15.fejezet: Szoba

203 21 3
                                    

Taehyung délelőtt kilencre jött értem. Anyukámnak azt mondtam, hogy egy barátommal leszek, hogy ne aggódjon. Mikor beszálltam az autóba, egy apró, s gyors puszival az arcán üvözöltem őt.

- Mindent hoztál magaddal?- nézett a táskámra amit az ölemben tartottam.

- Igen!- bólintottam.

- Akkor induljunk.- indította be a motort.

Az út nem volt olyan hosszú, mint amilyennek tűnt. Zenéthallgattunk és néha-néha énekeltük a szöveget. Tényleg gyönyörű hangja volt. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy mesében lennék. Ő a herceg, én pedig a hercegnő, s végtelenül szerelmesek vagyunk egymásba. Talán így is volt.

Mikor oda értünk, azt hittem elájulok. Nagyobb volt az apartman, mint egy palota. A falai zömében üvegekből álltak, így kívülről is meg lehetett csodálni.

- Wow!- tátottam el a számat.

- Hát... Ez az én kis hajlékom. Menjünk be.- indult el, én pedig a csodálatból feleszmélve követtem.

Még belülről is gyönyörű volt. Mintha a mennyországba kerültem volna az angyallal aki idehozott. Mert nem lehetett más, csak egy angyal.

- Külön szeretnél aludni? Van kettő vendég szobám.

- Hát... Nem tudom. Külön aludjunk?

- Döntsd el!- mondta, miközben bement a konyhába.

- Felmentem a lépcsőn, s benyitottam a szobákba, de mégis Taehyungé annyira jellegzetesen az övé volt, hogy tagadni se tudta volna.

Jónak találtam, hogy vele aludjak, végtére is nem két idegen voltunk és erre vártam hónapok óta.

- Csinálok koktélt te kérsz?- jött egyenesen a szobájába, mintha tudta volna, hogy itt vagyok.

- I...igen.- válaszoltam, miközben lersktam a táskámat

- Örülök, hogy velem alszol.- kacsintott, s elment.

A szívem eszeveszett tempóban vert, ugyanis tudtam, hogy miért kacsintott rám. Ő is ugyan arra gondolt amire én. Még pedig arra, hogy készen állunk rá, hogy egymással töltsünk egy estét, mint egy normális szerelmes pár. Ez pedig nem állhatott másból mint a szeretkezésből. Előtte is voltak kapcsolataim, de sosem mentem egyikkel sem olyan messzire, hogy lefeküdjek velük, ezért egyfajta izgalmat éreztem.

Lassan haladtam le a lépcsőn, kimért léptekkel, szinte könyörögve az istennek, hogy minden jól alakuljon és tökéletes legyen az esténk.

- Ohh, pont kész lettem velük.- rakta le az étkező asztalra mind a két italt.- Egyébként mit mondtál anyukádnak, hová mész?

- Azt mondtam, hogy az egyik barátomhoz megyek.

Nem akartam leülni a székre. Taehyung is még állt, én pedig nem bírtam várni. Egyszerűen csak akartam őt. Az asztalról felkaptam az italomat, s húzódra megittam egy apró fintor kíséretében, majd amilyen erősen csak tudtam, hozzásimultam a testéhez.

- Jungkook?- lepődött meg, de én a nyaka köré fontam a kezeimet, s megcsókoltam.

Popsim alá nyúlva kapott fel, s én lábaimat a dereka köré csavartam. Annyira jó érzés volt teljesen hozzá simulni...

- Azt akarod amire gondolok?- vált el tőlem.

- Igen.- lihegtem.

- Voltál már férfival?- nézett a szemembe.

- Még nem.- vallottam be.

- Vigyázok rád.- suttogta, majd lágy puszit hintett a nyakamra.

Teljesen elvesztem.

Coffee || Taekook  *BEFEJEZETT*Where stories live. Discover now