A Rose Lány

29.rész

Hat órakor álltunk neki készülődni az estére.
A bál az egyik rendező hatalmas bírtokán lesz megtartva. Számos befolyásos ember lesz jelen a rendezvényen legfőképp olyanok akiknek a kezük jó mélyre nyúlik a maffia életében. Ilyen ember az én apám és Austin apja is, akik ugyebár két hatalmas maffiaszervezet igen elismert és nagy tekintéjjel rendelkező férfiak. A legtöbb maffiózó azért jön erre a rendezvényre, hogy üzletelni tudjanak, szövetségeseket szerezzenek.

Egy jó óra alatt sikerült elkészülnöm.
Épp húztam a lábamra a cipőm amikor kopogtak az ajtón.
Gyórsan felhúztam mind a kettőt és odaszaladtam kinyitni az ajtót.
Austin állt ott.
-Gyönyörű vagy Hercegnő.-nézett végig rajtam.
-Köszi Austin, de te sem panaszkodhatsz. Egy pillanat és mehetünk csak elveszem még a táskám.
-Oké. -mondta.
Miután magamhoz vettem a kistáskám Austinba karolva mentünk le apáékhoz akik már lent vártak a halba.
-Nagyon csinos vagy Tazim. -dícsért meg apa egyből amikor odaértünk.
-Köszi apa.
-Kár, hogy Lia nincs itt. Biztos agyon dícsérne. Nagyon szép vagy.-szólalt meg Sam.
-Köszi Sam.
Mindenki elindult a saját autójához. Én és Austin megyünk egy kocsival, Sam, apa egy másikkal, és Austin édesapja egy másikkal. Plusz ugye minden kocsiba a sofőr és egy testőr.

A kocsik egymás után gurultak ki a hotel területéről és indultak el a helyszín felé.
-Imádom, hogy az én kísérőm vagy erre a bálra.
-Ugyan miért?
-Senkinek nincs még egy ilyen gyönyörű kísérője, mint nekem. Gondolom Adam mennyi srácot kellett megfenyegessen érted.
-Nem is olyan sokat.-néztem rá vigyorogva és visszagondolva az elmúlt eveimre csak két palirol tudok akit apa megfenyegetett, hogy ha nem szál le rólam kitapossa a belét egy sikátorban.

Tényleg hatalmas volt a villa ahol megrendeződött a bál. Egy komplett óriási díszterem volt kialakítva ahol a vendégek élvezték a házigazda vendéglátását és hatalmas pénzeket adományoztak a bál témájának, hisz egy jótékonysági rendezvény volt.
A plafonról hatalmas és csodálatos csillárok figyelték a jelenlévőket. A padló fehéren csillogott, pont mint a plafon, míg kőrbe három fal a csodálatos fehér és arany kombinációjával rabolták el az ember tekintetét. Az egyik fal teljes üveg mivoltával kápráztatta el az embereket ami láttatni engedte a gyönyörű kilátást a kertre.

Austinba karolva néztem végig a terembe lévő embereken. Rengeteg befolyásos és veszelyes ember tartózkodott a helyiségben és egymással beszélgettek. Ahogy beléptünk a terembe többén felénk kapták tekintetüket és indultak el az irányunkba, hogy szóba elegyedjenek velünk. Mivel a jövőben én és Austin kapja meg a szervezetek vezetését ezért mi sem bújhattunk ki az alól, hogy beszélgessünk esetenként a talpnyaló, haszonleső, nagyképű barmokkal ezért apáink mellé állva egymás kezét fogva álltunk, és beszélgetni kezdtünk. Persze nem az összes ember ilyen csak jó pár van belőlük itt jelenleg a teremben.

Kábé egy óra után egy elegáns ősz hajú férfi felsétált a lépcsőre kezében egy mikrofonnal magára hívta a figyelmet. A teremben az emberek elcsendesedtek és ráfigyeltek.

-Hölgyeim és uraim! Örömömre szolgál bejelenteni, hogy az idén megrendezett bálon gyűlt össze a legtöbb adomány, az elmúlt évekhez képest! Hálásan köszönjük a nagylelkűségüket! A legnagyobb adományozóink anonímként adományoztak, de mindezek ellenére hálásan köszönjük.

Ezután mindenki folytatta a beszélgetést, a lefogott gyerekek újra futkározni kezdtek a terembe, a szüleik legnagyobb örömére.
Újra elindult a zene.
-Anasztazia jössz táncolni?-nézett rám Austin.
-Persze.
Illedelmesen elnézést kértünk a felnőttektől és besétáltunk a terem közepére ahol néhány boldog pár lassan ringatózott a zene ritmusára.
Austin a kezét a derekamra csúsztatta, míg én a nyakát karoltam át és egymás szemébe nézve kezdtünk mi is táncolni.
Egy szót sem szóltunk csak élveztük egymás tekintetét. Austin mosolyogva nézett rám én pedig olvadoztam a tekintete alatt.
-Gyönyörű vagy Hercegnő.-mondta közelebb húzva magához mire lesütöttem a tekintetem és a vállának támasztottam a homlokam.
-Ne mondj ilyeneket Austin.-néztem rá vigyorogva.
-Miért?
-Csak.
-És ha helyette megcsókolnálak?
-Visszacsókolnák.
-Tényleg.
-Igen-mosolyogtam rá fülig elvörösödvel.
Mire Austin közelebb hajolva megpuszilta az arcom, majd az orrom, és a szemembe nézve egy pillanatra rátapadt az ajkaimra.

Abban a pillanatban, hogy az ajkaimhoz ért az ő ajka megszünt minden más körülöttem.
Mint valami elbaszott romantikus filmben csak őt érzékeltem a külvilágból.

Az arcára simítottam a kezeim és még közelebb férkőztem hozzá.
Annyira közel éreztem magamhoz, mint még soha semmit.

Levegővétel hiányába elszakadtunk egymástól és egymás szemébe nézve vigyorogtunk a másikra.
-Erre vártam már mióta.-suttogja rekedtes hangon.
-El sem tudod hinni, hogy mióta vártam már erre.-suttogtam.
-Jó tudni, hogy a nagy faszért voltam idegbe.-akkor ezért szólított a teljes nevemen, az előbb.
-Ideges voltál?-simítottam meg az arcát?
-Felfogni nem tudod mennyire.-nézett rám hitetlenül.
Ellépve tőlem egy lépést végig mért majd megfogta a kezem és maga után kihúzott a kertbe. Ott leültünk egy gyönyörű hintára és a vállára hajtva a fejem beszélgetesbe elegyedtünk.

Az este folyamán végig egymás mellett voltunk.
Azt hiszem egy picit beleszerettem ebbe az emberbe.

Az este végeztével beültünk az autókba és elindultunk vissza nálunk.
Én Austinnal utaztam egy kocsiba a felnőttek pedig külön egy másikkal.

Egy erdő alatt haladt át az autó amikor hátra néztem és megláttam egy autót, amit már induláskor észrevettem mögöttünk, csak az volt a baj, hogy még csak nem is ismerős szóval nem hozzánk tartoznak.
Épp Austinhoz fordultam, hogy elmondjam, hogy szerintem követnek, mire egy hatalmas lövés hasított a csöndbe, és a kocsink kereke eldurrant.
Az autónk hírtelen irányíthatatlanná vált és lesodródtunk az útról.
Utóljára amit érzékeltem az Austin órdítása volt ahogyan a nevemet ejti ki a száján, majd egy árokba borultunk és elvesztettem az eszméletem.

E❤

2022.11.16.