On the brink of woods/Az erdő szélén /Azahriah ff./

6. rész

-Anya!-örülködök miközben szorosan magamhoz ölelem őt.-De jó, hogy eljöttél.

-Szia kicsim!-szorít magához.-Annyira hiányoztál!

-Te is nekem.-mosolygok rá miközben lassan elhúzódok tőle.-Apa nem jött veled?

-Sajnos most nem tudott, de üzeni, hogy legközelebb mindenképpen itt lesz.

-Remélem is. Gyere be!

A délután nagy részét együtt töltöttük. Az isteni finom rakott tészta után megtárgyaltunk mindent, ami a héten történt velünk. Vele annyira egyszerű beszélgetni. Sokszor ki sem kell mondanom dolgokat, ő már tudja, mit szeretnék, vagy mire gondolok. Igazi anya-lánya kapcsolat van köztünk, amiért örökké hálás leszek.

-Na és milyen volt a tegnapi?

Ez volt jelenleg az egyetlen dolog, amiről nem szívesen mesélnék neki. Biztos vagyok benne, hogy teljesen kiakadna a történtek hallatán.

-Nagyon jó volt. Rengeteg új embert ismertem meg, a hangpróba pedig egyenesen fenomenális volt.-remélem beéri ennyivel.

-Ennek nagyon örülök.

-Mit szólnál egy kávéhoz?

-Az nagyon szuper lenne, segítek.

-Dehogy, hagyd csak. Majd én elintézem. Te csak nyugodtan pihenj addig.

Válaszoltam, miközben elindultam a konyha felé. A telefonom csörgése szakított félbe.

-Luca!-kiabált anya máris.-Idegen számról keresnek.

-Hagyd csak anya, nem veszem fel.-általában egy olyan számot se, amit nem ismer fel a telefonom.

-Lehet, hogy fontos!

-Kötve hiszem.

Miután mindketten megittuk a kávét, sajnos anyának mennie kellett.

-Legközelebb te jössz!-mondta miközben jó szorosan magához ölelt.

-Rendben anya, szia!-integettem neki, majd visszaléptem a házba. Megint eléggé borús volt az időjárás. Az este további részét pihenéssel töltöttem. Tiktokon nézegettem körmözős videókat, majd miután meguntam, felkapcsoltam a TV-t. Nyolc óra felé járhatott az idő, amikor ismét megcsörrent a telefonom. Ugyanaz a szám villogott a kijelzőn. Percekig csak hezitáltam, felvegyem-e, de annyira kitartó volt, hogy kénytelen voltam. Meg persze talán a kíváncsiság is hajtott.

-Igen, tessék?-szóltam bele udvariasan.

-Téged aztán nem könnyű elérni.

A szívem hatalmasat dobbant.

-Ez nem lehet. Honnan tudod a számom?-esek neki rögtön.

-Van egy-két jó barátom, akik szívesen segítettek nekem megoldani ezt a feladatot.

Pár másodperces csend következett. Annyira ledöbbentem, hogy azt sem tudtam, mit mondhatnék.

-Nem fogadtad el a jegyet.-hallottam a hangjában egy kis sértődöttséget.

-Tudtam, hogy te intézted. Jobb ez így.

-Látni szerettelek volna.

-De mégis miért?!

-Szerinted miért?

-Nem tudom. Neked már van kapcsolatod, ráadásul ha ez még nem elég, idősebb is vagyok nálad. Nekem nem kellenek a kicsinyes tinédzser játékok.

-Szóval ezt gondolod rólam.-sóhajtja csalódottan.-A kapcsolatomnak vége.

-Tessék? Mégis miért?

-Sosem volt az igazi.

-Persze, és pont most döntöttél úgy, hogy véget vetsz neki. Ez egy kicsit sem furcsa.

-Nos, volt rá okom.-érzem a hangján, hogy mosolyog.

-Mégpedig?

-Te.

A szívem vadul zakatolt a mellkasomban. Nagy levegőt vettem, majd mire válaszoltam volna, hangos kiabálást hallottam a vonal másik végéről a koncert kezdetét illetően.

-Most jobb, ha mész.-mondtam.

-Később beszélünk?-kérdezte reménykedve.

-Nem tudom.-válaszoltam őszintén, majd gyorsan kinyomtam a telefont, nehogy még valami olyat mondjon, amivel meghathat.

Percekig csak ültem magam elé bámulva a kanapén. A beszélgetésünk szavai egymás után ismétlődtek el fejemben. Ennél furább helyzetbe nem is hozhattam volna magam. Bárcsak ne mentem volna sehova, bárcsak itthon ültem volna a seggemen! Akkor ez az egész nem történt volna meg. Ezek után a TV-ből kiszűrődő beszéd csak zaj volt a gondolataim hátterében. Mi a fenét kellene most tennem? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem érdekel. De ha most érdeklődést mutatok felé, reményt keltek benne. Ami elsülhet jól is és rosszul is. Én pedig egyáltalán nem szeretném megbántani őt. Az eddigi ellenségeskedésem is csak védelem volt. Önmagam megóvása.