A pályán kívül - Pedri / FC Barcelona ff.

23.fejezet: Az a májusi péntek

A zongorámnál ültem, melynek szélén a telefonom állt kitámasztva. Néha-néha kinéztem rá éneklés közben, hogy lássam az olykor gonosz, olykor kedves kommenteket az élő adás alatt. Miután eljátszottam a Very First Page-et, és pár néző által kért számot, éppen a People You Know refrénjének hangjait ütöttem le, amikor realizáltam, hogy mennyire Pedrire emlékeztet a dal.

Eredetileg azért ültem le a zongorámhoz, az emberek elé, hogy kicsit kikapcsoljak és eltereljem a gondolataimat. Eleinte sikerült is. De mindig ugyanott lyukadtam ki.

A személynél aki miatt nem alszom rendesen napok óta. Akivel a fejemben veszekszem elalvás előtt és a zuhany alatt. Akit valaha ismertem, de mostmár olyan, mintha semmit nem tudnék róla.

Miután befejeztem a People You Know-t tartottam egy kis szünetet, mely alatt ittam pár korty vizet és azon agyaltam, hogy eljátszam-e az új dalomat a több tízezer nézőmnek.

-Annyira köszönöm, hogy ennyien néztek! – beszéltem a kamerába elérzékenyülve. – Nagyon sokat jelent nekem, hogy ennyien hallgattok. És a szeretet amit kaptam a Very First Page után...leírhatatlan.

A köszönetem után záporoztak a kedves hozzászólások, amelyeknek hatására tényleg a sírás szélére kerültem. Habár ez manapság nagyon könnyen megtörténik.

-Mit szólnátok egy új dalhoz? – kérdeztem hirtelen, mire a chat megőrült. Úgy nézett ki mindenkinek tetszik az ötlet. – Ezt a dalt az elmúlt héten írtam, szóval még soha senki nem hallotta. Ti vagytok az elsők. – mosolyogtam a kamerába, majd elkezdtem játszani a szám intróját. – Megvan az az érzés, mikor egyik nap még valaki az életed része, majd egy átlagos péntek este, minden előjel nélkül kilép belőle? Először nem is érted mi történik, majd elkezded hiányolni, de végül megjelenik a harag. A dal címe: that friday in may.

(A dalt Olivia Rodrigo - the grudge című száma inspirálta. Hallgassátok meg és képzeljétek el, hogy Anna énekli.)

Szinte az egészet lehunyt szemmel játszottam, miközben minden sora a torkomat szorongatta.

Azóta a májusi péntek este óta, mikor Pedri úgy döntött, hogy többé nem akarja, hogy az élete részek legyek, nem tudtam másra gondolni csak arra a pillanatra mikor kisétált az ajtómon, miközben mindent amit addig szépnek és boldognak láttam magával vitt.

Azóta kettőnk minden jelentéktelennek tűnő pillanata milliószor lejátszódott a fejemben újra és újra.

Az utolsó párbeszédünk után hiába döntöttem úgy, hogy ezentúl haragszom rá, nem segített. Hiába írtam meg róla ezt a dalt amit most több tízezren hallgattak, nem segített. Végülis amúgy is csak azért voltam rá dühös, mert az könnyebb volt, mint egyik napról a másikra elfelejteni.

De valójában még ezerszer kisétálhatna azon az ajtón, ezerszer mondhatná, hogy nem vagyok senkije, ezerszer énekelhetnék arról, hogy mennyire haragszom rá, az teljesen soha nem lenne igaz.

Azóta a péntek óta akadtak pillanatok, mikor erősnek éreztem magam, mikor a harag erősebb volt Pedri hiányánál. Ezekben a pillanatokban ültem le megírni a that friday in may-t. Mikor úgy éreztem, hogy örökké haragudni fogok rá amiért tönkretette azt ami köztünk volt. De végig tudtam, hogy még mindez után is mindent jelent nekem.

Mikor befejeztem az éneklést nagy levegőt vettem és kinyitottam a szemem. Anélkül hogy beleolvastam volna a chat-be megnéztem a nézőim listáját, ahol elöl jelezte azokat, akikkel követjük egymást. Nem gondoltam, hogy Pedri néz, de mégis csalódott voltam, mikor nem láttam a nevét a listán.