Élet a halál után (Levixoc) 16+

26.

A reggeli alatt nem néztem Armin irányába. Kimiko méregető tekintettel pásztázott, de nem mondott semmit. Helena és Sofia végig csacsogták a reggelit, de nem tudtam rájuk figyelni. Teljesen elmerültem a saját gondolataimban. Arra még tudtam figyelni, hogy a reggeli elején Armin bejelentette, hogy ma felmérést fogunk végezni. Azt mondta azért, hogy felmérjük, kire milyen arányban hat az edzés, hogyan bírja a teste, hiszen a manőverfelszerelés használata sokkal megterhelőbb, mint egy sima edzés. Valamennyire egyet értettem vele, viszont pontosan tudtam, hogy elég légből kapott ötlet volt ez a részéről, hogy a kadétok ne sejthessenek semmit. A beszéd alatt a többieket pásztáztam árgus szemekkel. Kíváncsi voltam, hogy a betolakodó köztünk van-e, hiszen ő biztosan tudta, hogy miért pont most lesz a felmérés. De senki sem tűnt furcsának vagy gyanúsnak. Mindenki örült annak, hogy emiatt ma ellóghatják az edzés.

A fejem már kezdett hasogatni a reggeli végére. Próbáltam összerakni az eddig hallottakat, de nem jutottam semmire sem. Az sem segített, hogy a gondolataim időközönként Armin felé terelődtek. Csalódtam benne. Meg akartam érteni, hogy miért tette, amit tett és valamennyire értem is. De akkor is helytelennek tartom, hogy gyerekeket vont bele ebbe az egészbe. Gondolhatta volna, hogy ennek nem lesz jó vége. Tudom, hogy vezetőként rengeteg minden nehezedik rá, és sokszor magára kell vállalnia ezeket a szörnyűséges dolgokat...De mégsem tudtam csak úgy elengedni ezt. A kezemet ökölbe szorítottam, mire heves fájdalom nyilallt belé. Sziszegve engedtem ki azt a szorításból.

– Mi az? – kérdezte azonnal Kimiko, mire megráztam a fejemet.

– Semmi gond, már el is múlt. Mostanában egyre többször fordul elő. Biztos csak túlerőltettem magamat – válaszoltam egy sóhaj kíséretében, mire rosszalló pillantással díjazott.

– Mondtam, hogy nem jó ötlet a külön edzés. Nincs semmi értelme, mert hamarosan úgyis elmész. A kórházban pedig nem vennéd hasznát. Ayane, ne kínozd magad, és hallgass a testedre – mondta aggódó tekintettel.

– Igaza van Kimikonak. Nem kéne így túlerőltetned magad. Csak kikészíted vele a testedet. Ezt neked is tudnod kéne, nem véletlenül vagy orvos – tette hozzá Helena a megszokott nyers stílusával. Amennyit ők tudtak igazuk volt. De valójában... nem is gondolják, hogy mennyi hasznát kell majd vennem ennek a tudásnak. Inkább csak beleegyezően bólintottam a tanácsaikra. Jobb, ha nem tudják az igazságot.

Az ebédlőt alakítottuk át vizsgálóvá. Hange irodájából Levi lehozatott egy régi, poros mérleget és még néhány eszközt, amivel imitálhatjuk a vizsgálatot. Orvosi felszerelésnek nem mondható dolgok. A látszat kedvéért az elsősegély csomagokat is kiraktuk az asztalra, amiket még a kiképzőközpontról hoztunk el. A férfiakat és a nőket külön vizsgáltuk. Helenával és Sofiával kezdtük a vizsgálatot. A gyomrom görcsbe rándult minden egyes alkalommal, amikor újabb ember érkezett a vizsgálatra. Nem akartam, hogy az áruló közöttünk legyen. Mégis egyre csalódottabb voltam, ahogy egyre kevesebb ember maradt hátra, mindenféle sérülés nélkül. Legalábbis olyan nélkül, amelyet Armin mondott. Mindenesetre felírtuk mindenki nevét, és az összes apró seb és horzsolás helyét. Armin a vizsgálatok előtt elmondta, hogy ezeket is írjuk le, ezért mindhárman így tettünk. Természetesen ezt azért mondta, mert nem lehetek ott Jamie és Kimiko mellett is, azt a bizonyos sebhelyet keresni a kadétokon.

– Nem akartok egy kis szünetet tartani? – kérdezte fáradtan Kimiko. Jamie azonnal lelkesen beleegyezett.

– Pihenjetek nyugodtan le kicsit. Én addig folytatom, már úgysincs sok hátra – mondtam nekik mosolyogva, mire kérdés nélkül le is huppantak a legközelebbi székekre. Nem akartam szünetet tartani. Még volt némi idő napnyugtáig és akkora már rég úton szerettem volna lenni.