A Rose Lány

41.rész

Austin Diaz szemszöge

Egy sötét helyen tértem magamhoz. A fejem eszeveszettül fájt és kábán éreztem magam. Nem láttam semmit annyira sötét volt, viszont azt megállapítottam, hogy nem tudok mozdulni, mivel megvagyok kötözve.
Hirtelen hányingerem támadt valami borzasztó bűz miatt, mire eszembe jutott, hogy mi történt.
-Bassza meg.-mormoltam a sötétben amikor az emlékek kezdtek felrémleni előttem.

~Visszaemlékezés~

A reptér felé tartottunk miután eljötünk az ügyféltől.
Minden jól ment az ügyfél fizetett és a szállítmányt is megkaptuk. Elégedetten hagytam el házát. Rögtön beszéltem is az apámmal, hogy elindultunk visszafelé és másnap érkezünk is. Fontolgattam, hogy Anasztáziát is felhívom, de végül úgy döntöttem, hogy nem.

Egy erdős részen haladtuk keresztül amikor feltűnt mögöttünk egy autó, hogy folyamatosan a seggünkben van. Szóltam a sofőrnek aki gyórsítani kezdett, mire lőni kezdtek ránk.
Pillanatok alatt kezdett minden rohamosan a rossz irányba haladni. Négyen voltunk az autóba, mert a szállítmánnyal a többi emberem előbbre járt.
Védekezni kezdtünk és mi is rájuk löttünk, de megjelent még egy autó amiből megint ránk támadtak, majd viccesebnek tartották, ha lenyomnak az útról. Hátulról és oldalról is folyamatosan nekünk jöttek, mire a soföröm elvesztette az irányítást és az autónk letérve az útról, felborúlt.

A következő amire emlékszem, hogy valakik megfognak a karom alatt és kihúznak az összetőrt autóból.
Zúgott a fülem és homályosan láttam.
A főldön húztak végig amikor lövéseket hallottam, majd egy adag gúnyos röhögést.
-Már nem is vagy akkora legény ugye?-hajolt valaki az arcomba, majd egy erős ütés után minden elsötétült elöttem újra.

~Visszemlékezés~
~Vége~

Fél óra telhetett el miután magamhoz tértem, amikor egy ajtó nyikorogva kinyílt előttem.
Egy ember lépett be rajta, aki az ajtó mellett egy villany kapcsolóval felkapcsolta a kis égőt ami a plafonról lógott.
Előszőr sértette a fény a szemem, majd amikor hozzászokott a fényhez körülnéztem, és rájöttem, honnan az az orrfacsaró bűz.
Egy hulla hevert tőlem balra a falnak nekitámasztva.

Az arcom semmi érzelmet nem tükrözött amikor az idegenre pillantottam.
-Austin Diaz. Nem tudod szerintem elképzelni sem, hogy mennyire jó téged ott látni.
-Képzelem. Látom mindjárt elélvezel a látványtól.
-Ti Diazok soha nem tudtátok, hogy mikor kellene befogni.
-Ilyenek vagyunk mi Diazok.
-Majd befogod amikor kiontom a beled és megfojtalak vele.
Rezzenéstelen arcal néztem rá mire az ő képéről eltünt a vigyor és fenyegetően felém lépett.-Kibelezlek.
-Kifelé.-szólt egy másik hang az ajtóból, mire gúnyos mosolyra húzodott az arcom.
-Kusti kutya. Helyre.-vigyorogtam az előttem terpeszkedő alakra, mire vörösödni kezdett az arca, és emelte a kezét, hogy megüssön viszont, megint parancsot kapott, hogy kotroggyon el.
A haragtól kipirosodott pofával és feszülő karokkal hagyta el a pöcegödröt ahol megvoltam kötözve.
Miután a kutya kiment a másik alakra néztem, mire felismertem, hogy ki is ő. Az ügyfél volt akihez jöttem.
-Azt hittem keményebbek az embereid. Tudtad, hogy mennyi áruló döggel vetted magad körül? De megnyugtatlak. Az egész halott. Tudod mit nem értek? Hogy nem készültél fel jobban? Itt van a Diaz birodalom alapja, nem messze tőlünk. Egy rakat ember, pénz, katona, gyilkos.
És mégis Olaszországból, hoztál embereket. Tudod, hogy hülye ötlet volt ugye? Tudod, még csalódtam is. Hisz elvégre Diaz vagy. Mi terelte el a figyelmed, hogy ekkora hibát kövess el?-kérdezte, miközben egy székett húzott elém, és leült. Egyre rosszabb irányba terelődött a téma és könyörögtem magamba, hogy ne folytassa.-Tudod gondolkodtam. És rájöttem. Nektek Diazoknak mindig is a nők voltak a gyengéitek. Talán nem elvette az eszed az asszonykád? A Black lány? Anasztázia. Hallottam emberfeletti szépségéről, és képességeiről.
-ráharaptam a nyelvemre, hogy ne szóljak vissza valami olyat, hogy ha még egyszer kiejti a nevét a száján kivágom a nyelvét. Szigorú, érzelemmentes arcot próbáltam mutatani, hogy ne lássa rajtam mennyire kiborulok ha csak meg említik Anasztázia nevét. Csevegésünk közben két ember lépett be a szobába és megfogva rothadó félben lévő szobatársam végtagjait, kivitték.
-Ha már itt vagy. Tudod mennyire jó lenne, ha ellocsognád merre találom apád értékesebb raktárjait? -kérdezte a meglepő hülyeséget. Ha mást nem akkor annyit tudhatna rólam és a családomról, hogy hűségesek vagyunk a nevünkhöz és az üzleti és családi titkokat a sírba visszük.
-Reméltem is, hogy nem adod könnyen magad. Mi lett volna benne a móka?-hajolt közel az arcomhoz, majd megfordult és kiment. A ki és be járkálásuk miatt annyit láthattam, hogy az ajtó előtt állandóan áll két őr, és egy kisseb folyosó végén kap helyet az én cellám.

Távozása után körülbelül egy fél órával nyílt az ajtó és két másik ember társaságában belépett.
Az emberei odaléptek a hátam mögé és eloldozták a csuklóm, miközben ő előttem állt meg és összekulcsolva az ujjait engem nézett.
Felhúztak a székről és megállítottak előtte.
-Félsz?
-Nem.
-Akkor te vagy a legnagyobb idióta akivel valaha szerencsém volt.-vágta rá vigyorogva és elindult ki, mire a csicskásai utána húztak.
Egyszerüen kiszabadulhattam volna a karjaik közül, viszont nem lett volna értelme. Ha sikerül is őket leterítenem nem tudtam volna elmenni innen. Nem ismertem a járást és valószínüleg öt percen belül elkaptak volna, és ha hiszitek ha nem még én sem élném túl ha kapok egy golyót a homlokom közepébe. Így legalább lesz esélyem valamit látni abból ami van az ajtón túl.

A szomszédos ajtón lökdöstek be ahól, a legszembetűnőbb dolog a plafonból lelógó két lánc aminek a vége bilincsekben végződik.
Odaráncigáltak a láncokhoz, és a kezemre csatolták a bilincseket így a csuklóim vízszintbe kerültek a vállaimmal.
-Tetszik?
-Nagyon cuki.
-Örülök, hogy tetszik. Sokat gondolkoztam, hogy mi lenne ellened a leghatásosabb. Még nem jöttem rá, viszont egy kicsit megkínozhatlak.-vigyorgott rám, majd elővett egy kést, és felém lépkedett.

E❤