Élet a halál után (Levixoc) 16+

14.

– Kimiko, nyisd már ki! – kiáltottam, a sokadik kopogtatás után. Az ajtón keresztül egy hangos koppanás jelezte, hogy végre felkelt. Valószínűleg nagyot eshetett az előbb. Néhány pillanattal később, mosolyogva néztem a barátnőm nyúzott arcát. Hunyorogva nézett rám, a folyosón elterülő erős fény bántotta a szemét.

– Jó reggelt – mondtam neki. Egy szúrós pillantással válaszolt a köszöntésemre.

– Ayane szabad napom van, hagyj aludni – mondta, majd egy csöppet sem kedvesen rám akarta vágni az ajtót, de sikerült megállítanom azt.

– Ma lesz bejelentve az új parancsnok. Plusz nem ártana reggelizned. Szerintem jót tenne neked – mondtam neki, miközben a tekintetem a nyúzott arcát vizslatta.

– Ha reggeliznék, akkor szinte azonnal viszont látná azt mindenki. Inkább kihagyom – rázta hevesen a fejét, majd az említett testrészéhez kapott fájdalmas arckifejezéssel. Igen... Határozottan a legjobb, amit tehet az a pihenés. A zsebemből kivettem egy fájdalomcsillapítót, és a kezébe nyomtam. Hálás pillantással illetett érte. – Ami pedig a kinevezést illeti... úgysem tűnne fel senkinek sem, hogy nem vagyok ott. Armin sem sértődne meg, amiért nem leszek ott – mondta, majd egy pillanatra meglepetten néztem rá, de aztán eszembe jutott, hogy tegnap beszámoltam neki a délutánról, Armin döntését is beleértve.

– Jólvan, de akkor pihenj, meg azért az ebédre gyere le – mondtam neki, mire egy bólintással válaszolt, majd elköszöntem tőle, és sietősen a kantin felé vettem az irányt. Mostanra már szinte teljesen megtelt, és én is helyet foglaltam, miután megkaptam a reggelimet. Az asztalnál álmosabbnál– álmosabb pillantások fogadtak, kivéve egyet, aki undorodva nézett végig mindenkin. A többiek arckifejezéséből ítélve már mindannyian megkapták a fejmosást. Tegnap az alkohol hatása miatt teljesen kiment a fejemből, hogy a délután során, hogyan is viselkedett velem Levi, ez pedig csak akkor esett le miután szembe kerültem a férfi gunyoros pillantásával. Mintha ismét teljesen lecserélték volna. Az a férfi ismét eltűnt, aki az éjszaka elmondta nekem az álmait. Úgy tettem, mint akit nem érdekli a férfi pillantása. Szerencsére én nem küzdöttem a másnapossággal, mint a többiek, de a fáradtság súlyosan nyomta a vállaimat.

– Kimiko hogy van? – kérdezte Connie.

– Valószínűleg majd csak az ebédre fog lejönni – mosolyodtam el, Connie pedig elnevette magát Jeannal és Arminnal együtt.

– Gratulálok nektek, hogy ezt viccesnek találjátok – szúrta oda Levi, mire a hangulat azonnal megváltozott. Szúrós pillantással illettem a férfit, de válaszolni már nem tudtam, mivel hangos kiáltás harsant a levegőbe.

– Csöndet! – szólalt fel egy barna hajú férfi, az egyik legtávolabb eső asztaltól.

– Oh, igen... Jelenleg pont hozzá van kedvem – mormogott az orra alatt Jean, Levi pedig egy lesújtó pillantással azonnal elhallgattatta.

– Az egyesült hadsereg első parancsnoka ma kinevezésre kerül. Minden kadét és orvos köteles megjelenni az udvaron egy órával a reggeli után. Az orvosok a reggeli után visszafáradnak a kijelölt helyükre. A kadétokkal és hadnagyokkal felkészülünk a királynő fogadtatására – mindenki csöndben hallgatta a férfi szavait. Az ő asztalánál ülők rideg tekintettel pásztázták az embereket, azonban a legtöbbször a mi asztalunkhoz ért el a tekintetük. Az egyik férfi végig engem nézett, emiatt pedig kelletlenül mocorogtam a székemen. Az asztalunkat a feszültség szikrája vette körbe. – Egyelőre ennyi. Addig is további jó étvágyat kívánok – harsogta a férfi, majd leült és folytatta az evést, azonban az ő tekintete is a mi asztalunkhoz tévedt. A többi társaság önfeledtem folytatta az evést, azonban nálunk a hangulat nem oldódott fel. Az a kellemetlen érzés, amely körbe lengett minket egyenesen a bőröm alá kúszott, és befészkelte magát oda.