A vér jogán

31. rész

Vee

Türelmetlenül járkálok az orvosi szoba előtt. Eljött az idő. Mark reggel rosszul érezte magát, de amilyen makacs, magában tartotta. Délutánra már kiverte a veríték, és megkérdeztem tőle, hogy jól érzi-e magát. Mire a válasz csak egy gyenge fejrázás volt. Karomba kaptam, és már szaladtam is vele a dokihoz. Ő jól megszidta Markot, hogy ennek bizony a fele sem tréfa, hogy lehetett ilyen buta, hogy nem szólt időben. Riadoztatta a nővért és még két ápolót, engem pedig kiutasított a szobából.

– Vee! Nyugi, nemsokára apa leszel! – Próbál bátorítani Yoo.

– Majd én is ezzel nyugtatlak, mikor te leszel a helyemben! – Morranok rá.

– Hidd el, én leszek a legnyugodtabb leendő apuka!

– Mert pont a nyugodtságodról vagy híres! – Felelem meggyötörve. – Egyet nyekken Kamphan és te már rohansz is vele a dokihoz!

– Én csak elővigyázatos vagyok!

– Én nem így mondanám – szól közbe Kamphan. – Sokkal nyugodtabb lennék, ha nem lennél ennyire akadékoskodó!

– Hé! Mégiscsak három babáról van szó! Kettővel több aggódni valóm van, mint Veenek!

– Már megint vitatkoztok? Hagyjátok már későbbre! – Szólok rájuk.

Folyamatosan ez megy, nincs tőlük egy szabad percünk sem. Azt gondoltuk Markkal, hogy végre lenyugszanak egy időre, de pont az ellenkezője történt. Yoo folyton kedvese nyomában lohol, még lélegzethez jutni se nagyon hagyja. Mondjuk kedves tőle, de néha sok is. Szerencsére ez nem az én terhem.

Szóba került, hogy esetleg elköltöznek, hogy minket magunkra hagyjanak, mégiscsak kívülállók, de ezt Markkal gyorsan leszavaztuk. Én kötöttem az ebet a karóhoz, hogy ő az állatkám, én vagyok a gazdája, ezért nem hagyhat el. Kamphan pedig Markkal van, mióta az eszét tudja. Ráadásul rengeteg hely van a villában, el tudjuk egymást kerülni. Nem mellesleg azt is szeretnénk, hogy gyermekeink együtt nőjjenek fel.

Nem kellett sokat győzködni őket, végül boldogan igen mondtak. A balszárnyat megkapták, úgy alakíthatták át, ahogy szerették volna, nem szóltunk bele. A jobb szárny a vendégeké, ki tudja mikor és ki esik be. Az alagsort a doki foglalta el, nővérkével egyetemben. Remek kis kórházi részt hoztak létre. Kialakítottak egy külső bejáratot is, hogy a rászorulók akadály nélkül be tudjanak jönni. Úgy döntöttünk, hogy minden lakosnak alanyi jogon jár a legjobb elláttás. A doki felettébb büszke volt a villában betöltött szerepére.

Az Öreg megtartotta régi szobáját, amihez még csapott is párat a kísérletei részére. Illetve ott van még a hatalmas könyvtár, amit szintén mindenki szabadon látogathatott. A mi bölcsünk továbbra is tanított engem, és még mellé azokat is, akik igényelték.

Életre kelt a villa, és ezt jó volt látni. Tényleg elérkezett a boldog mindennapok hosszú sora.

Thanya viszont nem tudott megmaradni a villában, azt mondta, hogy neki ez a hely túl tiszta, így inkább kiköltözött a barakkok egyikébe. Ott aztán rendet rakott a katonák között. Ha megjelent egyből mindenki haptákba vágta magát, és lesték minden kívánságát. Örülök, hogy megtalálta helyét, és hogy nem hagyott magunkra bennünket.

Gondolataimból az ajtó nyitódásra térített magamhoz. A nővérke jött ki, karjában egy fehér batyuval.

– Megszületett! – Mosolygott rám.

Odarohantam hozzá, előtte megtorpantam és óvatosan a csomag felé nyúltam. A szívem ezerrel kalapált, az izgalomtól kivert a veríték. Elhúztam az anyagot, és akkor megpillantottam a lányomat. Amit eddig éreztem az semmi ahhoz képest, amit most érzek. A szeretet, mi bennem volt, most hatványozódni kezdett, percről percre.