A vér jogán

29. rész

Vee

Csak akkor nyugodtam meg, mikor láttam, hogy a vérzés elállt. Továbbra is mellette térdeltem, eszméletlen testét a karjaimba vettem, és némán könnyezve ringattam.

Mi a fene történhetett? Mondtam, hogy maradjon otthon!

– Vee! Menjünk, vigyük a gyengélkedőbe – noszogat az Öreg. – Meg fog gyógyulni.

Rátettük egy hordágyra, hideg kezét szorongatva indultunk meg. Mikor odaértünk, áttettük őt a betegágyra, és a doki tüsténkedni kezdett.

– Vérre lesz szükségünk – mondta. – Jó sokra, legjobb lenne egy vérátömlesztés.

– Az enyémet használhatjuk? – Kérdezem reménykedve.

– Vércsoportja?

– Az fontos? – Nézek rá kisírt szemekkel.

– Még a mi fajtánk bélieknél is fontos – hümmögi. – Nem lehet, csak úgy bármivel vegyíteni.

– Nullás vagyok.

– Tökéletes! A legjobb! – Paskolja meg vállamat, és már hozza is a szükséges felszereléseket.

Mark mellé fektetnek, én pedig folyamatosan merev arcát nézem. Nem veszíthetem el. Vérmintát vesznek tőlem és Marktól is, majd egy üveglapon elegyítik, hogy a savó összeférhető-e a véremmel.

– Negatív! – Ujjong az orvos.

– Ez most jó? – Kérdőn pillantok rá.

– Azt jelenti, hogy megfelelő donor.

Levesznek tőlem pár milliméter vért, és Mark vénájába juttatják. Biztos, ami biztos alapon kétszer megismétlik, és mindent rendben találnak. Mark szervezet jól reagál.

Elkezdődhet a transzfúzió. Mindkettőnk vénájába tűt helyeznek. Marké szerelékkel van ellátva, ami biztosítja a véráramlást, illetve speciálisszűrővel is el van látva, hogy véletlenül se kerüljön összecsapódott alvadék vénájába.

Hihetetlen, de egyből mutatkozik a javulás. Arcába szín költözik, pillái meg-megrebbennek.

– Mennyi vérre van szüksége? – Szólalok meg, de tekintetemet továbbra is Markra szegezem.

– Nyolcszáz mililiter. Annyinak elégnek kell lennie.

– Mennyi idő mire átcsorog? – Érdeklődöm tovább.

– Körülbelül két óra. Addig pihenjen.

– Úgy lesz, köszönöm doktor úr! – Mosolygok fel rá. – És a baba hogy van?

Előveszi sztetoszkópját és Mark domborodó hasára rakja. Hallgatózik egy kicsit, közben vigyorogva pillant felém.

– Minden rendben van a kislánnyal – jelenti be.

– Ki-kislány? – Kérdezem döbbenten.

– Hát nem tudta? – Hervad le mosolya arcáról. – Azt hittem, Mark elmondta.

– Hát ezt valahogy elfelejtette közölni! – Mondom szemrehányóan, miközben Markra nézek.

Nem tudok rá haragudni, most nem. Kislányunk lesz! Megkönnyebbülve dőlök hátra. Szívem legbelül mosolyog. Hogy őszinte legyek, nem gondolkoztam a nemén, nekem csak az volt a lényeg, hogy a mi gyermekünk, és hogy egészséges legyen.

De már most tudom, hogy apuci kicsi lánya lesz! Mark szigorúbb lesz nálam, én mindent megteszek majd érte. Előre látom, hogy tipeg majd felém, ha szeretne valamit, de párom nem engedi neki. Tudni fogja, hogy én úgy is megengedem majd neki. Remélem, ébenfekete hajamat örökli, Marknak meg azt az édes kis gödröcskéit. Melody! Igen, így fogják hívni. Olyan édesen cseng, és mindig arra fog emlékeztetni, hogy szívemnek ő a lágy dallama. Már most mindent megtennék érte.