A Rose Lány

42.rész

Austin Diaz szemszöge

Nem tudom, hányadszorra ájultam majd ébredtem fel, a láncokon lógva.
Valószínüleg nem volt egy testrészem amiből nem ömlött volna a vér.
Az arcomon csíkokban futott végig a ragacsos folyadék akár az izzadság.
Mindenem égett a fájdalomtól, és minél jobban közelitettük meg a fájdalomküszöböm annál jobban lettem ingerültebb. Bosszantott a tudat, hogy egy idegen csak úgy szórakozik velem. Bosszantott a tudat, hogy elárultak a saját embereim.
És legfőképp bosszantott a tudat, hogy egy idegen úgy ejti ki Anasztázia nevét, mintha rajtam kívül bárki is megtehetné. Bosszantott a tehetetlenségem és így ideges lettem.
-Életem legszebb látványa tárul jelenleg elém.-mondta ugyancsak vigyorogva.
-Vigyázz nehogy elélvezz.-mondtam a szemébe nézve.
-Azt majd a nődbe.-mondta behajolva a képembe.
-Ölj meg, hogy ne szabaduljak ki innen, mert akkor megöllek. Elmenekülhetsz, de levadászlak és könyörtelenül kivégezlek, azután, hogy megöltem az összes embert akit csak ismertél életed során.
-Nagy a szád Austin Diaz. Akkor majd nem lesz az amikor idehozom a feleséged és a szemed láttára annyian megdugják amíg már csak egy rongyos hús darab lesz. Majd fogom és felkötöm melléd. Hogy nézd végig amíg kínok között meghal azzal a tudattal, hogy cserben hagytad és nem mentetted meg.
-Élvezd ki az életed utolsó napjait Jhon. Kijutok innen. Nem tudom hogyan, nem tudom mikor de akkor megöllek.
-Kiélvezem ne aggódj majd a feleségedben.-mondta majd hátatfordított és kiment az ajtón az embereivel együtt.

Ahogy magamra maradtam a szobába, először körbenéztem, hogy kamera néze vissza rám, de nem láttam sehol.
A láncokba kapaszkodva felhúztam magam talpra és kinéztem azon a kicsi mocsoktól homályos ablakon ami valószínüleg a kertre nyílott.
Nem láttam sokat mivel annyira mocskos volt az ablak, hogy nem lehetett látni.
Egyre nehezebben tartottam magam talpon amikor az ablak előtt pár ember alakot pillantottam meg.
Nem sokkal ezután hangos lövöldözésre és ordibálásra lettem figyelmes, majd kivágódott előttem az ajtó, és két ember váktatott be majd szedett le a láncokról.
Reakcióidőt nem hagyva fegyvert szegeztek a fejemhez és húzni kezdtek ki a helyiségből.
Egy lépcsőn vonszóltak fel majd egy folyósón végig amikor megpillantottam Jhont a régi ügyfelem és fogvatartóm.
Kétségbeesés, félelem és meglepetség egyvelege kavargott a szemeiben majd parancsot adott.
-Vigyétek őt ki úgy, hogy ne lássák meg, majd induljatok a régi házam felé.
Az emberei ismét szorosabban fogtak a két óldalamról és a ház hátsó felébe indultak.
Viszont nem voltak tapasztaltak és féltek. Ismerős olasz szavak ütték meg a fülem amikor rájöttem, hogy az én megmentésem miatt van ez a cirkusz.
Kirugtam az egyik fiú lábát maga alól mire felborult. A társa mire reagálhatott volna beüttem a légcsövét. Gyomorszájon vertem a főldről felkaszalódót mire összerogyott így volt időm kivenni a társa övéből a pisztolyt és fejbe lőni mind a kettőt.

Sántálva kezdtem megközelíteni a ház első felét miközben egyre jobban homályosodott előttem a kép. Váratlanul hátulról bele tapostak a térdhajlatomba és elestem.
Az elrablóm állt velem szembe, majd combon lőtt és ismét a hátsó kijárat felé kezdett húzni. Fájt mindenem és a vérveszteség miatt álmosodni kezdtem.
Mikor elérte velem a kijáratott kilesett az ajtón majd ismét húzni kezdett maga után. A kerten vonszolt végig, amikor oldalra nézve megpillantottam a kedvesem miképp felénk rohan. Viszont ahogy megpillantott és ránk szentelte figyelmét nem nézett a háta mögé így nem látta ahogy egy férfi ráemelte a fegyverét. Épp lőtt volna amikor valaki megelőzte és az Anasztáziának szánt lövés őt találta el, így összerogyott akár egy rongybaba.
Az engem ráncigáló férfi megállt és fegyvert fogott a halántékomhoz. Mindenki észrevett minket.
-Egy lépést se tovább vagy kitömöm az agyad ólommal!-ordította a kedvesem felé aki feltartotta a kezét.
-Engedje el őt és nem ölöm meg magát azonnal!-kiáltotta vissza.
-Hagyod, hogy most fogjam ezt a szarházit és kisétáljak a kapun vagy most röktön megölöm!-a nagy fenyegetőzés közepette nem vette észre ahogy az öve felé nyúlok. Mély lélegzetet vettem majd kirántottam az övéböl a kést és mielőtt reagálhatott volna nyakon szúrtam a saját késével. Anasztázia látványa adott annyi adrenalint, hogy ezt véghezvigyem, viszont ezután már a kis fekete foltok helyét kezdték átvenni nagyobbak és egyre jobban kezdett elhomályosodni a kép.
Fulldokolva omlott össze Jhon, miközben én Anasztáziát figyeltem aki szaladni kezdett felém.
-Austin látod?! Veled kellett volna jönnöm! Nem vagyok melletted és egyből elraboltatod magad! Hetek óta nem alszom és...
-Hiányoztál Kiscsillag.-mondtam neki, miközben éreztem, hogy tényleg elhagy minden erőm és a lábaim feladják a szolgálatot.
Anasztázia a nevem kiáltotta amikor összecsuklott a térdem és összeestem.
Az utolsó emlékem amikor a feleségem az ölébe húzza a fejem és sírva fakad.

