On the brink of woods/Az erdő szélén /Azahriah ff./

16. fejezet

-Szép kocsi.-mondtam elismerően miközben gondosan körülnéztem.

-Köszi.-mosolygott rám.

-Nem úgy volt, hogy vacsorázni megyünk?

-Meggondoltam magam. Úgy döntöttem, ebédelni viszlek, estére pedig más programot szervezek.-kacsintott rám, mire lesütöttem a szemeimet zavaromban.

-Nem lesz unalmas velem az egész nap?

-Viccelsz?-húzta fel a szemöldökét csodálkozva.

-Nem viccelek. Nem lenne jobb dolgod?

-Jelen pillanatban ez a legjobb dolog, ami történhet velem.-nézett komolyan szemembe.-Már több, mint egy hete erre várok. Igazán kétségbe estem, amikor azt hittem, hogy mindent elbasztam, csak mert meg akartalak védeni.

Elérzékenyültem. Nagyon jól esett, hogy ezt mondta nekem. Őszinte volt, láttam a szemében. Amikor észrevette, hogy nem tudok mit mondani, elkapta a kezemet és egy apró puszit nyomott a kézfejemre. Érintése jéghideg volt.

-Indulhatunk?

-Igen.-válaszoltam határozottan, majd bekötöttem a biztonsági övet.

-Merre voltál délelőtt?-kérdezte miközben kitért az utcából.

-Üzletben, postán. Csak a mindennapi dolgokat intéztem.

-Jól aludtál?

-Igen jól. És te?

-Kurva jól.

-Azt elhiszem!-kuncogtam.-Tényleg nem volt mára semmi programod?-el tudtam képzelni, hogy lemondott mindent, csak hogy velem tölthesse a napot.

-Tényleg. Mit gondolsz, miért aludtam délig?-vigyorgott.

-Mondjuk mert éjjel fél egykor mentél el tőlem.-nevettem.-Jelentkezett azóta a volt barátnőd?

Arcáról lefagyott a mosoly, teste megfeszült szavaim hallatán. Nem válaszolt a kérdésemre azonnal. Ujjai türelmetlen táncot jártak a kormányon, miközben azon agyalt, vajon mi is a jó válasz erre a kérdésre.

-Légy őszinte.-zökkentettem ki.

-Hívogat, de nem veszem fel.

-Így nehéz lesz lezárni a dolgot.

-Tudom, csak...szeretném, ha nem neked kellene ezt elszenvedned.

-Nem is fogom.-mondtam őszintén, kezemet pedig az övére tettem, ami a sebváltón pihent.

-Ezt most csak azért mondod, hogy ne agyaljak rajta.

-Mondtam már, hogy engem ő nem érdekel, sem az, amit csinál. Engem csak te érdekelsz. Úgyhogy vedd csak fel és mondd el neki.

-Rendben.-mosolyodott el.

-Nem fogod megtenni.-állapítottam meg.

-Meggondolom, oké?-nézett rám egy pillanatra, majd leparkolt egy étterem előtt, amit nem ismertem.-Megjöttünk.-jelentette ki. Az autó motorja elcsendesedett, én pedig próbáltam kihámozni magam a biztonsági övből. Mire sikerült, Attila már mellettem volt és kisegített a járműből.

-Köszönöm.-mosolyogtam rá. Becsukta az a kocsi ajtaját, majd habozva a kezem után nyúlt. Egy pillanatig sem gondolkoztam, elfogadtam a gesztust. A szívem dübörgött a mellkasomban érintése hatására.

-Szia Tommo!-üdvözölte a pincérnek kinéző alakot, aki a pult mögött állt és egy poharat törölt tisztára éppen. Nem voltak sokan az étteremben. Csak pár asztal volt foglalt.

-Ati!-kiáltott fel boldogan, majd elindult felénk.-Szevasz testvér. Mi van veled? Ezer éve láttalak utoljára.

-Megvagyok, köszi. És te? Megy a biznisz?

-Megy szerencsére.-mosolygott, majd hirtelen felém fordult.

-Tomi, ő Luca.-mutatott be minket egymásnak Ati.-Ő a...barátnőm.

Láttam rajta, hogy hezitál. Nem tudta, mit is mondjon, hisz a kapcsolatunk még messze nem tart ott, hogy a barátnőjének nevezhessen. Ő mégis megtette, én pedig egyáltalán nem neheztelek rá emiatt. Sőt...nagyon is jól esett.

-Szia.-köszöntöttem mosolyogva, majd a kezemet nyújtottam.

-Szia, Tomi vagyok. Ati egyik volt osztálytársa. Nagyon örülök.-mondta, miközben határozott kézfogással üdvözölt.-Gyertek.

Attila keze még mindig összefonódott az enyémmel miközben követtük Tomit egy asztalhoz, ami a kelleténél is jobban el volt szigetelve a többitől. Páran megnéztek minket, sutyorogtak a hátunk mögött, de engem ez egyáltalán nem zavart. Tudtam, mire vállalkoztam, nem fogok meghátrálni. Attila szemeivel végig engem kémlelt a reakciómra várva. Bólintottam, jelezvén, hogy minden rendben van, ne aggódjon.

-Parancsoljatok.-mutatott az asztal felé.

-Köszönjük.-hálálkodott Ati, majd mindketten leültünk egymásnak szembe. Miután megkaptuk az étlapot, Tomi elment, hogy előkészítse nekünk az italokat. A hasam ellentmondást nem tűrve adta a tudtomra, hogy már nem bírja sokáig étel nélkül. Ati halkan kuncogni kezdett miközben az étlappal takarta az arcát, nehogy meglássam.

-Hallottam.-jegyeztem meg csípősen, mire kikukucskált fölötte.

-Bocsi. Ez nagyon aranyos volt.

-Az.-sóhajtottam, mire ismét csak az én hasam korgását lehetett hallani.-Jaj, nemár.-sóhajtottam miközben a hasamra nyomtam a kezem, mintha ezzel el tudnám hallgattatni.

Amint Tomi visszatért az italokkal, mindketten leadtuk a rendelést.

-Nagyon szép ez a hely.-mondtam miközben kicsiket kortyoltam a hideg ásványvízből.

-Én is nagyon szeretem, hangulatos.-pár másodpercig csendben maradt, majd ismét belekezdett.-Ugye nem bánod, hogy a barátnőmként mutattalak be?

-Nem.-csóváltam a fejem.-Nem bánom.-erősítettem meg, hogy végre eltűnjenek a ráncok a homlokáról.

-Akkor jó.-enyhült meg nagy nehezen.

-Ne feszülj ennyire.

-Csak jól akarom csinálni.-mondta miközben letette az étlapot maga elé.

-Jól csinálod.-néztem a szemébe, majd előrehajoltam és kezemet az övére tettem.-Csak add magad.

-Rendben.-mosolygott rám kedvesen. A telefonja csörgése szakította félbe a pillanatot. Ahogy rápillantott a képernyőre, szeméből eltűnt az a gyengédség, amit annyira szeretek. Harag és mérhetetlen csalódottság vette át a helyét.

Finoman megszorítottam a kezét, mire lehunyta a szemét és nagyokat lélegzett. A telefon még mindig megállíthatatlanul rezgett mellette az asztalon.