A vér jogán

30. rész

Mark

A felújítás szépen haladt, pár hónapon belül sikerült a saját ízlésünkre alakítgatni a villát. Nagyon élveztem a munkálatokat, boldog voltam, hogy nemsokára elkészülünk, és végre, egy boldog otthonban élhetünk, nem pedig elrejtve, a föld alatt. Ha bárki rákérdezett, örömmel meséltem el minden apró részletet. Egy idő után, már menekült előlem, aki élt és mozgott.

Vicces, nem akartam untatni őket, de ahogy egyre jobban kerekedtem, annál jobban unatkoztam tétlenségemben. Ezért csak beszéltem és beszéltem...

A babaszoba átalakításáról ne is beszéljünk. Én fiús színekben gondolkoztam, Vee pedig lányosban. Mivel nem tudtunk megegyezni, folyamatosan ezzel hozakodtam elő, amivel rendesen kiborítottam őt. Nem elég, hogy összevesztünk, amiért nem mondtam el a baba nemét, még a babszobával is folyamatosan nyaggattam. Nem győztem bocsánatot kérni és szabadkozni, hogy csak meg akartam lepni, és a megfelelő pillanatra vártam, hogy közölhessem vele. Persze felhúztam az orromat és besértődtem, amiért megharagudott rám. Ördögi kör ez.

Majdnem egy hétig nem szóltunk egymáshoz, ráadásul ki is lakoltattam a hálószobából arra az időre. Aki élt és mozgott kinevetett. Később persze megbántam döntésemet, de túl makacsnak bizonyultam. Pedig nappal, mikor egyedül feküdtem az ágyban eszméletlenül hiányzott Vee ölelő karja, és ahogy a fülembe duruzsolt valami halk dallamot, ami mindig jótékonyan hatott idegrendszeremre.

Mivel nem beszéltünk, így nem vitatkozhattam vele tovább a színeket illetően, de dacból se akartam cselekedni, így a semleges pasztellszínek mellett tettem le voksomat.

Híre ment az udvarban, hogy az uralkodói pár éppen szerelmi civódáson megy keresztül, és már fogadásokat is kötöttek, hogy mikor fogunk kibékülni, illetve ki lesz a békülő fél.

Kamphannak köszönhetem, hogy viszonylag hamar megbékéltünk egymással, ugyanis egyik nap sírva tört be a hálószobánkba. Akkor Vee éppen Yooval volt elfoglalva, hallgatta a nyűgjeit, amivel folyót lehetett volna rekeszteni. Még én is hallottam, pedig a szomszéd szobában tartózkodtam.

– Mark! Segíts! – Kérte Kamphan miközben patakokban folyt a könnye.

– Mi a baj? – Lépdelek oda hozzá és megsimogatom buksiját.

–Megestem! – Nyöszörgi.

– Ebből értenem kellene valamit? – Továbbra is értetlenül állok előtte.

– Mark! Babázni fogok én is!

– Tudom, nemsokára megszületik! – Mosolyogva pillantok hordóra dagadt pocakomra.

– Nem úgy! – Fogja meg fejét. – Én is... ! – Mutogat hasamra.

– ÓÓÓ! – Csak ennyit tudtam kinyögni hirtelen.

– Most mit csináljak? – Kérdezi – Nem akarok hajadon fővel babát várni!

– Nincs azzal semmi baj – bátorítom. – Én is így hozom világra.

– De én nem akarom! – Dobbant lábával. – Yoo pedig...

– Mi van vele? – Kelti fel kíváncsiságomat.

– Semmi! Neki minden olyan egyszerű!

– Ha jól tudom, ő szerette volna, hogy babázzatok.

– Persze, ez csak egy fellángolás volt nála! Ismered!

– Azt mondod, már nem akarja? – Húzom össze szemöldökömet.

– Igen! Azóta nem hozta szóba! Ráadásul a kapcsolatunkat se akarja megerősíteni. – Szomorúan hajtja le fejét. – Folyamatosan azt szajkózza, hogy jól vagyunk mi így!