A Rose Lány

23.rész

Fáradtan kecmeregtem ki az ágyból miután valamiféle órdítozás rántott ki legvadabb álmaim közepéről.
Gyorsan felvettem magamra egy kényelmes melegítőszettet.
A béka segge alatt lévő életkedvemmel sétáltam le a lépcsőn utánanézni, hogy ki merészelt felkelteni engem fél órával az ébresztő előtt.

Lesétálva a lépcsőn, kőrbenéztem, de nem találtam senkit lent ezért tovább indultam a nappaliba.
Mivel ott sem volt senki, a konyhába mentem, de mintha teljesen kihalt lett volna a ház.
-Mi tőrténik itt?
Mivel nem igazán láttam más választást apa dolgozó szobája felé vettem az irányt.
Az ajtóhoz érve hallottam, hogy bent vannak ezért egy kopogás után benyitottam.
-Jó reggelt mindenkinek!-lépek be.
-Neked is Taz. -néz rám apa, és azok a személyek akik még bent vannak.
Egy kábé húsz év körüli srác, egy ötvenes-hatvanas éveiben járó férfi és azok biztonsági embere tartózkodott a szobában, és Mike az én testőröm.
Odéléptem apám mellé.
-Anasztázia, bemutatom régi ügyfelem és fiát, akik Amerikábol utaztak hozzánk a tegnapi nap folyamán. Szeretnének fegyvereket vásárolni tőlünk.
-Rendben. Uraim a nevem Anasztázia Ross Black örvendek, hogy megismerhetem önöket. -angolul beszéltünk egymással,mivel gondolom ők nem beszélnek olaszul.
-Szervusz Anasztázia Ross Black. A hírneved viszont megelőzött téged. Azt pletykálják az emberek, hogy nálad szebb nőt a világon nem találni. Valóban igaz volt a hír, és örvendek, hogy végre találkozhattunk. A nevem Kenett Diaz és a fiam pedig Austin Diaz.
-Köszönöm. Örvendek.
-Anasztázia. Úgysincs amit most csináljatok, megkérnélek, hogy mutass valamit a birtokról Austinnak.
Addig, mi megbeszéljük az üzleti részt.
-Rendben, ha Austin is szeretné.
-Felőlem.
-Oké. Akkor gyere utánam.-néztem rá.
Mike felém lépett mire mondtam neki, hogy maradjon apával és Austinnal a nyomomban elhagytam a helyiséget.
Miután becsuktam magam mögött az ajtót a vendéggel egymás mellett indultunk végig a kis folyósón a nappali felé.
-Ki volt az az ember aki akart jönni?
-A testőröm Mike.
-Nagyon sok veszély leselkedik rád kint a kertben a lovaknál.-nézett rám gúnyosan.
-Talán hallottál már az édesanyámról. Róla is azt hittük, higy biztonságban van erre az egyik emberünk mellbe lőtte.
-És akkor miért nem engedted, hogy jöjjön? Én is veszélyt jelenthetek rád.
-Igen veszelyt jelenthetsz rám, de először is. Mindenfelőröl fegyveresek nézik minden lépésünket, és ha egy gyanúsabbat moccansz máris itt vannak és sem te és sem az édesapád nem jut ki a birtokrol. A másik pedig, hogy sose vagyok sehol egyedül emberek között. Mármint, hogy mindig ott áll mögöttem Mike, és nem igen van lehetőségem ismerkedni, hisz nem tudhatom, hogy ki besúgó, kém, vagy bármi egyéb ami nem csak rám de az apámra is veszélyt jelent. Szóval, ha van egy olyan lehetőség, hogy egyedül setálhatok egy úgymond idegen emberrel akkor megragadom azt az alkalmat.
-Ez egy összetett gondolat és egyetértek vele. Mármint igaza van apádnak, hogy nem enged téged sehová egyedül. Ha hallanád milyen hírek terjengnek rollad az emebrek között, akkor talán nem csak az a Mike védene, hanem lagalább még húsz ember felsorakozva mögötted.
-Milyen hírek terjengenek rólam?-néztem fel a hideg kék szemekbe, mikor kinyitottam a nappali ajtaját ami a kert felé vezet.
-Gyönyörű, okos, kegyetlen és a személyes kedvencem érintetlen.
-Ezeket beszélik rólam az emberek?
-Igen.
-Ha tudnák, hogy alig igaz ebből valami, akkor nagyon máshogyan néznének rám.
-Miért?
-Én nem vagyok kegyetlen, és annyira sem szép mint ahogy beállítják. Az okosság nem tudom az tálán, még jól van.
-És az érintetlen, az is igaz?-lépett közelebb a szemembe nézve.
-Úgy tudod, hogy nem illik ilyet kérdezni? És túl közel állsz. Azt javaslom, hogy ha nem akarsz golyóval a koponyádba távozni akkor lépj egyet hátra.
-Szóval igaz.
-Ennyit szedtél le az egészből?
-Nem. Még azt is leszűrtem, hogy képtelen vagy egymagad megoldani a helyzeteket, és mindig valakire számítasz, támaszkodsz. Jelen esteben a minket megfigyelő biztonságiakra.
-Ez nem igaz.
-Nem? Akkor mond meg nekem Anasztázia, hogy miért nem azt mondtad, hogy lépjek hátra mert fruszrál a közelségem és ha nem megyek hátrébb eltöröd az orrom? Miért hagyatkoztál másra? Tudom és te is tudod és mindenki tudja, hogy volt olyan kiképzésed amivel bárkivel szembe megtudmád védeni önmagad. Akkor?-állított meg, mire nem tudtam felelni.-Na látod kedves Black? Ezen kell változtass, hanem az emebrek kifognak használni, hogy az apád és a pénze közelébe férkőzhessenek.
-Egyszer használtam életem során a kikepzésem által adott képességeim, de többször nem tudtam. Nem tudom bántani az embereket. Nem tudom végig nézni, ahogy fájdalmat okozom nekik. Nem megy.
-Ez egy elég nagy baj. Édesapád tud erről?
-Nem. Mindig ott vagyok mellette amikor valami ügyet kell elintézni és sosincs alkalma látni a gyengeségem.
-Ez nem gyengeség, hanem egy gyerekkori trauma ami miatt képtelen vagy ezekre a dolgokra. Más esetbe senki nem erőltetné, hogy mielőbb dolgozd fel, de egy ilyen életbe muszály erősnek és félelmetesnek lenned, hanem te leszel majd az áldozat. Tedd magad túl édesanyád halálán es gondolkodj a jelenben és a jövőben. Szerezz magadnak egy lelki társat aki támogat és segít neked ebben. A testőröd Mike tökéletes lenne.
-Nem. Mike és köztem nem lehet több mint barátság, és nem is szeretném, hogy több legyen.
-Érdkes.-mondta halkan magában, de nem fírtattam különösebben, csak a hallottakat emésztettem. Lehet igaza van, és kellene egy ember akit szerethetek és kiönthetem neki a lelkem, de ki lehet erre a megfelelő személy? Egyáltalán létezik erre megfelelő személy?

