Kósza firkák

Napkelte

A sötétbarna fapadlót az ágyak két oldalára és a szekrények elé terített báránybundák tarkítják. Falakon itt-ott festményeket látok, melyek tavakat, erdőket, napkeltét és nyugtát ábrázolnak. Ahol nem festmények, ott könyvespolcok vannak, könyvekkel és dísztárgyakkal. Annak ellenére, hogy a levegőben porcicák táncolnak, nem a szárazság, hanem az illatok rohanják meg elsőnek az orrom. A bútorok festése csak alig világosabb a padlódeszkáknál, és sötétebb barna a falaknál. Íróasztalt pillantok meg a jobb oldali falnak tolva. Muszáj pislogjak döbbenetemben, ugyanis a nagy, zömök, díszesen faragott Gótikus bútor sehogy sem illik bele a szoba összképébe, ugyanakkor legalább ennyire bele is simul. Irtó különös érzés rajta nyugtatnom a pillantásom. Négy ágy található a helyiségben a két túlsó falnál egymással szemben. Kettő-kettő egymás mellett. Mindegyik ágy egyik oldalán jókora ruhás szekrény van, míg a másikon egy-egy éjjeli szekrény. Eláll a lélegzetem, mikor az ablakhoz megyek. Fogalmam sincs, hogy hány óra lehet, de amennyire megtudom állapítani, nem sokkal maradtam le a napkelte elejéről. Amerre csak ellátok, vastag törzsű fák néznek vissza, több tucat méter távolságot tartva a háztól. A fák levelei, törzsei között átszüremlő nap narancsvörös fénye csodálatos látványt eredményez, mihez a szél susogása, a madarak hangosabbá, színesebbé váló dalolása még inkább hozzátesz. Lépések neszei ütik meg a füleim, néhány pillanattal később pedig simogató kezek ölelik át a hasam.

- Gyönyörű nem igaz – kérdezi Jennifer közel két perccel később, felemelve fejét a vállamról.

- Ennyi előnye legalább van, hogy kicibáltak ide – mondja Abbygale mellettem, Rebekához bújva. – A városban sosem ilyen szép.

- Arra sem emlékszem, mikor láttam utoljára – mondja Bianka.

- Két éve a születésnapodon – dörmög közbe Rufus.

- Te erre így emlékszel – hallom Jennifer döbbent kérdését.

- Aha. – Akkor döntöttük el, hogy összeköltözünk – így a srác.

- Basszus, tényleg – csap a homlokára Bianka. – Ne haragudj szívem. – Képesek voltunk felmászni még a garázs tetejére is, csakhogy rendes kilátásunk legyen.

- Ja-ja – neveti el magát Rufus. – Nem igazán jött be, de legalább jól szórakoztunk.

- Én biztos. – Külön műsorral felért végignézni, ahogy felszenvedted magad.

- Na, köszönöm szépen, – Te bezzeg, mint a macska – nevet halkan a srác. – Mire megkérdezhettem volna, hogyan akarsz feljutni, már ott is voltál.

- Tehetek én arról, hogy elbambultál – tárja szét a karját, azonban nem fordul el a napkelte látványától.

- Még jó, hogy elbambultam – kuncog Rufus –, azt a farmer rövidnadrágot viselted, ami éppen csak szét nem foszlott a fenekeden.

- Szerettem azt a nadrágot világos? – Sírtam, mikor végleg tönkrement.

- Mi is csináltunk ilyet – mondja Abbygale valamivel később, felkapva az állát. – A Harper ház tetejére másztunk fel, viszont nem napkeltét, hanem a teliholdat néztük.

- Ja – kuncog Rebeka –, vörös telihold. – Elképesztő látvány volt. – Viszont el nem tudjátok képzelni mit kaptunk a fejünkre másnap. – Akkora kokit zsebeltem be anyától, hogy még most is fáj a fejem – vonja meg a vállait.

- Honnan tudta egyáltalán, hogy felmásztatok – pillantok a lányra.

- Valószínűleg a szomszéd mószerolt be, aki éppen akkor ért haza, mikor felfelé másztunk. – Hülye vén nőszemély – fújtat. – Ha fel akarok mászni barátnőmmel a tetőre, hogy megnézzük a francos teliholdat, akkor azt fogom tenni.

- Ismét ez a fancsali arckifejezés – nevet Bianka, megfogva Hellen kezét, mikor feléjük nézek, és húzza az ölelésébe, miközben Rufus öleléséből sem bontakozik ki.

- Nem akarunk körbenézni a házban – érkezik Hellen kérdése tíz perccel később, mely idő alatt a nap már felkapaszkodott az égre. – Amúgy sem hiszem, hogy sok mindent tudnánk itt csinálni – tárja szét a kezeit, miután felé fordulunk. – Legalább azt tudjuk meg, hol fogjuk halálra unni a fejünket.

- Ehetnénk is valamit – simogatja meg Abbygale a hasát. – Éhes vagyok.

- Te mindig éhes vagy kicsim – puszil bele Rebeka nevetve a lány hajába.

- Előbb kávé – mondja Jennifer. – Nyűgös leszek, ha nem ihatom meg a reggeli adagom.

- Tanúsítom – somolygok el mellette az ajtó felé.

- Héj, nem ér egyetlen reggel után véleményt alkotni – szól utánam olyan megjátszott sértődött hangon, hogy nem bírom ki nevetés nélkül.

- Evelin – mondja Bianka jóformán éneklő hangon, mikor már a kilincsen van a kezem.

Amint értetlenül felé fordulok, mosolyogva rám, majd a ruhás szekrény felé mutat. Nagyot pislogva nézek végig magamon. Nem viselek mást, mint azt a fehérneműt, amit Jennifertől kaptam tegnapelőtt. Összeborzolt szemöldökkel nézek végig a szobán. Nincs sehol a farmernadrágom, ahogy a pólóm sem.

Ugye ez csak valami rossz vicc?

Végül Rufusra vetem kimeresztett szemeim, majd jelentőségteljesen meghúzom a melltartóm bal pántját. A srác nevetve rázza a fejét, majd állával az ártatlanul mosolygó Jeni felé int.