A vér jogán

16. rész

Mark

Hazaérve kellemes illatok fogadtak, mire egyből válaszolt éhező gyomrom. Régen ettem már emberi ételt, nagyon hiányzott már. A csomagtartóból kiszedem a csomagokat, Kamphant pedig sürgettem, hogy siessen már.

A konyhába lépve csapott meg igazán az ínycsiklandozó illat, és mindent hátrahagyva rohantam a megterített asztalhoz.

– Bazsalikomos csirke, ragacsos rizzsel! – Kiáltom ujjongva.

– Szereted? – Hallom meg hangját hátam mögül, miközben egyik karját derekamra fonja.

– Igen! – Fordítom felé arcomat. – De levennéd a kezed rólam?

– Nem akarom! – Fordulok felé és a szemeibe nézek.

Teljesen elvarázsol pillantása, és egyre csak közeledik ajkaim felé. Hol a szemeimbe néz, hol pedig ajkaimra. Látom rajta, hogy ő is akarja, és ez még jobban felcsigáz. Érezni akarom forró ajkának érintését puha párnáimon, nem tehetek róla, ezt akarom. Mikor már csak pár centire vagyunk egymástól, torokköszörülésre leszünk figyelmesek, és ez miatt szétrebbenünk. Mindketten oldalra nézünk, és ott áll Kamphan keresztbe tett karral, fülig érő vigyorral. Mellette ott ül a macska, rám szegezi komor tekintetét, és mégis, mintha mosolyogna rajtunk. Közben kacsint egyet és nyávog.

Ő a legfurcsább szerzet, akivel valaha is találkoztam. Kibontakozok Vee karjaiból, amik észrevétlenül körülfontak.

Leülünk az asztalhoz és csodálkozva nézem, hogy négy teríték van az asztalon.

– Hát ez? – Bökök a negyedik tányér felé.

– Yoyo is velünk eszik. – Feleli Vee.

– Azt már nem! – Csapom le a kanalat az asztalra és felállok.

– Ne legyél már ilyen szőrös szívű! – Int nyugalomra Kamphan. – Ő is a bajtársunk, természetes, hogy velünk eszik.

Lenyelem a feltörni készülő mérgemet, és visszaülök a helyemre. A macska feljön az asztalra, és leül a velem szemben lévő tányérhoz.

– Szedjek neked? – Kérdezi Kamphan.

– Köszönöm, tudok szedni magamnak. – Válaszolom.

– Nem neked mondtam!

– Oh, te ahhoz az átkozotthoz beszélsz? – Húzom el számat.

Erre egy kar nyúl elém, és elveszi a tányéromat. Egy vidámságtól szikrázó szempárral találom szembe magam, mitől hirtelen elönt a forróság. Egy jókora adag rizst rak a tányéromra, és még annál is több húst. Kamphan közben feláll, és hoz három talpas poharat, amit megtölt vérrel. Ezt nevezem én ünnepi vacsorának.

Mindenkinek került a tányérjára jókora ízletes falat, így nekikezdhettünk elfogyasztani. Az asztal túl kicsi, ezért eléggé szorosan ülünk egymás mellett. Már megettem az adagom felét, mikor jobbról egy meleg tenyér simul combomra. Ebben a pillanatban nyelem le a falatot, de félremegy, így elkezdek köhécselni.

– Mi a baj? – Néz rám ártatlanul Kamphan. – Hozzak vizet?

– Semmi, csak félrenyeltem. – Jelentem ki, majd kezemet levezetem az asztal alá, hogy lelökjem Vee kezét.

Nem hagyja, és inkább összefűzi ujjainkat, majd hüvelykujjával körkörösen simogatni kezdi kézfejemet. Ez a mozdulat lenyugtat, így már nem akarok szabadulni. Inkább az előttem lévő finomságokra koncentrálok.

– Ízlik? – Kérdezi Vee bársonyos hangon.

– Meg lehet enni – mondom, majd egy újabb falatot teszek számba.