Bella, a vörös bundájú macska, nem hogy különleges, de amennyire tudja az egyetlen is: kiismeri magát az óriások világában, sőt, többé-kevésbé az írásukat is megérti. Innen tudja, hogy arborétumnak nevezik azt a „míg csak a szemei ellátnak" földet, ahol a rózsás kertje van, ahogyan ő nevezi. Nem tudd betelni az égbenyúló teremtmények susogó hangjaival, a madarak csicsergésével – amelyek látványára máris éhes – és a rengeteg, világukat vidáman élő, gyönyörű rózsákkal. Mint ahogyan minden reggel, ezúttal is, már-már révületbe esettnek tetszően andalgó léptekkel kószál a virágok között, amikor neszezésre lesz figyelmes. Követi, nem sokkal később pedig óriásra lel, ahogyan egyre a földbe mélyeszti a kezében tartott furcsa akármit, majd amit kiemel, félrehányja.
Bellán rémület cikázik át – mi lesz, ha alóla is kihúzza a talpalávalót, lebegni nem tudd. Ám, amint meglátja, hogy a kiemelt föld helyébe az imádott rózsáinak egyikét teszi, majd valamiképp visszarakja, amit kivett a mélyedésből, megnyugszik. Az óriás ugyan észreveszi Bella jelenlétét, ám nem törődik vele sokat, leszámítva talán azt, hogy dörmög a maga különös, összevissza nyelvén, amit Bella alig ért. Nem úgy, mint az arrébb, magasról alálógó, csillogó csövecskék édes, csilingelő hangját, amiknek bár egyáltalán nem érti a szavait, édesebb hangokat aligha hallott életében. „Varázslatos": jegyzi meg a bajsza alatt mind ahányszor megérinti a füleit.
Az édesanya mosolyogva hallgat el és nézi a máris szendergő kislányát. Ahogyan hátradől a magas háttámlájú, karos foteljában, miután betakargatta a csepp, szalmaszőke gyermeket, pillantását végighordozza a kis szoba berendezésén. A vörös bundájú plüssmacskára, amit a gyermek álmában szorongat – hűségesen, amerre jár és kell, egészen a két héttel korábbi születésnapja óta. A mázas, ragyogóan fehér vázában pihenő vörös rózsaszálakon, amiket maga rakott oda még a délután. Végül, még inkább felragyogó mosollyal, az éjjeliszekrényen pihenő mogyorószínt viselő farámára és a benne rejlő fényképre esik a pillantása – a kertben lévő rózsakert előtt pózol a gyermek mellett, a kislány kezében kis ásóval, míg az övét maga mellett nyugtatja; az az alkalom, amikor a kicsi elültette az első virágát.
VOUS LISEZ
Kósza firkák
NouvellesRövid írások, melyek úgy születnek, hogy regény nem lesz belőlük, ötletük ellenben túl érdekes, hogy elsikkadjanak gondolataim között.