○

Számtalanszór voltam már a halál küszöbén. Soha nem féltem, hogy mi lesz ha nem ébredek fel, vagy ha a doktoroknak nem sikerül a műtét ami megmenthetné az életem. Viszont most amikor nem tudtam reagálni a külvilágra és végig kellett hallgatnom ahogy beszélnek hozzám miközben egyre jobban vesztik el a reményt mifelől felébredek elkeserítő volt és fájdalmas.
Nem tudom mennyi ideje lehettem már a fertőtlenítőszer szagú kórházban, viszont azt igen, hogy a feleségem azóta is mellettem van.

Anasztázi Black szemszöge

Senki nem akarta, hogy ott legyek Austin kimentésénél viszont a Szent atya sem tudott volna visszatartani.

Amikor megpillantottam előszőr elbórzadtam.
Az arca fel volt duzzadva és vér lepte el. Az egykór fehér ing mocskosan és csupa véresen lógott rajta akár egy rongy. A felsőteste ami kilátszott az ing alól zúzódásokkal és különböző hosszúságú vágásokkal volt tele. A lábából ömlött a vér alig tudott járni miközben egy idióta őt ráncigálta kihasználva, hogy alig van magánál.
-Egy lépést sem tovább vagy kitömöm az agyad ólommal!-kiáltotta a fickó amikor meglátott, hogy feléjük közeledem.
-Engedje el őt és nem ölöm meg magát!-válaszoltam miközben megtorpantam. Aggódva néztem Austint aki nagyokat pislogva figyelt és próbálta összeszedni magát.
-Hagyod, hogy most fogjam ezt a szarházit és kisétáljak a kapun vagy most röktön megölöm!-kiabált vissza kétségbeesett hangon. Látta, hogy veszített és Austint tette utolsó mentsvárának.
Austin utolsó erejét kapargatta elő valahonnan és az őt tartó ember öveből kikapva egy kést nyakon szúrta, mire az fulldokolva esett össze.
-Austin látod?! Veled kellett vólna jönnöm! Nem vagyok melletted és egyből elraboltatod magad! Hetek óta nem alszom és...-keztem mondani neki miközben újból felé szaladtam, viszont félbe szakított.
-Hiányoztál Kiscsillag.-mondta majd amikor odaértem elé összeesett. A nevét kiáltottam miközben ramtőrt a pánik. Annyira hihetetlennek és abszúrdnak hatott, hogy eddig bírta, és amikor kivinnénk feladja.

Nem emlékszem, hogyan került be az autóba és hogyan jutottunk el a kórházig.
Nem tudom azt sem, hogy ki vitte be az épületbe majd, hogy került műtőbe.

Hatalmas vérvesztesége volt. A doktorok sajnálkozva néztek rám, miközben az apja megkereste a kórház igazgatóját. Elmondta, hogy ki ő és mit tegyen annak érdekében, hogy a fia túl élje. Azt is elmondta mit tesz ha nem mentik őt meg ezért doktorok és asszisztensek lepték el az emeletet.

A műtét után pár napig nem lehetett meglátogatni, viszont miután ez lehetővé vállt egy percet sem tőltöttem máshol. Beszéltem hozzá és keményen fenyegettem, hogy ha nem ébred fel jó gyorsan mit fogok vele elkövetni.

Folyamatosan az ajtó előtt álltak Kenett emberei, így az egyre több korházban eltőltött nap után eldöntöttem, hogy a hazatértem után első dolgom lesz összegyűjteni azokat az embereket akik hozzám tartoznak és akik nekem járnak.
Mint tudjátok apám egyetlen örököseként én vagyok az az ember aki a don vagyis a főnök halála után visz mindent. Így ebből adódóan hozzám is tartoznak emberek akiknek én parancsolok és én vagyok a főnökük. Eddig soha nem volt saját üzletem mivel apának dolgoztam és nem tartottam fontosnak igényelni az embereim. De most rájöttem, hogy hatalmas szükségem van rájuk, főleg a vedelem miatt.

A gondolkodásom a gépek csipogása szakította félbe, mire ilyedten kaptam fel a fejem.

E❤

2023.07.06.