Coffee || Taekook *BEFEJEZETT*

16. fejezet: Szeretlek

Másnap reggel mosolyogva keltem fel az alvó Taehyung mellett. Visszaemlékeztem, hogy milyen tökéletes teste van, s milyen gyengéd is volt velem. Sosem éreztem magamat még annyire szerelmesnek, mint azon a reggelen. Finoman megpusziltam a homlokát, s felkeltem. Utam a mosdóba vezetett, ahol megmostam az arcomat. Csak akkor vettem észre, hogy teljesen meztelen voltam és a nyakamon ékeskedett egy hatalmas lila folt.

- Baszki!- fogtam rá, s közelebb hajoltam a tükörhöz.- Ez nem lehet igaz.- csaptam a homlokomra.

- Mi a baj?- szólalt meg mögülem dörmögve az imént felkelt férfi.

- Miért?- néztem rá.

- Mi a baj?- ismételte meg, haját túrva.

- A nyakam! Taehyung!- estem kétségbe.- Holnap után dolgozom!

- Ugyan már... Ha megkérdezi valaki akkor mond azt, hogy volt egy egyéjszakásod. Nem nagy dolog.- vont vállat.

- De nekem az! Így is hazudok Jiminnek minden nap és azt mondom, hogy nincs köztünk semmi!

- Jajj...- sóhajtott fel, majd hozzám sétált.- Nem lesz baj. Ha kell akkor én mondom meg neki, hogy nincs semmi.- ölelt meg.- Ne aggódj ilyeneken.- puszilt a hajamba.

- Taehyung?- dünnyögtem a nyakába hajolva.

- Hm?

- Azt hiszem szerelmes vagyok beléd.- halkultam el.

- Szerintem meg az vagy. Ez nem kérdés. Főleg nem a tegnap után.- kuncogott fel.

- Olyan vagy...- csaptam meg a mellkasát.

- Gonosz?

- Mhm.

- Tudom. Csinálok reggelit. Gyere.- fogta meg a kezemet, majd húzni kezdett.

- Várj!- torpantam meg.

- Hm?- fordult vissza.

- Te nem mondod?

- Mit?

- Hogy szeretsz.

- Nekem nem megy ilyen könnyen. De legyen annyi elég, hogy még sosem éreztem ilyet senki iránt.- indult el, elengedve a kezemet.

Kicsit csalódott voltam, ugyanakkor tudtam, hogy neki nem könnyű megnyílnia mások előtt. Mégis elszomorított, hogy nem tudta kimondani azt amire vágytam. Felvettem egy alsónadrágot, majd követtem. Neki nem kellett felöltöznie, mert mielőtt elaludt, felvett egy rövidnadrágot, ami azóta is rajta volt.

- Mit csinálsz?- ültem le az asztalhoz.

- Palacsinta?- vette ki a tojást és a tejet.

- Mivel?

- Kakó meg vettem neked banános tejet.

- Mikor?- emeltem fel a szemöldökömet.

- Még tegnap előtt.

- Tudtad, hogy eljövök?

- Persze! Nekem nem lehet nemet mondani!- viccelődött.

- Milyen szellemes valaki.- forgattam meg a szemeimet.

- Ugye?

- Figyelj, nem kellett volna venned banános tejet, már csak akkor iszom ha tanulok.

- Akkor dobjam ki?- nyitotta fel a kuka tetejet, kezében az innivalóval.

- Nem!- emeltem fel a hangomat, ő pedig elnevette magát.

- Micsoda egy kölyök vagy te...

- Nem vagyok az! Tizenkilenc vagyok, úgyhogy ne cukkolj!

- Áhh, már kész felnőtt.- sétált hozzám, s legugolt mellém, megfogta a jobb kezemet.- Nekem nem számít hány éves vagy.- rázta meg a fejét, s apró puszit hintett a kézfejemre.

A világ megállt. Csak mi ketten léteztünk és a jelenet amiben voltunk. Másra sem tudtam gondolni, mint arra, hogy egyszerűen tökéletes. Ez az ember maga a tökéletesség.