Coffee || Taekook *BEFEJEZETT*

40. fejezet: Elhagyni téged

Torkomban dobogó szívvel kezdtem el a szobában lévő ruháinak keresését, de megnyugvásomra ott voltak a szekrénybe amibe rakta. Úgy gondoltam talán levitte sétálni Tan-t, de akkor miért nem szólt? Esetlenül ültem az ágyra, egyedül az érzéseimmel, miszerint elszúrtam mindent.

Este hét lehetett mikor hallottam, hogy az ajtó kinyílik, én pedig, mint akit megcsíptek, úgy pattantam ki az ágyból.

- Tae!- rohantam oda hozzá.- Ne haragudj!- markoltam a mellkasát fedő pulcsiba, de ő csak rezzenéstelen arccal nézett le rám.- Nem úgy értettem! Kérlek, ne haragudj rám...

- Jungkook...- kezdett volna bele, de nem hagytam.

- Mindent elrontottam.- fakadtam sírva.

- Kook.

- Nem vagyok elég jó hozzád.

- Kook!- kiabált, mire megszeppentem.- Nem haragudtam rád.- simított az arcomra, meleg, hatalmas kezével.- A vacsinak annyi, mert nem találtam olyan helyet ahol még van szabad asztal szóval.- emelte fel a kezében lévő zacsit.- Hoztam bort és némi kaját.

- É... én... ehh?

Nem tudtam felfogni, hogy azok után amit csináltam, miért kedves és miért jár még mindig a kedvemben.

- Miért nem szóltál?

- Mert elvoltál foglalva a puffogásoddal.

- Annyira megijedtem...- görnyedtem meg.

- Pedig tudnod kéne, hogy nincs az az isten, hogy én elhagyjalak, vagy odaadjalak másnak.- sóhajtott fel.- Buta vagy.- csapott finoman a fejemre.- Egy veszekedés után se fogom úgy érezni, hogy nem akarok veled lenni.

- Istenem...- borultam ki.- Azt hittem itt hagytál. Yeontant is elvitted és azt hittem haza mentél.

- Nagyobb a probléma, mint gondolram... Hát még mindig nem érted mennyire szeretlek mindennek ellenére is?- ölelt meg.

- Bocsáss meg.- fakadtam ki, hangos sírással, krokodil könnyekkel.

- Máskor ne is jusson eszedbe ilyen. Amíg te nem hagysz el engem, addig együtt leszünk.

- Sosem hagylak el.

- Akkor nincs miért sírnod.- törölte le a könnyeimet.- Eszem ágában sem lesz elhagyni téged, főleg nem Párizsban.- kuncogott.

- Jó...- szipogtam.

- Na gyere.- húzott az ágyba, ahol kitöltött mind a kettőnknek egy-egy pohár bort és bekapcsolta az egyik kedvenc filmemet, ami nem más volt, mint a bosszúállók.- Ránk!- emelte fel a poharát.

- Ránk.- koccintottam, majd belekortyoltam.

Finom volt. Éreztem rajta, hogy minőségi és biztosra vettem, hogy méreg drága volt (legalábbis számomra). Még sem tudtam túlesni azon, hogy mennyire megijedtem, mikor nem találtam őt a lakosztályban. A film közben nem beszélgettünk, legalábbis én nem tudtam. Azon gondolkodtam, hogy miért félek ennyire, hogy elhagyna. Már bizonyította, hogy velem szeretne lenni, talán élete végéig is, de valahogyan még sem éreztem, biztosnak az álláspontunkat. Nekem rajta és anyámon kívül semmim és senkim sem volt. Mióta összeköltöztem vele, anya kevesebbet keresett és biztos voltam benne, hogy azért, mert elkezdte ő is végre élni az életét.

Mégis megijesztett, hogy ha Taehyung szakítana velem akkor egyedül kéne folytatnom az életemet amíg nem esek újra szerelembe, már ha ez lehetséges lesz valaha.

- Jungkook?- szólt lágy hangon a film végén.

- Igen?- néztem rá.

- Volna kedved itt élni? Velem? Velünk?- pillantott Yeontan felé.

- Azt hiszem igen.