A pályán kívül - Pedri / FC Barcelona ff.

11.fejezet: Darázstámadás

Pedrivel a repjegyünk nem egymás mellé szólt, de már az is csoda, hogy ilyen rövid idővel indulás előtt egyáltalán még tudtunk jegyet szerezni a gépre. Barcelonából Tenerifére az út három és fél óra, mi ketten pedig azzal szórakoztattuk magunkat ezidő alatt, hogy papírgalacsinra írt üzenetekkel dobáltuk a másikat, aki három sorral arrébb ült. Az első pár üzenetváltásunkban azon szórakoztunk, hogy mindkettőnk mellett olyan pózban aludtak az emberek, hogy rendesen féltünk nehogy kitörjön a gerincük vagy valami ilyesmi.

-Hallod mellettem a csávónak már 3 órája Taylor Swift üvölt a fejhallgatójából!!! –repült a következő galacsin előre hozzám.

-Azért, mert jó ízlése van. Legalább művelődsz! – dobtam vissza a válaszom.

-Cseréljünk helyet, könyörgöm!

-Biztos, hogy nem! Mögötted bömböl egy gyerek.- dobtam vissza a papírt, amellyel ezúttal majdnem fejbe találtam az éppen elsétáló stewardesst. Szerencsére még le tudtam bukni, mielőtt látta volna, hogy ki volt a galacsin feladója. A szemem sarkából láttam, ahogy Pedri visszafojtja a röhögését. Ezek után én már nem mertem többet dobálózni, csak mereven néztem előre a helyemen, mint egy jó kisgyerek, de ekkor fejbe talált egy újabb papírgalacsin.

-Unatkozom! :( - állt rajta. Éppen a saját üzenetemet akartam visszadobni, mikor megláttam, hogy az egyik stewardess olyan szúrós szemekkel néz rám, hogy az szinte a csontomig hatol. Ennek hatására inkább átfogalmaztam a válaszomat és a következő üzenetet dobtam vissza Pedrinek.

-Ki fognak dobni miattad a gépről!

A baj csak az volt, hogy Pedri helyett véletlenül a mellette békésen alvó nénit találtam el, aki ezután már nem aludt olyan békésen. Talán a galacsint még nem is vette volna észre, de azt már nem lehetett nem észrevenni, amilyen hangosan Pedri a jelenet hatására felnevetett. A néni mérgesen mondott valamit Pedrinek, majd visszaaludt. A fiú a visszatartott nevetéstől elvörösödött fejjel firkálta a fecnire a válaszát. Én azonban elszégyelltem magam amiért szegény nénit felkeltettük, így Pedrinek teljesen hátat fordítva lejjebb csúsztam a széken, remélve, hogy nem dobálózunk többet. Azonban egy újabb papírgalacsin pattant az előttem lévő szék támlájáról az ölembe.

-Nem az én hibám, hogy nem tudsz célozni. –olvastam, miután széthajtogattam a papírt. Nem terveztem válaszolni, mert a stewardess le sem vette rólam a szemét, de Pedri nem zavartatta magát és megdobott egy újabb galacsinnal.

-Ne hagyj itt! – állt rajta. Akaratlanul is elmosolyodtam az üzenetén.

Mielőtt még leírhattam volna a válaszom felkaptam a fejem, hiszen a stewardess elindult Pedri irányába. Először azt hittem, hogy rá akar szólni amiért dobálózik, de az arcán ezúttal nyoma sem volt az előző pillantásának, amivel akár ölni is tudott volna. Most egy magazinba illő mosollyal lépett a fiú mellé és olyan mélyre hajolt előtte, hogy Pedri szemei elé premier plánban tárult a szőke lány dekoltázsa. A lány egy gondosan összehajtogatott papírfecnit helyezett a fiú ölébe úgy, hogy tenyerét pár másodpercig Pedri combján pihentette. Én csak leesett állal és kikerekedett szemekkel figyeltem a történteket. Pedri sokkal lazábban kezelte a helyzetet, mint én. Úgy mondott pár szót a lánynak, hogy mindeközben arcáról semmilyen érzelem nem volt leolvasható. A stewardess öntelt vigyorral sétált előre és egy másodperc tört részéig rám nézett. Mintha egy versenyre hívna ki. A baj csak az volt, hogy én nem versenyzek senkivel fiúért. Főleg nem olyanért, aki csak a barátom.

De valamiért mégis az volt az első gondolatom, hogy szívesen ejtenék el egy banánhéjat a két üléssor között, hogy a következő Pedrihez vezető sétáján elcsússzon.