A pályán kívül - Pedri / FC Barcelona ff.

18.fejezet: Porcelán

16+

Ott táncoltunk lassan, egymás vállán pihentetve az állunkat, a felénk szegeződő tekinteteket kereszttüzében. Akkor fogtuk fel, hogy mit is csináltunk azzal, hogy mindenki előtt megcsókoltuk egymást.

Néhány tekintetet sikerült elkapnom. Araújo leesett állal nézett felénk, Frenkie és a barátnője Mikky ránk mosolyogtak, Lewandowski vigyorgott és majdhogynem tapsolni kezdett. Gavi Pablitot bökte oldalba, kinek szájáról le tudtam olvasni a „végre" szót. Mellettük Sarah és Georgina néztek össze kétségbeesetten. Ők már tudták, hogy már nem sokáig fogok velük dolgozni. Csak ők tudták, hogy mi lesz ezután.

Vagyis rajtuk kívül még egy valaki tisztában volt a következményekkel. Pedri. Talán ezért tartott a karjai között olyan szorosan, mint még soha. Mintha félt volna attól, hogy ha elenged, akkor örökre vége lesz ennek a pillanatnak és elveszít.

Lehunytam a szemem és én is szorosabban fűztem a karjaimat Pedri köré, megnyugvást és biztonságot keresve.

-Nem lesz semmi baj. – hallottam a fiú mormogó hangját.

Ebben biztos voltam. Tudtam, hogy ameddig Pedri mellettem marad, addig nem lesz baj.

Annyira tökéletes volt az este, hogy úgy döntöttem, nem érdekelnek a következmények. Ma még nem. Ha valóban ez az utolsó estém a csapattal, akkor ez legyen életem legszebb estéje.

Hirtelen megszólalt Quevedo és Bizarrap közös száma, aminek mindenki egy emberként kezdte énekelni a szövegét. Én is kiszakadtam kicsit Pedri szoros öleléséből, hogy együtt tudjunk énekelni, de Pedri nem csatlakozott hozzám. Helyette összehúzott szemöldökkel, bűnbánóan nézett vissza rám.

-Hé! – simítottam végig arcán, a tekintetemet az övébe fúrva. – Nem lesz semmi baj.

Pedri egy aprót rázott a fején, megfogta az arcán pihenő kezemet és ujjainkat összekulcsolva indult ki a tömegből, maga után húzva engem. A kanapéknál álltunk meg, melyek közül az egyikre lassan leültetett. A térdemre támaszkodva fölém hajolt és egy hosszú csókot nyomott ajkaimra.

-Mindjárt visszajövök. – mondta, majd visszament a táncoló alakok közé.

Nem tudtam, hogy mi történt, de ha Pedri azt mondja, hogy mindjárt visszajön, akkor biztos, hogy mindjárt visszajön. A telefonomon ellenőrizgettem az időt két percenként és mikor már vagy tizedjére néztem rá az órára, kezdtem aggódni, hogy vajon mi történhetett. Azonban mielőtt még elkezdtem volna túlgondolni mindent, Pedri újra előbukkant. Arca nem tükrözte azt az aggodalmat, mint mikor itthagyott, helyette a vonásai ellazultak, szeme mosolygott ahogy felém lépdelt.

-Miről maradtam le? – kérdeztem felpattanva a kanapéról.

-Mondtam, hogy nem lesz semmi baj. – tette karba a kezét a fiú.

-Ezt én is mondtam. – vágtam rá.

-Jó, de én mostmár biztosra mondom, hogy nem lesz semmi baj. – vigyorgott.

-Ezt hogy érted? – szaladt fel a szemöldököm.

-Az előbb beszéltem mindenkivel. Megkértem őket, hogy ne szóljanak senkinek semmit arról amit láttak. – magyarázta, majd mikor látta döbbent tekintetemet, folytatta: - Nem fognak kirúgni miattam, Anna. Na gyere! – karolta át a vállam azzal a céllal, hogy visszahúzzon táncolni.

-Pedri? – torpantam meg, mire a fiú rám nézett. – Nem lépünk le?

A focista felhúzott szemöldökkel pillantott rám, majd mosolyogva biccentett egyet a folyósó felé.