Élet a halál után (Levixoc) 16+

10.

Aznap este még átmentem Levihez, és megmutattam neki néhány gyakorlatot. Rendesen átmozgattam a lábát, a kezem már rettentően fájt a végére, de nem érdekelt. Levi végig csöndben volt, nem szólt egy szót sem. Nem értettem, hogy miért lett annyira szótlan. Azóta minden nap ugyan azok a dolgok mentek végbe. Egész nap a szeren dolgoztunk és a harmadik nap után már nem csak Kimiko, hanem mindenki próbálta megoldani a rejtélyt. Levit minden nap magammal rángattam, ha elkészült egy másik formája a szernek. Volt, hogy egy nap kétszer is. Nem igazán örült neki, sőt ahogyan láttam egyre feszültebbé vált a napok alatt. Ezek mellett pedig minden nap átmozgattuk a lábait.

Végül eltelt két teljes hét eredménytelenül. Már semmi ötletem sem maradt, és fáradtam néztem szembe a tükörképemmel a vacsora után. A zöld szemeim fáradtan csillantak meg, alatta pedig hatalmas, sötét karikák éktelenkedtek. Végül összeszedtem magam annyira, hogy lemenjek a kantinba és bemenjek a konyhára. Ott mosolyogva köszöntöttek, mire én is az arcomra kényszerítettem egy mosolyt. Az utóbbi pár napban szinte minden este itt kötök ki, hogy a forró tea kicsit kitisztítsa a fejem. Szerencsére otthon még raktam el néhány dobozzal, így nem kellett lemondanom a teázásról. Mivel nagyon drága termék, itt nincsen. A teázás után fel kell mennem Levihoz, hogy megcsináljuk a gyakorlatokat, mivel elég későre járt már, inkább úgy döntöttem, hogy nála iszom majd meg a teámat, és egy kis habozás után csináltam neki is egy pohárral. Eszembe jutott, hogy az út alatt ő is kért mindig, így biztosan örülni fog neki. Legalábbis remélem. Az utóbbi napokban szinte már hozzám sem szólt. A teás dobozomat gondosan visszadugtam az egyik fiókba, majd felkapva a két poharat elindultam felfele a lépcsőn.

Kopogás nélkül nyomtam le a kilincset a könyökömmel és léptem be a szobába. Úgyis tudja, hogy jövök, ezért nem tartottam fontosnak. Az asztala felett görnyedt és néhány papírt olvasott át. A teát leraktam mellé, majd leültem az ágya szélére. Nem akartam ott kelletlenül álldogálni mellette.

– Ez tea? – fordult hátra. A csészét eléggé furcsán tartotta a kezében, de nem tettem rá megjegyzést.

– Igen – válaszoltam, miután ittam egy kortyot a sajátomból. A meleg folyadék jól esett a zsongó fejemnek. – Azelőtt csináltam mielőtt bejöttem. Idd csak meg, jól fog esni – mondtam neki. Miután belekortyolt a teába az arckifejezése kissé lágyabb lett. A szemöldökét sem ráncolta már annyira.

– Pocsékul nézel ki – szólalt meg néhány pillanattal később, miután rendezetten elrakta a pírokat a fiókba. Gondolom végzett velük.

– Hmm... Azt hiszem eddig ezt észre sem vettem – válaszoltam neki gúnyosan. Persze hogy pocsékul nézek ki. Napok óta alig alszom, folyamatosan csak a szeren kattog az agyam.

– Pihenned kéne – folytatta a piszkálódást, és éreztem, hogy a harag egyre inkább csak gyülemlik bennem. Napok óta hozzám sem szólt, most pedig csak piszkálódni tud. Normális esetben biztosan nem húzom fel magam ezen, de mostanában annyira ingerült vagyok, hogy az a csoda, hogy eddig nem csattantam fel.

– Pihenek, ha akarok. Most fontosabb dolgom van – válaszoltam neki feszülten.

– Akkor nem kell velem foglalkoznod. Nem én kértem, hogy állíts lábra – mondta, majd felém fordult. A szeme szinte lángra lobbant.

– Miután közel két hétig nem voltál hajlandó hozzám szólni, most muszáj belém kötnöd? – kérdeztem tőle, miközben leraktam a földre a csészét és felálltam.

– Akkor nem volt mondanivalóm. Most pedig van – hűvös, éles szavai csak felkorbácsolták a dühömet.

– Az, hogy piszkálódsz? Hogy belém kötsz? – léptem közelebb hozzá. A düh fortyogott bennem.