A vér jogán

18. rész +18

Mark

Felriadtam. Már megint. Hangosan zihálva ülök fel az ágyban, kezemet szívemhez kapom. Újra róla álmodtam, ezt nem bírom tovább. De valamiért most sokkal közelebb éreztem magamhoz, mint eddig bármikor. Megint gyönyörű szikrázóan lila szeme volt, kedvesen gügyögött, és felém nyújtotta aprócska mancsait. Majd jött egy sötét alak, és elragadta tőlem. Ami a legfurcsább az egészben, először jelent meg Vee az álmaimban, kitárta karját, én pedig hozzá rohantam. Imádtam az érzést, ahogy ölelő karjaiban biztonságban éreztem magam.

– Mi a baj? – Érkezik meg Vee álmos hangja, miközben felül és hátamat simogatja. – Rosszat álmodtál?

– Ühüm...

Hátrahajol és felkapcsolja az éjjelilámpát, utána újra ölelő karjaiban találom magam.

– Elmondod nekem? – Puszilja meg vállamat.

– Csak egy régi emlék, semmi több. – Felelem rosszkedvűen.

– Mondd el, legalább megkönnyebbülsz. – Mormolja vállamba.

– Nem tudom, hogy mennyit tudsz a volt uralkodónkról. – Felelem.

– Még a mostaniról se tudok semmit, nemhogy a régiről. – Kényszeredetten nevet fel.

– Sajnálom – fogom meg kezét. – Biztos rossz lehetett számkivetettnek lenni.

– Annyira nem, én így nőttem fel. – Feleli szomorúan. – De most nem ez a lényeg. Halljam a történetedet.

– Azt ugye tudod, hogy a mostani király az apám?

– Magasra török! – Viccelődik. – A király az apósom! Igaz, meg akar öletni, de az már mellékes.

– Ahhoz, hogy az apósod legyen, el kellene venned! Nem gondolod?

– Azon ne múljon. Én a tiéd te az enyém? – Kérdezi.

– Ez nem vicces! – Tolom el kezét.

Egyre jobban kötődök hozzá, az érzelmeim mélyülnek.

– Nem is vicceltem! – Mondja komoly hangon, és vállamra fekteti fejét. – Komolyan gondolom.

– Mit mondasz? – Kérdőjelezem meg épelméjűségét.

– Nem most azonnal, de úgyis hozzám tartozol. Szóval, akár még meg is történhet.

– Bolond vagy! – Jelentem ki.

– Tudom, ahogy azt is, hogy összetartozunk. Megmondtam, nem eresztelek el!

– Oké, oké. – Húzom mosolyra ajkamat.

Talán mégse vagyunk olyan reménytelenek. Talán ő is úgy érez, mint én, csak tovább tart ráébrednie. Egy biztos, ragaszkodik hozzá, és jelenleg ez is megteszi.

– Szóval, hol tartottunk? – Ölel át szorosabban.

Töviről hegyire elmesélem neki gyerekkori emlékeimet, és hogy azóta folyamatosan megjelenik álmomban. Lehet egy két apróságot kihagytam, de azok csak részletek. Megértően hümmög, vigasztalásul megpuszil.

– Sajnálom, hogy rémálmaid vannak.

– Ne sajnáld, nem te tehetsz róla. – Fordulok meg, és mikor szemeibe nézek, egyszerre döbbenek meg és esik le állam.

– Vee! – Több hang nem jön ki ajkamon.

– Igen? – Emeli fel államat. – Milyen cuki vagy most!

– Vee! – Köszörülöm meg torkomat. – Te... Te...

– Mondd ki! – Vigyorog rám.

– Te vagy a bukott király fia. – Jelentem ki.