Élet a halál után (Levixoc) 16+

25.

Az éjszaka sötét, rideg takarása alatt valaki kisétált a szobájából, messze az erődítménytől. A fák sűrű lomkoronái eltakarták a hold fényét, ezáltal eltakarva a besúgó kilétét. Csöndben várt, mint minden éjszaka tette, pontban hajnali kettőkor. Nem tudta, hogy mikor érkezik új üzenet a megbízójától, ezért el kellett viselnie ezt a kis kellemetlenséget. Utoljára néhány napja küldött levelet. Minden hónapban kétszer volt alkalma levelet küldeni. De minden éjszaka várnia kellett, hiszen nem tudta, hogy mikor érkezhet válasz vagy sürgős utasítás.

Halk zörgésre lett figyelmes, mire az izmai megfeszültek. Sosem tudhatta előre, hogy ellenség vagy szövetséges a személy, aki érkezik. Kezeit a szájához emelte, majd madárhangot hallatott. Hármat egymás után. Úgy, ahogyan a mestere tanította. Néhány másodperccel később jött a válasz, a dalnak a párja. Az izmai kissé kiengedtek, de még mindig készenlétben tartotta a testét. Hangtalanul kilépett a fa rejtélyes takarásából, és várta, hogy a másik is előjöjjön. Alacsony termet volt, aki előbujt a bokrok mögül. Az arcát bár nem látta, de a kém biztosra tudta, hogy egy gyermek hozta el neki a levelet. Szó nélkül vette el tőle a papírt és vette szemügyre.

Amit látott azonnal felkorbácsolta a dühét és emberfeletti gyorsasággal nyúlt a reszkető gyermek után. A ruhájánál megfogva rántotta magához. Elesett volna, ha a másik nem szorította volna vasmarokkal. A csukja, amely a gyermek arcát takarta hátra hullott, majd felfedte a rémülettől eltorzult arcát. Ez nem riasztotta el a kémet, nem keltett benne sajnálatot.

– Miért bontottad fel? Azt hitted, hogy nem veszem észre? – a hangja késként vájt bele az éjszakába, mire a gyermek rémülten nyüszített fel. A rátörő zokogás miatt nem bírt megszólalni, amely tovább korbácsolta a másik dühét.

– Kinek akartad tovább vinni az információt – faggatta tovább, mire a kicsiny termet rémülten rázta a fejét. A kém tudta, hogy meg fogja törni, de ahhoz egy kicsit gyengédebben kell bánnia vele.

– Jól van semmi baj. Ha elmondod az igazat nem szólok erről senkinek. Még a főnöknek sem – próbálta máshogyan rávenni az igazság elmondására.

– Té... Tényleg – dadogta a gyermek hüppögések közepette. A kém innen már tudta, hogy nyert ügye van.

– Tényleg – válaszolta neki bizalmasan, mire a gyermek némi vívódás után beszélni kezdett.

– Nem tudom a nevét. Azt ígérte, hogy feljöhetek a felszínre és itt élhetek majd rendes gyerekek között – a kém idegesen szusszantott fel a válaszára.

– Beszéltél már vele? – kérdezte a felnőtt.

– Nem... Ez...szóval ezután a találkozó után mentem volna, de nem fogok ígérem – szinte esedezett a gyermek előtte. Néhány másodpercnyi csönd után elengedte a gyermeket, aki meglepetten nézett rá.

– Menj, indulj, amíg meggondolom magam. Nem fordulhat ilyen elő még egyszer megértetted? – a gyermek azonnal bólogatni kezdett, majd néhány meghajlás után ismét eltűnt a bokrok között. A besúgó sem tétlenkedett, azonnal futásnak eredt, vissza az erődítményhez. De az éjszaka még csak most kezdődött el számára. Le kellett vadásznia a prédáját... Méghozzá bármi áron.

A manőverfelszereléssel visszatért a pontra, ahol átvette a levelet. A nyomok még frissek voltak, és a gyermek a zaklatottsága miatt nem is próbálta eltüntetni azokat. Pontosan úgy történt, ahogyan azt eltervezte. A sötétség mélyen ellepte az elméjét. A kémből ismét gyilkos lesz. Tudta jól, hogy mit kell tennie és nem rémült meg. Alávetette magát a sötétségnek és útnak indult. A manőverfelszerelését nem használta, az túl hangos lett volna, és nem kockáztathatta meg a lebukás veszélyét, amíg el nem éri a célját.