudok róla semmit. Jungkook nagyon zárkózott személyiség, de egyáltalán nem szándékom, hogy erőltessem rá azt, hogy megnyíljon előttem, ha ő majd egy nap úgy érzi, hogy megbízik bennem, én szívesen meghallgatom őt, és én is nyitni fogok felé, de így én sem merek.

Nem vagyunk barátok Jungkookkal, ha nem tudnék zongorázni szerintem még fel sem figyelt volna rám, de ennek ellenére én szeretnék a barátja lenni. Jungkooknak sok barátja van, de úgy érzem, hogy egyikhez sem áll olyan közel, hogy a problémáiról beszéljen nekik, én szívesen lennék az a barátja aki mindenben megérti őt, és mindig meghallgatja, de ő biztos nem akar a barátom lenni...

- Taehyungie oppa~!- a világ legédesebb hangja zökkent ki gondolat menetemből.

- Haaaa.- "lepődöm meg" a kezeimet a szám elé emelve. - Kis hejcegnő~!- guggolok le elé, hogy fel tudjam kapni az ölembe. A kis törpe hercegnő nem tétovázik, amint látja, hogy guggolni kezdek már szalad is, hogy rám ugorhasson.

- Hogy megnőttél mióta láttalak.- kuncogok, majd honaljától megtartva fellököm enyhén a levegőbe, és amint elkapom hangosan nevetni kezd. Ezt nagyon imádja, ha csinálom vele.

- Hiányoztál Taehyungie oppa.- öleli át nyakam teljesen hozzám bújva, mosolyogva ölelem magamhoz kis apró testét és hajába puszilok. Annyira szeretem őt.

- Te is nekem kis picurka. Na de! Hadd lássalak csak.- teszem le őt a földre és kis kezét megfogva megpörgetem párszor, amin szintén aranyosan nevetve reagál.

Haja két copfba van fogva és tele van kis virágos csattokkal a feje. Azokat biztosan ő rakta be a hajába magának, ezen kuncogni kezdtem, imádja az ilyen dolgokat. Kis rózsaszín szoknyát viselt, fehér harisnyával, és volt rajta egy fehér kis garbó is amire egy rózsaszín póló volt még felül. Egy tünemény ez a lány.