Coffee || Taekook *BEFEJEZETT*

27.fejezet: Megint

- Nem érted, ugye?- húzodott egy fájdalmas mosoly az arcára.- Féltékennyé akartalak tenni, ezért megkértem Yoongit, hogy segítsen. Ezek szerint nem jött be... Mikor elvittelek Taehyung bulijába akkor csak azt akartam, hogy újra boldog legyél, de rájöttem, hogy igazából velem kéne boldognak lenned, nem vele! Velem normális életed lehetne! Mellette sosem lesz.

- Elég...- szóltam rá, finoman.

- Nem! Én mindent megtennék amit csak szeretnél. Tudod te, hogy mekkora kincs vagy? Szexi vagy, kedves, okos, megértő és nem utolsó sorban sosem játszanál senkivel sem.

A szívem eszeveszetten dobogott a vallomása, s szavai hallattán miket még sosem kaptam meg senkitől.

- Nézd én...- kezdtem volna bele, de az öltöző ajtaja nyílt, Taehyung pedig lihegve jelent meg.

Minden olyan mesebeli volt. Ott állt a szőke hercegem akire egész életemben vártam, de mellettem pedig az az ember aki egy normális, nyugodt életet tudna nekem biztosítani. Amint meglátott, hozzám futott, majd egy hatalmas ölelésbe vont.

- Ne haragudj. Minden az én hibám.- suttogta, a hajamat simogatva.

- Semmi baj.- bújtam a mellkasába.

- Ma nem nyit ki a kávézó. Természetesen kifizetem a napotokat.- nézett Jiminre.

- Akkor... sziasztok. Gondold át amit mondtam.- intézte felém a szavait, majd elrohant.

- Ő rendben van?- biccentett a már nem itt lévő felé.

- Nem akadt ki annyira, mint én. Nagyon megijedtem.- bújtam szorosabban.

- Semmi baj, itt vagyok.- nyugtatott.- Szóltam Namjoonnak, hogy egy ideig zárva leszünk ezért Jinnel ne jöjjenek be.

- De ne zárd be emiatt...

- Dehogynem. Így legalább be tudsz ma menni a suliba.

- Úristen!- húzódtam el.

- Mi az?- lepődött meg a hirtelen mozdulatomon.

- Ma kell befizetnem a maradék összeget... mégis miből fizetek ki százhúz wont?- csaptam a homlokomra.

- Nem kell kifizetned.- rázta meg a fejét.

- Dehogynem! Megyek is!- kaptam fel a táskámat, de mikor a kijárat felé fordultam az utamat állta.- Engedj. Kérlek.

- Már kifizettem. Miután behoztalak.

- Taehyung!- csattantam fel.

- Örülj inkább.- simított arcomra.- Most már minden okés?

- Igen.- nyugodtam le.- A testőröm...

- A testőrödet konkrétan elvitte a tömeg.- nevetett.- Na jó, ez nem vicces, de gondolj bele, hogy nézhetett ki.

- Így tényleg vicces.- kuncogtam.

- Menjünk haza. Csinálok neked Ramyeont. Szereted, ugye?- fogta meg a kezemet.

- Igen!

Mikor haza értünk, Yeontan a labdájával együtt, farokcsóválva jött oda hozzánk, s egy hatalmas örömmel üdvözölt minket.

- Sziaaaaa!- vékonyítottam el a hangomat miközben eldobta magát nekem.

- Hamarosan meg kellene tanítani neki egy pár dolgot.- gondolkodott el a másik, miközben levetette magáról a felesleges ruhát.

- Mint például?- néztem fel rá.

- Ül, marad, fekszik, puncsol, puszi, satöbbi.- vont vállat.

- Tanítsd akkor te, ha ilyen nagy szakértő vagy!

- Nincs időm. Beszélni akartam veled, hogy holnap után el kell utaznom. Ezt ma tudtam meg.- ült le a nappaliba, én meg követtem.

- Hová utazol?

- Párizsba.

- Megint?

- Megint.

- De ugye nem maradsz el sokáig? Innen olyan messze van a kávézó... utálok sokat sétálni.- vágtam szomorú fejet.

- Kettő vagy három nap. Attól függ. Felhívott a Celine, hogy nem-e szponzorálnám őket megint. Én pedig igent mondtam. Nem fog sokáig tartani.- bökte meg könyökével az oldalamat.

- De addig ki vigyáz Tanniera?- néztem a játékát cibálóra.

- Megkérem Namjoont, hogy amíg suliban vagy addig nézzen rá, meg menjen el vele sétálni, adjon neki kaját meg ilyenek.

- Olyan keveset találkozom a családoddal...- sóhajtottam.

- Hát, én sem találkoztam azért olyan sokszor anyukáddal.- védte meg magát.

- Igaz.