Coffee || Taekook *BEFEJEZETT*

42.fejezet: Tisztelet

Hála Istennek nem találkoztunk Jennievel, sem másnap, sem mikor hazaindultunk. Természetesen a rajongók vártak minket és a fotósok is, de valamiért már ez sem zavart. Kezdtem megszokni az érzést, hogy már én is híres vagyok.

- Jól esett ez a kiruccanás.- dőlt hátra elégedetten a repülőn.

- Nekem is.- értettem egyet.- Figyelj... Azon gondolkodom már rég óta, hogy esetleg lehetne-e privát az esküvő.

- Persze! Ez egy jó ötlet.

- Akkor jó.- mosolyodtam el.

- De miért legyen privát?

Nem engedte el a témát, úgyhogy muszáj voltam kifejteni magamat.

- Szerintem jót tenne nekünk. Persze lehetnek ott fotósok meg minden, de nem szeretném, ha minden rajongó oda csődülne és azt hinnék, hogy ők is meg vannak hívva, csak mert tudják, hogy hol lesz és mikor. Nekem fontos, hogy a családjaink és a barátaink legyenek ott.

- Nekem csak a testvéreim vannak.

- Nekem pedig anyukám, Yoongi és Hoseok.

- Akkor nagyon kicsi esküvő lesz.- kuncogott.- Nagyobbat szeretnék.

- Megértem, de tudod szerintem zavaró lenne az a sok ember.- próbáltam magyarázni, de nem értette.

- Én szeretem a sok embert.

- Mert ebben nőttél fel.

- Az nem jelent semmit. Egyszerűen csak szeretek emberek között lenni. Nem beszéljük meg később? Amint hazaértünk, rohanhatok a kávézóba papírokat irogatni.

- Jajj de rossz lehet.- sóhajtottam fel szarkasztikusan.

- Mondja az akinek nincsen munkája csak néha fotózkodik velem.- vágott vissza.

- Most vitázni akarsz?- emeltem feljebb a hangomat.

- Nem, csak elvárok egy egyfajta tiszteletet.- válaszolta nemes egyszerűséggel.

- Én tisztellek, de ahogyan te most ide vágtad nekem, hogy nincs munkám, így azt hiszem te vagy az aki nem tiszteli a másikat.- mutattam rá.

- Miért kell neked minden nap vitatkozni velem?- állt fel, majd elsétált.

- Talán ha nem dobálóznál olyan szavakkal, kedvesem akkor nem vitáznék.- kiabáltam utána, de nem voltam biztos benne, hogy hallotta.

- Minden rendben?- jött hozzám a kalaúz csajszi.

- Persze.- mosolyogtam.

- Rendben csak...

- Köszönöm.- zártam le, majd én is felkelve, Taehyung után indultam.

Rövidesen megtaláltam a "bárban" ahonnan a kiszolgáló szokta hozni nekünk az italokat. Ott ült, egy pohár whiskyvel és nézett maga elé.

- Szia.- ültem le mellé.- Beszéljük meg.

- Tudod... Tudom, hogy sokat rágódtál és még mindig rágódsz azon, hogy miért pont te, pedig már elmondtam egy csomószor. De a legfőbb oka amiért te vagy számomra az igazi az az, hogy csak te tudsz így velem beszélni. Vagyis nem az, hogy csak te tudsz, hanem te mersz. Senki se beszél úgy velem ahogyan te szoktál.

- Azért mert mindenki aki csak az utadba kerül, megszállott lesz. Azért nem mernek így beszélni veled.

- Nem. Azért nem mernek mert tisztelnek annyira. De te... Te nem tisztelsz engem. Talán ez az amit a legjobban szeretek, de egyuttal nagyon rosszul is esik. Hogy legyek a férjed, ha annyira se tudsz tisztelni, hogy ne beszélj velem így? Én mikor tettem fel olyan kétes kérdéseket, mint te? Mikor néztelek le a hovatartozásod miatt?

Igaza volt...

- Igazad van. Sajnálom. Egyszerűen csak...

- Gyerek vagy.- kortyolt bele az italba, félbeszakítva engem.

- Ez nem igaz.

- Jungkook...- sóhajtott.- Nekem nincs erőm ehhez.- rázta meg a fejét.- Menjünk haza. Aztán majd megbeszéljük, de itt fejezzük be mára.- takarta el arcát a kezével.

Természetesen szörnyen éreztem magamat.