On the brink of woods/Az erdő szélén /Azahriah ff./

29. fejezet

-Mostmár mennem kell.-álltam fel az ágyról miután az utolsó darab gyümölcs is elfogyott. Közben már volt vacsora és rutinellenőrzés is újra. Későre járt.

-Rendben.-válaszolt lehajtott fejjel.

-Holnap is jövök, megígérem. Csak nem ilyen hamar. Muszáj újragondolnom a dolgokat.

-Milyen dolgokat?-kérdezte gyanakvóan.

-A munkával kapcsolatban.-nyugtattam meg rögtön.-És a telefonszámot is el kell intéznem.-mosolyogtam, majd lehajoltam hozzá és lágy puszit nyomtam az arcára. Kezével megragadta a nyakamat és a szájára húzott. Másodpercekig ízlelgettük egymást, mire hirtelen felszisszent.-Ne légy mohó.-mosolyogtam rá, majd végigsimítottam fáradt arcán.-Pihenned kell. Holnap találkozunk.

-Már alig várom.

-Jó éjszakát!

-Jóéjt Luca!

Másnap már korán reggel megkezdtem a munkát. Próbáltam helyet találni azoknak, akiket le kellett mondanom tegnap, majd sorra érkeztek hozzám a lányok. Még mindig kicsit feszengtem egyedül ebben a nagy házban, de hála Annának, az éjjelt nyugodtan tölthetem nála. Majd meghálálom neki valahogy.

Tegnap este mikor megérkeztem hozzá, már az ajtóban várt. Alig várta, hogy hazaérjek és meséljek el mindent, ami történt. Sajnos sokmindennel nem tudtam szolgálni, hiszen Attila sem mondott túl sok információt, csak amit eddig is tudtunk. Nem is beszélgettünk túl sokáig, hisz mindketten korán keltünk. Megegyeztünk, hogy ma én gondoskodom a vacsoráról és mivel túl sok idő nem lesz rá, kiegyeztünk a pizzában. Úgyis mindketten imádjuk.

Dél körül miután végeztem Szandrával, kocsiba pattantam és elindultam az Orangeba, hogy lecseréljem a telefonszámomat. Ez nagyon könnyen meg is valósult. Csodálkoztam is, hogy nem kellett órákat a sorban álldogálnom. Mivel ebédet nem készítettem magamnak, rögtönöznöm kellett. Úgy döntöttem, beülök oda, ahol Atival voltunk. Sajnos az étterem nevére nem emlékeztem, de az útvonalra nagyjából igen.

Alig tudtam leparkolni, annyi autó állt a parkolóban. Lezártam a kocsit, majd a hátizsákomat a vállamra téve elindultam befelé. Amint beléptem, rögtön Tomit kezdtem keresni a szememmel, hátha megnyugtat majd egy ismerős arc. De sehol nem láttam őt. Egyedül a zsúfolt helyiségben tartózkodó emberek tekintete szegeződött rám, amitől kicsit zavarba jöttem.

-Luca!-hallottam meg az ismerős hangot. Hála Istennek!

-Tomi, szia!-üdvözöltem, majd barátságosan megöleltük egymást.

-Remélem ebédelni jöttél.

-Igen.-mosolyogtam rá.

-De hol van Ati?

-Ő most nincs velem.

Aggodalommal teli arcomat fürkészte.

-Csak üljünk le egy nyugisabb helyre és mindent elmesélek.

Hátra vezetett az egyik legeldugottabb asztalhoz. Pont oda, ahol Attilával is ültünk legutóbb.

-Mit hozhatok enni?-kérdezte miközben kihúzta nekem a széket.

-Rád bízom, csak ne valami különlegességet.

Elmosolyodott, majd sarkon fordult és eltűnt pár percre a konyhában. Addig gyorsan elővettem a telefonomat és megnéztem, nem kaptam-e újabb üzeneteket erre a vadiúj telefonszámra. Szerencsére még nem.

-Itt is van.-szakította félbe a gondolataimat Tomi miközben letette elém a gyrosszal megpúpozott tányért.-Megfelel, hölgyem?

-Tökéletes.-mosolyogtam rá, majd hamar neki is kezdtem, hisz már nagyon éhes voltam.

-Azért levegőt vegyél!-nevetett, majd egy pohár innivalót is letett elém.

-Köszönöm!-hálálkodtam.

-Szóval mi történt Attilával?

Lenyeltem a falatot ami a számban volt, majd belekezdtem.

-Balesete volt pár napja és most kórházban van. Nincs túl jó állapotban, de rendbe fog jönni.-magyaráztam miközben úrrá lett rajtam a szomorúság.

-Te jó ég! Mégis mi történt?

-Autóbaleset.

-Ez szörnyű. Annyira megörültem, amikor megláttalak. Azt hittem, ő is veled lesz, annyira ritkán tudunk találkozni sajnos. Majd felhívom őt, ha hazamegyek.

-Nem tudod őt elérni. A telefonja sajnos odaveszett.

-Ne már!

-Ma este megyek be hozzá kábé hat óra körül. Ha gondolod, bejöhetsz velem.

-Az nagyon jó lenne!-csillantak fel a szemei.-De csak ha neked nem gond.

-Dehogy gond! Megállok érted akkor rendben?

-Rendben, örök hálám! Most megyek, mert a konyhán nem tudnak túlélni nélkülem. Majd találkozunk.

-Oké.-mosolyogtam rá.

-Ja és-fordult vissza miközben a tányéromra mutatott.-meghívtalak!

-Ez szükségtelen!-szabadkoztam azonnal.

-Csak fogadd el!

-Nagyon szépen köszönöm!-hálálkodtam miközben ismét neki láttam az evésnek.

Már elmúlt két óra mire visszaértem a szalonba. Szerencsémre együtt érkeztünk meg Klaudiával, aki a következő vendégem volt ezen a napon.

Az idő rohant miközben én csak arra tudtam gondolni, hogy mikor láthatom már Attilát. Aggódtam érte, így hogy nem tudunk kommunikálni, még jobban. Miután mindent lefertőtlenítettem és kitakarítottam, már fél hat felé járt az idő. Felhívtam Annát, hogy mik a terveim még estére és hogy mikorra várható a vacsora. Még jó, hogy hívtam és eszébe juttattam, hogy ma egy barátjával vacsorázik, amiről ő már teljesen elfeledkezett. Így megegyeztünk, hogy nem kell sietnem haza, kulcsot hagy nekem a lábtörlő alatt.

Már éppen ültem be az autóba mikor hirtelen megpillantottam egy fura alakot a háztól pár méterre az út másik oldalán. Hasonlított arra a személyre, aki betört hozzám. Engem figyelt. A libabőr végigfutott a gerincemen. Hamar beültem a kocsiba és elhajtottam. Remegő kézzel próbáltam vezetés közben bekötni a biztonsági övet, ugyanis még az sem jutott eszembe a nagy ijedtségben. Az étterem felé vettem az irányt, hogy felvegyem Tomit, de már nem volt sehol senki. Az épületben korom sötét volt, amit nagyon furcsálltam. Szerettem volna felhívni, de sajnos nem volt meg a száma, így elindultam a kórházba. Egy percig sem akartam tovább halogatni a találkozásunkat Attilával. Már így is egész nap erre vártam.