A pályán kívül - Pedri / FC Barcelona ff.

6.fejezet: Az aláíró robot

Az éjszakába nyúló videóvágás miatt reggel az első két ébresztőmet átaludtam, ígyhát miután felkeltem a harmadikra, kapkodva pakoltam el mindent a táskámba, amire megítélésem szerint szükségem lehet a Gironában töltött nap folyamán. Mivel a meccsnek nagyjából este nyolcra vége is lesz, nem alszunk Gironában, hanem egyből hoznak vissza a buszok Barcelonába. Éppen ezért a táskám tartalma csak a videózáshoz szükséges felszerelésekből, illetve egy váltófelsőből állt. Tudtam, hogy késésben vagyok, ezért miután összeszedtem minden cuccomat, lóhalálában futottam le a lépcsőn a hallba, ahol Pedri és Gavi már várt rám.

-Ne haragudjatok! - kértem elnézést a fiúktól amint megérkeztem. - Ugye nem fogunk elkésni?

-Ha minden igaz, pont időben odaérünk a stadionhoz. Már ha nem rohannak le a fanok. - nézte az óráját Pedri, miközben mindhárman futólépésben közeledtünk a parkolóház felé.

-De hát hogy rohanhatnának le titeket, ha a kocsiban vagytok? - kérdeztem, mire mindketten furán néztek rám, majd elmosolyodtak.

-Oh, a kis naiv. - szólalt meg Gavi. - Majd meglátod.

Mikor odaértünk Pedri zöld mini cooper-éhez, Gavi gondolkodás nélkül elfoglalta az anyósülést, mire Pedri és én pislogás nélkül néztünk rá.

-Most mi van?

-Ez aztán az udvariasság, hermano. - szólt barátjára Pedri.

-Ahj, ne már. Mióta Barcelonában vagyok azóta itt ülök. Szinte már rá van varrva a nevem az üléshuzatra. - magyarázkodott Gavi.

-Hagyjuk, nincs idő vitatkozni. Legyen ma gyereknap. - adtam be a derekam, majd a szituáción mosolyogva beültem hátra. Pedri megfogta az ajtómat, mielőtt becsukhattam volna azt.

-Lo siento mucho. - nézett rám egy félmosollyal az arcán, majd becsukta utánam a kocsiajtót, és elfoglalta a helyét a kormány mögött. Ő is viccesnek találta a helyzetet és Gavi ragaszkodását az anyóshoz, de belátta, hogy valóban nem tudunk tovább időzni a parkolóban, ígyhát elindultunk a Camp Nou felé.

-Rakj be valami zenét, Anna! - nézett rám Pedri a visszapillantóból. Nem kellett kétszer mondani, rá is csatlakoztam a kocsi hangszóróira, és elindítottam azt a Quevedo számot, amit még Pedri mutatott az alagsorban, mire válaszul egy széles mosolyt kaptam a sofőrömtől. Nem vettem észre azonban, hogy a véletlenszerű lejátszás van beállítva a Spotify-omon, ígyhát totális stílusváltás történt a következő számmal, ami a May I have this dance volt a Meadowlark-tól. Egy gyönyörű, lassú dal zongorakísérettel. Nekem az egyik örök kedvencem, de sajnos nagyon kevesen ismerik. Mivel nem gondoltam, hogy a fiúk értékelnék, ezért továbbnyomtam.

-Mit csinálsz? Miért nyomod el? - szólt hirtelen Pedri.

-Oh, bocsi, azt hittem nem szeretitek az ilyesmiket. - lepődtem meg.

-Nem ismerem ezt a számot, szóval nem tudom, hogy szeretem-e. De szépen kezdődött. Visszanyomod? - kérte. Természetesen a legnagyobb örömmel visszanyomtam.

-Az egyik leggyönyörűbb szám a világon. - dőltem hátra az ülésen, és csak élveztem a zenét.

-El tudod játszani zongorán? - kérdezte Gavi, mire igennel feleltem.

-Majd megmutatod? - fordult hátra egy pillanatra Pedri, mire mosolyogva bólintottam.

-Ahhoz előbb kéne egy zongora. De persze, hogy megmutatom. - válaszoltam boldogan. Az életben semmi nem okoz nagyobb örömet, mint a kedvenc dalaimat játszani és közben énekelni. Ha ezeket pedig meg tudom mutatni másoknak is, akiket tényleg érdekel, az még boldogabbá tesz. Pár hónapja, mikor influenszerkedéssel foglalkoztam, és hirtelen megnőtt a követőim száma, csináltam egy-két Instagram live-ot, melyekben a saját dalaimat és más előadók dalait énekeltem és közben zongorán kísértem magam. Sosem néztek sokan, de akik néztek, ők tényleg értékelték a zenémet, és nekem ennél nem kellett több.