Kósza firkák

Édes és vörös

Alkalmazója holttestére bukkan a cseléd és a komornyik. A holttesten ennél fogva pedig a ruhán nincs golyó ütötte nyom, vagy penge okozta szakadás, ahogy a vérnek sincs fémes szaga – vörösbor. Édes, intenzív bukéval – mintha valami halványabb, mégis egyértelmű szagot akarna elfedni. Az áldozatot nem itt ölték meg, a holttesten azonban nincsenek mástól származó ujjlenyomatok. Ahogy a kilincsen vagy a helyiség egyéb berendezési tárgyain sem.

A minap locsoltam a virágjaim, ám megbotlottam és a kannából kiloccsant a víz. Szétfröccsenő sötét pecsétnyom a betonon. Pontosan így néz ki az áldozat blúza – és csakis az. A viselt szoknya, a gurulós forgószék szövete, vagy akár a föld, nem. A vörös bór sokkalta hígabb a vérnél, kiforrt must, víz tulajdonképpen – ennél fogva, ha a háta mögül a nyakába lett volna öntve, eláztat, amit csak tud.

Következtetésképpen az áldozatnak a hátán kellett, feküdjön. Tehát nem itt ölték meg. A cseléd állítása szerint az áldozatra nyolc óra után tíz perccel találhattak rá. Na, most, a komornyik elmondása szerint egyáltalán nem volt szokatlan, hogy a házigazda bezárkózott a dolgozószobájába olvasni. Ebből adódóan, amikor a cseléd lenyomta a kilincset a nyolc órára kért, ám megkésve nyolc óra három perckor célt ért teás tálca félrerakása után, az ajtó azonban nem engedett, bandukolva a komornyik szobája felé indult.

A férfi megszidta, hiszen ha kapkodta volna a lábait, hat vagy nyolc perc alatt megjárhatták volna. Ám ez, ha a cselédnek nem is lett volna lehetetlen, ebben a formában tévedés volt. Ugyanis, ha a legnagyobb időintervallumot a nyolc percet nézzük, akkor a cselédnek három perc kellett volna, hogy legyen az oda út és ugyanennyi a vissza. Míg a maradék másfél, két perc a komornyik szöszmötölésével telt volna, míg hálóköntös és pótkulcsot ragad. Azonban a szobája és a dolgozó között valójában öt perc távolság van, a komornyik pedig már nem fiatal.

Tíz, talán tizenhárom perc alatt aligha járhatták volna meg. Ha a cselédnek adta volna a pótkulcsot, akkor elképzelhető lett volna az a hat vagy nyolc perc. A cseléd az utolsó volt, aki az aznapi munkájából a szobájába még nem nyert elbocsájtást, ezért nyolc óra három perckor még a port törölgette. A mozgása és a személyisége alapján alázatos, hűséges, visszafogott, ugyanakkor óvatos. A komornyik, aki nyolc órakor vonult vissza a szobájába, tíz évvel korábban katonai szolgálatot viselt, szintén óvatos, viszont aprólékos személyiség – imádja kézben tartani az irányítást.

Rászólt a cselédre a munkája miatt, noha indoka nem volt rá. Visszatérünk a dolgozószobába két elmélettel és felteendő kérdéssel. A kérdések: hogyan hallt meg, és ha nem itt történt, miként került a helyiségbe? Az első elméletem abból indul ki, miszerint a cselédnek mind pedig a komornyiknak alibije van, tehát felmerül a harmadik tettes kérdése. A korboncnok szerint a halál időpontja nyolc óra.

Vörös bórt találtak a szervezetébe, ám nem nagy mennyiséget – sőt, egyetlen pohárnyi alkoholmennyiséget csak. Méregnek nyomát azonban nem – mégsem lehet másra gondolni. Tehát. Mivel a dolgozószobának csak egyetlen bejárata van, a tettesnek a főbejárattól kellett idehozni a holttestet – vonszolással, ami túlságosan nagy zajt csapott volna az elcsendesült házban. Mindezt, hacsaknem cinkostársak, vagy legalább az egyikük, nyolc óra három és tizenegy, legkésőbb tizenkét perc között kellett megtegye.

Ami pedig nem lett volna elegendő arra, hogy a székbe rakja a holttestet, belülről visszazárja az ajtót, majd eltűnjön. Különös részlet, hogy az ajtószárnyak eredeti kulcsa eltűnt, és a helyiségben sem találtak borosüveget vagy poharat – de még a házban sincs olyan bór. Ez az egyetlen helyiség is a házban, aminek az ablaka rácsot visel. Tehát ki nem juthatott, hova tovább, okot nyert a cinkostárs, avagy cinkostársak gyanúja. Ám az alibik továbbra is megdönthetetlennek bizonyultak.

Az elméletnek gáncsot vet az áldozat lábbelije is: vastag talpú csizma. Ami, lévén a nappaliban mind pedig ebben a helyiségben fapadló van, karistoló nyomot hagyott volna vonszoláskor – ami viszont sincs. A komornyik, és itt semmi másról nem beszélünk, csak úgy juthatott el a dolgozószobához, hogy áthalad a nappalin – még úgyis magára vonta volna a cseléd nem kívánt figyelmét, ha nem szól semmit, lévén akkorra már visszavonult pihenni. Tehát, hacsak nem cinkos ő is, kizárható. A cseléd pedig abban az esetben lenne cinkos, ha az első elméletem igazsága következik be.

A második elméletem szerint, ami ismét kérdőjelessé tenné a szerepüket, egyszerű, és mégis bonyolultabb – titkos ajtó. Kutakodásom közben, ismét kulcsra zárva az ajtót, rá is bukkantam – könyvespolc mögül meredeken lejtő, széles lépcső vitt le a pincébe, újabb rejtekajtón át, onnan pedig ki a ház háta mögé. Onnan azonban az egyetlen kijutás, azaz a kapu felé csak a ház bal oldalán fut út. Elhaladva a dolgozószoba ablaka előtt, ahol akkorra már ketten is tartózkodtak. A cseléd rettenetesen meglepődött, maikor csengetés után beléptem a nappaliba, a komornyik azonban nem.

Ismét elbeszélgettem a cseléddel a komornyik kifejezett tiltakozása ellenére és kiderült, hogy miután benyitottak a dolgozószobába, a komornyik ahelyett, hogy halálra vált volna, mint minden, munkaadóját édes tova tíz éve szolgáló ember tenné, elé került, kitakarva az ablakot és kérdőre vonta. Azt hihetné az ember, hogy ezzel vége, fellelte a nyomozás a valódi cinkostársat – csakhogy továbbra is nyugtalanít a drámaian és aprólékosan megtervezett gyilkosság és a már-már túlságosan is tökéletes gyilkos; a harmadik személy, aki talán nem is létezik.

Mert, hogy utána járattam a házigazda, a cseléd és a komornyik pénzmozgásainak is – mivel, ha létezik a harmadik fél, akkor a gyilkosság aprólékosságából és az ujjlenyomatok hiányából adódóan nem amatőr, hova tovább, még annál is jobban képzett. Következtetésképpen nem olcsó a szolgálata. Ám nem találtak akárcsak kisebb összegű pénzlevételt az utóbbi két hétben egyikőjük számlájáról sem. A komornyiktól azonban megtudtam, hogy az áldozat halálának napján volt a tizedik évfordulója is az apja halálának – aki azonban szerette a nagyon édes vörös bórt, mind úgy az áldozatra rátaláló cselédet. A személyzet másik tagjától pedig arról értesültem, hogy az áldozat minden évforduló estélyén megivott egyetlen pohárral – amit évről évre az a cseléd szolgált fel.