Gyengeség vagy Erősség

24.rész

Damian Torossi:

Már lassan egy hónapja, hogy tudom az igazat, de nem szólok róla Aria-nak. Beszélnem kell az anyjával talán rá tudom venni, hogy mondja el neki az igazat.

-George! Ma velem jössz és Liam megy Aria-val.

-De főnök...

-Nincs de főnök. Két perc és indulunk!

-Hova megyünk uram? -Kérdezte George már a kocsiban.

-Elena asszony házához. 

Becsöngettem és egy mosolygos Elena asszonnyal találtuk szembe magunkat.

-Á, fiúk minek köszönhetem ezt a váratlan látogatásotok?

-Bemehetünk? -Kérdeztem udvariasan.

-Most nem épp a legalkalmasabb. Éppen vendégem van...

-Tudom az igazságot. -Jelentettem ki és már el is léptem a nő mellett.

-Damian! -Derült fel Nick.

-Te elmondtad neki?! -Jött be a helyiségbe mérgesen Elena is.

-Igen elmondta, de nem volt választása. -Közöltem hidegen.- És azért is jöttem, hogy meghallgassam az egészet öntől. És, hogy megkérjem mondja el a lányának az igazat.

-Akkor még nem tudja? -Jelent meg egy remény sugár a szemében.

-Nem még. Gondoltam magára hagyom ezt a feladatott.

-Kérlek Damian értsd meg! Nem tehetem.

-Mégis miért?

Aria Bianchi:

Az irodámban ülünk Liam-mel, mikor is megszólal:

-Mindig ilyen unalmas egy napod? -Kérdezte unottan.

-Nem. De jobb mintha elrabolnának.

-Jogos.

-Mesélj magadról. Fede-ről már mindent tudok, de rólad nem sokat.

-Nem hiszem, hogy kíváncsi  vagy rám.

-Hogy ismerted meg Damian-t?

-Együtt nőtünk fel. Négy éves voltam, mikor a szüleim meghaltak. Öt voltam mikor Torossi-ék magukhoz vettek . Damian akkor volt hat.

-Sajnálom a szüleidet.

-Ugyan, rég volt már. -Mondta szomorkásan, majd megcsörrent a telefon. A titkárnőm volt az, hogy megjött az újabb ügyfél. Az ajtón egy magas negyvenes éveiben járó férfi lépett be. Haja és szakál sötét, akár a szeme.

-Jó napot! A nevem Michael. -Üdvözölt a férfi és kezét nyújtotta, amit én illedelmesen elfogadtam.

-Üdvözlőm, Aria vagyok. Remélem nem zavarja, ha Liam is itt marad. Tudja a barátom kissé paranoiás mostanában.

-Áh, értem. És csöppet sem zavar.

-Akkor szerintem térjünk is a tárgyra! Miben segíthetek önnek?

-Egy jótékonysági szervezetet szeretnék itt is letelepíteni.

-Itt is? -Kérdeztem rá értelmetlenül.

-Igen, Olaszországban már van már egy és ennek szeretnék itt is egy, úgy mond központot.

-Értem és ez egy nagyszerű dolog. Képzelje én is olasz vagyok. Pontosabban csak félig. -Nevettem kínosan.

-Tényleg? Melyik szülője részéről, ha nem tartja tolakodásnak kérdésem?

-Dehogy is. Az édesapám részéről. -Mondtam ki kissé elérzékenyülve. Szerencsére nem bőgtem el magam, mert a telefonom jelzet, hogy hívásom van. Giuseppe volt az. Elújságolta, hogy addig nem nyugszik meg, amíg vissza nem kapja az anyám és engem megnem öl. Annyira mérges lettem, hogy mit sem törődve, azzal, hogy épp egy megbeszélésen vagyok az asztalba vágtam.