A Rose Lány

45. rész

Két hét telt el azóta, hogy Austin hazajött. Azóta folyamatosan azon dólgozik,  hogy az elrablásakor eltünt szállítmányt vissza szerezze és megtalálja azt aki elárulta.

Délben az egyik embere aki jelenleg segített neki, bekopogott a szobába, hogy Austin beszélni akar velem.
Abbahagytam a könyv ólvasását majd elindultam Austin felé.
Az embere kint maradt én meg egy koppantás után beléptem.

Felállt a székéből és egy öleléssel köszöntött.
-Hiányzol.-mondja nekem miközben magához szorít.
-Akkor hagyd egy kicsit a munkát és igyunk meg egy kavét vagy amit szeretnél.
-Most nincs időm Kiscsillag. Sok dolgom van. Ma este vacsorázni megyünk apához. Beszélgetnünk kell vele. -mondja miközben elenged és nekidől az asztala sarkának.
-Apáddal?
-Igen.
-A lemondásárol?
-Igen. Egy hónap múlva lesz egy jótékonysági bál
Los Angelesben. Ott szeretné bejelenteni, hogy átadja minden üzletét nekem.
-Azta. Izgulsz?
-Szerinted?
-Nincs miért aggódnod. Tökéletes vezér leszel.
-Szeretlek Anasztázia. Köszönöm. -mondta miközben újra magához húzott és megcsókolt. Nem tudom mi lenne velem nélküled.
-Például nyogodtabb életed. En is szeretlek. -mondom miközben szorosan hozzá bújok. Emlékszem, azt mondtam, hogy soha többé nem fogom tudni szeretni. De úgy érzem ez az ígéretem egyre jobban megdőlni látszódik. Szeretem és tudom, hogy ő is engem. Minden nap bizonyít. És nekem elég az, hogy látom,  próbálkozik.

Egész délelőtt maradok Austin mellett, és segítek neki amiben tudok.
Ő rendezi a szállítmánnyal és a családdal kapcsolatos ügyeket, én meg az adományokkal foglalkozom amit minden hónapban adományoz a Diaz család. Kórházaknak  adományoz minden hónapban hatalmas összegeket és e mellett működtet egy árvaházat amire hatalmas támogatásokat kap szóval az árvaház csak egy hatalmas befektetés ami neki is és sok gyereknek is sokat segít. És mind ez jó arra, hogy ne álljon a seggükbe a kormány és a rendőrség, mert ki feltételezné erről a családról, hogy a színfalak mögött gyilkolással, embercsempészettel, drog árusítással foglalkozik? Senki. Ezért megy ennyire jól a dolguk. Ennek a dominánsabb részét Amerikában teszi. Ott van az árvaház, a legtöbb klubb, drog üzem.  Olaszórszágba csak azért jöttek, hogy üzleteljenek aztán meg csak itt maradtak a házasság és apám miatt.

Délután arra a döntésre jutok, hogy átmegyek apához.
Miután hazajöttem Svédországból nagyon csúnyán összevesztünk és ez azóta se rendeződött.

Két óra körül indultam el, hogy olyan hat óra körül érjek vissza.

Apám házába megérkezve legelőszőr anya pavilonja felé megyek.
Meglepődöm amikor azt látom, hogy minden olyan, mint amikor legutoljára jártam itt. Ami viszont még jobban meglep az apa aki ott üldögél a laptopjával.
-Hogy-hogy itt vagy?-kérdezi fel sem nézve.
-Gondoltam meglátogatlak.-mondom neki veszengve.
-Menjünk be.-feláll és elindul befele miközben úgyérzem magam, mint egy kislány.
Belépve a házba eszembe jut pár gyerekkori emlékem amire mosolyognom kell. -Rég láttalak. Austin jól van?
-Igen jól van úgy mint én.
-Miért kérdezzek felőled? Úgyis azt mondod nem érdeklem mi van veled. Akkor miért pazaroljam a szavakat.
-Apa kérlek. Ne viselkedj úgy, mint egy sértett gyerek. Amúgy sincs amiért sértődött legyél. Nem te lettél eladva mint egy marha.
-Ne dramatizálj Anasztázia, és fogd vissza a szád amíg velem beszélsz! Nem lettél eladva, te is tudtad, hogy én leszek az aki kiválasztja a férjed! Amikor megtőrtént akkor már úgy viselkedtél, mintha a legrosszabb dolog tőrtént volna veled!
-Nem veszekedni jöttem. De te is tudod, hogy Austin megsértett és te mégis őt adtad hozzám! Abban az időszakban ő volt a legrosszabb dolog ami tőrténhetett velem.
-Dehogy volt. Mostis milyen jól megvagytok! Fogd vissza magad s ne legyél kislány!
-Jólvan apa. Nyertél! Ne kiabálj velem!
-Miben nyertem? Abban, hogy befogd a szád? Nem az a lányom vagy akit én neveletem.
-Anya nagyon csalódott lenne ha hallaná azt, hogy veszekszünk és miket mondunk egymásnak. Ne haragudj, hogy elmentem, és azért se, hogy így beszéltem veled.
-Nem haragudtam én eddig se. Én csalódott voltam, hogy a lányom ezt tette. Kinek adtalak volna, ha nem Austinnak? Lett volna bárki aki vissza tud téged fogni? Nem. Ő visszatart attól, hogy meggondolatlan döntéseket hozz, és megölesd magad. Ha én már nem tudlak.
-Mindig is csak rád hallgattam. Amiúgy is előle szöktem el, szóval nem tartott ő vissza semmitől.
-De legalább velem beszélhettél volna és nem kellett volna hülyeséget csinálj.Rám se hallgattál! -mondja miközben szembe áll velem a nappaliban.
-Meggondolatlan voltam és nem volt aki visszatartson.
-Én visszatartottalak volna! Látod? Ezért nem adhattalak volna máshoz.
-Mostmár értelek és jól kijövünk Austinnal is.
-Örvendek.
-Ne haragudj rám apa. Nagyon rossz, hogy nem beszélünk.
-Eddig se én voltam az aki nem akart szóbaállni veled.
-Ne haragudj.
-Ülj le. Hozok egy kávét.

Amíg apánál voltam óldódott a kettőnk között lévő fagyos hangulat.
Mostmár tudtunk úgy beszélni egymással, mint két nórmális ember.
Vagy mint egy apa lánya. De valahogy még mostsem éreztem jól magam. Olyan mintha apa már nem is akar megbocsájtani nekem. Olyan, mintha nem mondott volna el nekem valamit ami bántsa őt. És ez a valami velem kapcsolatos.

Délután mikor hazaértem Asutin épp tusolt, ezért én is előkészítettem a ruháim amit felakartam venni.

Austin miután végzett én is gyorsam letusoltam majd felőltöztem és elindultunk az ajándék borral az apósomhoz.

Mikor odaértünk Kenett az ajtóban várt. Ő nem tűnt idegesnek Austin annál inkább. Bíztatólag megszorítottam a kezét és besétáltunk az étkezőbe ahol az asztal mindenféle finom ételekkel volt megpakolva.
Leültünk, elmondtuk az asztali áldást, és nekiálltunk enni.

Vacsora után, elpakolták az asztalról az ételeket majd egy-egy pohár bór társaságában Kenett beszélni kezdett.

E🫶🏼