Élet a halál után (Levixoc) 16+

19.

A feladatokat szerencsére elég hamar sikerült szétosztani. Huszonkilencen maradtunk bent a takarításra, így minden emeleten legalább kilencen voltunk. Levit nem láttam, pedig szívesen bevontam volna őt is a takarításba. Én az első emeletre kerültem, és bár Levi azt állította, hogy a pincével együtt három emelet van, az azért nem volt teljesen igaz. A pincékben cellák vannak, ami egy csöppet sem volt nyugtató megtudni. A pince felett van a földszint, ahol van egy ebédlő és egy konyha. Mi azért jóval többen vagyunk, mint amennyi embert képes befogadni a hely, ezt már az ebédlő méretéből is megtudtam. Egy nagyjából tizenöt fős asztal található ott, néhány székkel és semmi több. Az egész épületben összesen tizenkét szoba van, ami elég szűkös lesz negyvenhat ember számára. Az összes szoba az első emeleten található közös zuhanyzóval, de legalább két külön rész van nők és férfiak részére. Az első emeletről még csigalépcsők vezetnek fel a tornyokig. Ott van még egy-két ajtó elszórtan, de azok kulccsal voltak bezárva, és mivel Levit nem találtuk meg, nem tudtuk kinyitni azokat.

– Ahj már leszakad a kezem a sok sikálástól – mondta Kimiko fáradtan. Teljesen egyet értettem vele. A karom sajgott, emellett pedig rettentően éhes és álmos is voltam, de már csak három szoba maradt hátra. A csoport egy része már végzett az ebédlővel és a konyhával, ők csatlakoztak hozzánk és a többiekhez, akik a pincét takarították.

– Én meg nagyon éhes vagyok – sóhajtottam, miután a gyomrom ismét igazat adott a mondandómnak.

– Mi lenne, ha néhányan közbe elkezdenénk bepakolni, és főzni? Mire kész a takarítás, addigra minden más is kész lenne – vetette fel az ötletet Kimiko. Azonnal egyet értettem vele, hiszen így időt tudnánk spórolni és hamarabb tudnánk menni aludni is, amire már nagyon nagy szükségem volt.

– Ez jó ötlet. Menj nyugodtan, én maradok. Kérdezd körbe a többieket is, szerintem elég sokan jelentkeznek segíteni. – tanácsoltam neki, mire boldogan levágta a földre a rongyot és körbejárta az embereket. A végére csak hárman maradtunk az emeleten. Igazából nem is bántam, hiszen a hirtelen jött csönd nagyon jól esett a füleimnek. Az elkezdett szobát hamar befejeztem, hiszen már csak a padlót kellett feltörölni. Nagyon fáradt voltam, de a tudat, hogy már csak három szoba maradt hátra, feltöltött energiával. Elindultam az utolsó szoba irányába, hiszen többiek már megkezdték a maradék kettőt is kitakarítani. Egyedül az lebegett a szemeim előtt, hogy már csak ezt az egyet kell kitakarítanom és végeztünk. Nagy lendülettel léptem be a szobába, de hamar rájöttem, hogy inkább egy irodába léptem, és nem is voltam egyedül. A helyiség teljes tisztaságban fénylett, és még a levegő is sokkal tisztábbnak érződött. Azonnal ki akartam fordulni a szobából, azonban észrevettem, hogy a széken ülő Levi nem jókedvében ül ott. Az arcán nem látszott semmi, azonban a szeme fájdalmat tükrözött és ahogyan a lábát tartotta azonnal rájöttem, hogy fájdalmai vannak. Nem csodáltam, hiszen a napokon át tartó lovaglás biztosan megterhelő volt még neki.

Azonnal a segítségére siettem, és lesepertem a kezeit a lábáról. Finom, de határozott mozdulatokkal elkezdtem masszírozni a lábát, hogy az izmai ellazulhassanak. Hallottam, ahogy levegőt vesz, hogy megszólalhasson, de nem hagytam időt rá.

– Nem kell semmit sem mondanod. Nem vagyok kíváncsi rá – vágtam oda nyersen. Fáradt voltam és nem volt kedvem veszekedni, de nem bírtam magára hagyni a férfit, miközben fájdalmai voltak.

A bakancsát lehúztam a lábáról, majd a vádliját is elkezdtem masszírozni. Éreztem, hogy mennyire feszültek az izmai, és bár rettentően fájt a karom, nem hagytam abba a masszírozást. Egy idő után a testtartása is lazább lett, nem volt annyira feszült. Tudtam, hogy a fájdalmai már nem olyan erősek. A csönd nem volt nyomasztó, inkább kellemes. Szabadjára engedhettem a gondolataimat, amelyek eddig meglapultak a káoszban. És végre megengedtem azt is, hogy az érzelmeim is feltörjenek. Az utóbbi napok annyira megterhelők voltak, hogy nem foglalkozhattam magammal, így a felszínre törő érzelmek hevesen csapongtak bennem. A félelem volt az egyik. A félelem is ismeretlentől, és a nehézségektől. Túl picinek és aprónak éreztem magam, és bizonytalan voltam abban, hogy elég leszek-e az előttem álló feladatokhoz. Aztán a harag és a fájdalom, amiért nem kaptunk más választást, amiért itt kell lennünk. Amiért mindig a férfi mellett kötök ki valahogyan, amiért félek szeretni. Idővel, ahogyan Levi izmai is egyre lazábbak lettek az én félelmeim és aggodalmaim is kezdtek alább hagyni. Az a bosszantó görcs a gyomromban kezdett kioldódni, melyet inkább a melegség váltott fel. Mintha valamilyen módon össze lennék kötve a férfival és mintha a közelsége már gyógyír lenne a problémáimra. Talán azért, mert ő is legalább annyira törött, mint én, sőt ő jobban. Igazából már nem is haragudtam rá, hiányzott a vele töltött idő. A makacsságom azonban nem akart még megbocsátani neki.