-Oké szerinted mikor végeznek apáék?
-Nem tudom, csak azt, hogy még egy jó ideig mi itt leszünk a városban apával, de különösen nem mondta, hogy miért.
Csendben sétáltunk tovább egymás mellett.
-Azért nem szeretem látni, ahogy apa öl, mert amióta anya meghalt azóta kegyetlenebb és semennyire sem elnéző. Hibáztál? Meghalsz. És egyrészt egyetértek ezzel, de tudom, hogy ez neki sem jó.
-Persze, hogy nem jó. De ha az ember egy olyan helyet tőlt be ebben az életben, mint az apád akkor lét eleme az, hogy ezt csinálja. Ha elnézőbb lenne, akkor megromlana a hírneve, az emberek egyre ritkábban vennék komolyan, ezáltal többen próbálnák átverni. Ezáltal apád pár éven belül vissza esne a ranglétrán, az emberek kisemmiznék, téged még valószínűleg valaki elrabolna és vagy eladna kúrvának vagy megőlne. Ennyi lenne.
-Igen. Ezt én is tudom, ezért nem állok az útjába a dolgainak. Ezért hagyom, hogy ezt csinálja, mert tudom, hogy nincs választása.
-Ná látod? Tudod te.
-Ez fura.
-Mármint mi?
-Fura egy olyan emberrel beszélgetni akit nem látok minden nap és nem apám hatalma miatt beszélget velem.
-Igen. Ez általában így szokott lenni. Jönnek a piócák akik csak ki akarnak használni. Például biztos, hogy már veled is tőrtént meg az, hogy elmentetek egy összejövetelre és sorra mentek az emberek nyalizni, amihelyst felismertek, hogy ki vagy.
-Általaban mindig ez van.
-Igen.
-Na megyünk vissza?
-Persze. Apáék már szerintem úgyis megbeszélték amit szerettek volna.
-Biztos.

Olyan messze voltunk, hogy már az istállót is rég elhagytuk, ezért beletelt kábé fél órába mire vissza sétáltunk a házhoz.
Austin nagyon jó társaságot nyújtott. Nagyon jól eltudtunk beszélgetni ami nagyon jól esett, hogy úgymond egy idegennel tudtam beszélgetni. Nagyon kedves és értelmes srác.
És láttam rajta, hog, nem kenyszerből beszélget velem, hisz látszott, hogy figyel arra, hogy mit mondok, és ő is elmondta rolla a véleményét vagy eppenséggel kérdezett rolla.

Fél óra után egymás után léptük át a ház küszöbét.
Apa és Austin édesapja a nappaliban ülve italoztak, és felnéztek ránk amikor beléptünk.
-Á megjöttek a fiatalok! Merre voltatok?-tette fel a kérdést Mr. Diaz.
-Kint voltunk a kertben.
-Mi szerintem megyünk, mert le szeretnék pihenni. Túl hosszú volt a nap és miután megérkeztünk sem tudtunk pihenni.-mondta Austin.
-Rendben.

Az apák felálltak és kimentek az ajtóhoz elköszönni egymástól. Én és Austin utánuk mentünk, majd mikor elköszöntek egymástól apával odalépett hozzám, majd megfogva a kezem puszit lehelt rá.
Apa és az ő apja kimentek a kocsihoz. Mikor Austin ment volna ki az ajtón utána léptem es megszolítottam őt. Érdeklődve fordult vissza mire odaléptem hozzá és megöleltem. Gondolom hirtelen érte cselekedetem, hisz előszőr lefagyva állt mozdulatlanul de miután félretette meglepődöttseget a kezét a hátamra téve vissza ölelt.

A mai napom nyugisra sikeredett aminek nagyon örülök. Minden olyan perc csodálatos amikor nem kell féljek vagy izguljak.

E❤

2022.09.21.